hetes jég

hetes jég

Nagyjából 27 éve halt meg a remény, csak a lelkesedéstől nem vettük észre.

Tartótisztek, tartottak, tolvajok és trógerek csak kialakítottak egy demokreáciát belső használatra, vigaszágon csináltak egyet a_zembereknek is

2017. május 14. - mackó manó

időközben érkezett lényeges korrekcióval majdhogynem be is fejeződött a poszt, minthogy ímigyen szóla  @Hacsaturján, a Mester, minden mifene tudója:

"ehhöz (...) fűzném hozzá lelkesen, hogy a remény mán eredetileg halva született, ezér is tartószkodom a zsaroló vírusok irányába, ha lesz új bejegytés, mifene."

Tulajdonképpen kész is van a poszt, ami ez után jön, már csak amolyan posztumusz poszt féle, a közhelyszerű, plágiumnak is beillő idézetek sorával.

Tudni illik, hogy azért lőn, ami lőn, mert:

-amit el lehetett batyni, az el lett batyva, (már '86-tól, de amúgy minden időkben), 

-mindeközben és előtte és utána, amit el lehetett lopni, az el lett lopva (ősidőktól, maga az ország is egy lopott dolog),

-ami a folytatólagos tolvajlás közben nem lett elbatyva, azt a regnáló akasztófáravalók sürgősséggel elbatyták, 

-amit az elbaszások során véletlenül nem loptak el, azt kivételes sürgősségi eljárással ellopták, beleértve a lecsavarozott és lehegesztett holmikat is,

-mostanság már azon dolgok eltulajdonlása és eltulajdonítása zajlik, amire le lettek csavarozva és hegesztve a holmik, (tehát az alapok és a Mindenek Alapja)

-mostanság azon dolgok elbaszarintása zajlik főműsoridőben, amivel a jövő winchesterére égetik a nihil kódjait.

Ha valaki azt állítaná, hogy a jövőt nem lehet ellopni, az a valaki nagyot tévedne, mert, de! 

Fideszes lopfiaink így szintetizálták a tolvajlás és az elbaszás külön-külön amúgy kockázatos elemeit eladható politikai termékké.

És ezt már nem is kell tovább ragoznom, mert Beleznay András már jól körül írta a 'Kibulizott ország'-Bahn, csak annyira el voltunk foglalva a magyar úttal, az ágyútalppal és a pufajkával, és holmi madarakkal, hogy a nagy kurva komcsifalásban (esseigaz!) kiöntöttük a fürdővízzel a szappant még a feredőzés előtt, így történhetett meg az, hogy egy másik klasszikust a 70-es évekbeli filmszemle összegzéséből jegesítve:

Mindenki dobostortára számított, de az asztalra már sárgarépa főzelék* került.

Arról, hogy mennyien is, és hányszor és milyen státuszban szartak az asztalra, még pontos kimutatás nem készült, de hogy napjainkban is zajlik nap, mind nap, az nem kérdéses, csak az, miért engedik oda őket, az nagyobb talány, mint az Ősrobbanás és maga az Isten.  No, alászolgálja, 1990/2017.

 

* Megjegyzés

sárgarépa főzelék: gasztronómiai rémálom és bűntett.

A sárgarépa főzeléknél egyetlen súlyosabb fokozat van: karalábé főzelék.

A bejegyzés trackback címe:

https://7sjeg.blog.hu/api/trackback/id/tr612501313

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

mackó manó 2017.05.14. 08:46:43

Én mindössze azt fűzném hozzá, hogy Pesten, a Kassai téren, a templomtól jobbra valamint balra, továbbá előtte, mögötte, fölötte szép idő van.
Mindemellett mégis középen szar az élet.

Orica Középföldi 2017.05.14. 09:00:33

@mackó manó:

"mégis középen szar az élet."

Hát mert ott harangoznak:)

mackó manó 2017.05.14. 09:14:16

@Orica Középföldi:

Mint már mondtam, lehet, hogy ez egy temetőből abszolvált, nagyobbra növesztett lélekharang:)

parti_giano · http://www.youtube.com/watch?v=4CI3lhyNKfo 2017.05.14. 09:26:33

@Orica Középföldi: azért a cégben jól együttműködik az ő édeanyukájával ez a peti fiú. kiegyensúlyozzák egymást. majd az ő anyukája ennek jegyében ír egy méltató posztot erről az önelégült kreténről.

Orica Középföldi 2017.05.14. 09:39:53

@parti_giano:

A kreténről jut eszembe, ez tényleg komolyan elképzelte, hogy valaki megnyeri a MOB-elnökséget, majd átadja neki.
Tudom, hogy öregedvén - néhány kivételtől eltekintve - hülyül az ember, na de ennyire?:))

guma 2017.05.14. 18:59:59

naponta beleborzongok a szürreális valóságba...

mai napig csodálkozom, hogyan sikerült ebben a közegben, normális gyerekeim felnevelnem.

89! akkor még munkahelyet is váltottam. kiszálltam a társadalmi munkámból is mert senkit sem az érdekelt az adatokkal alátámasztott véleményem, csak az honnan tudom az adatokat...

később új helyemen megint megválasztottak a fiúk, de akkor már csak az üzem érdekelt, és a felesleges energiámat szervezeteknek, egyesületeknek segítettem kulturális téren - ahol újra megtapasztalhattam milyen gyorsan tudnak elkurvulni egyesek, aprópénzre, magáncélra váltva a többiek munkáját, elképzelését.

a családdal is rengeteg feladatom volt, amiből ma csak az maradt: hogy teremtsek meg mindent, senkire se legyek rászorulva sehogy, inkább én segítsek...

fájt látni, mennyire gondoltak a "holnapra". már akkor is többnyire és látszat a gyűlölködés (gyengébb változata) volt meglovagolva és harácsoló rablás ellen semmilyen összefogás, fellépés nem volt...

parti_giano · http://www.youtube.com/watch?v=4CI3lhyNKfo 2017.05.15. 09:01:17

@Orica Középföldi: ja, igaz, elnézést az ungár pétertől. belegondolva, furcsa is lett volna, ha schmidtmaris fiát citálod. bár a woodoo útjai kifürkészhetetlenek.

parti_giano · http://www.youtube.com/watch?v=4CI3lhyNKfo 2017.05.15. 09:03:29

@Orica Középföldi: számoma az elképesztő, hogy ezt a fasz palyabát senki sem küldte el a francba a mobtól, sőt, még mosolyognak és ünneplik.

Orica Középföldi 2017.05.15. 12:44:05

@parti_giano:

Olvasom, hogy ez a pojáca Tőkés köpköd. Nem v olt kérdéses. Nincs azonos súlycsoport(talanság)ban Pajával. Mondhatnám,, örömmel nézem a vergődést, de ez nekem/nekünk 25 évbe került, nincs minek örülni.

parti_giano · http://www.youtube.com/watch?v=4CI3lhyNKfo 2017.05.15. 20:13:58

@Orica Középföldi: nem olvastam, a püspök tőkés? ráérdezek, mert megint ungárkodhatok.

parti_giano · http://www.youtube.com/watch?v=4CI3lhyNKfo 2017.05.15. 20:25:20

nagyon visszafogott lett ez a jég, mióta kitombolta magát a gyöngyösi szőlőkön.

Orica Középföldi 2017.05.15. 21:02:57

@parti_giano:

Jaja. Nyilvános rendezvényen szidja a OV-t

jaegtoer 2017.05.16. 04:56:34

Jó reggelt kívánok!

egy kis kirándulás:

medianaplo.blog.hu/2017/05/15/medianaplo_mi_van_a_miniszterelnok_zsebeben/full_commentlist/1#c33057605

oda nem írtam, de az is lehet, O.V. azért teszi zsebre a kezét, mert
ott van az ő világa, s ez az egyetlen kapaszkodója.

jaegtoer 2017.05.16. 05:01:33

@parti_giano:

Ez a Szél állandóan csak vihart kavar. Nem lesz ennek jó vége:)

jaegtoer 2017.05.16. 05:07:02

@parti_giano:

Nem tomboltam Gyöngyösön, az ominózus napon Excel táblázataimban derékig gázolva kalandos időutazáson vettem részt, amely messzebbre vitt, mint terveztem, de időben sikerült visszafordulnom. Gyöngyösön egy rokonom járhatott. Én nem végzek félmunkát.

jaegtoer 2017.05.16. 05:19:03

Megint egy árulkodó fotó, amely árulkodik arról, milyen esetek alkalmával puccsit O.V.

index.hu/kulfold/2017/05/15/a_kep_amikor_orban_a_demokracia_bajnokaival_mutatkozott/

A tipikus gyáva szaralak, ami az erősekkel szemben szervilis, a neki kiszolgáltatokkal szemben aljas és sunyi, a nála gyengébbekkel szemben fennhéjázó és kicsinyes.
A disznó ólak az ő világa, hiába, a közös nyelv és az identitás.
Predesztináció igenis van.

Orica Középföldi 2017.05.16. 07:03:11

Jó reggelt!

Én ugyan nem kedvelem Szél Bettit, de elismerem, ügyes, karakán nő. Hiányozni fog a parlamentből.
Ha ilyen idióta módon ragaszkodik minden törpepárt az önállósághoz, egyik sem fog bekerülni.
Elképedve láttam, hogy Karácsony ME-jelölt. Annyira komolytalan, nem is volt kedvem meghallgatni mit gondol, mond. Merő időpocsékolás.

****

Zseb, kéz viszonyáról inkább nem értekeznék.

hacsaturján 2017.05.16. 08:57:31

émmeg tennap óta bajerzsoltifanná váltosztam, így asztán tudok röhögve orditozni, mejjnek nem árt se nap, se szél.

Orica Középföldi 2017.05.16. 10:47:40

@hacsaturján:

Mesélj! Lázas, lidércnyomásos állapot rémképekkel? Euforikus állapot vágyálmokkal, úgymint sokmillás fizetés, közös sütizés OV-val?

Nem volt gusztusom belenézni a kávézásba, informálatlan vagyok.

hacsaturján 2017.05.16. 11:01:43

én se kávésztam, viszont vót szerencsém az ellenzék ifjú képviselőit mekkhallgatni, oszt kishíjján elsírtam magam. többször is vázoltam mán, hogy abszolút értelembe egy -hüje meg egy +hüje az nem egyenlő nullával, hanemhát pontosan egyenlő 2db hüjével. mindemellett az imént gyógyszer fejlesztő magyar ifjakat hallgattam a kies tromsőbül, amii 450 kilométerre délre esik svalbárdtul, úgyhogy tejjesen norvég. ezek a gyerekek nem akarnak visszamenni magyarországra. nics más hátra, kéntelen leszek kiállni a vártára, mint anno dacumál zalka máté madridba.

parti_giano · http://www.youtube.com/watch?v=4CI3lhyNKfo 2017.05.16. 11:27:00

@hacsaturján: még mindig jobb maga a vártán, mintha kirohanna zrínyi módra.

jaegtoer 2017.05.16. 13:20:23

@hacsaturján:

Akkor hatalmas lelkierőről tett tanúságot, Mester.
Az a monumentális sikernek beállított kávézás olyan lehetett, mintha egy főügyész könyörögne a többszörösen visszaeső pedofil sorozat- és rablógyilkos, amúgy, apját-anyját testvéreit is megölő elkövetőnek, ne adja föl magát negyedszerre, mert a teljes ügyészi testület rendíthetetlenül bízik abban, hogy meg fog javulni, ha szabadlábon marad.

jaegtoer 2017.05.16. 13:23:18

@parti_giano:

Fekete címkés Jack Daniels lesz az a kávé -szóda és jég nélkül. Bár szerintem jéggel sokkal jobb.

parti_giano · http://www.youtube.com/watch?v=4CI3lhyNKfo 2017.05.16. 13:27:52

@jaegtoer: oda ne tipegjek... "jéggel sokkal jobb" különben is a jég olvad az alkohol hatására.

dr. jenőke (jenőke) 2017.05.16. 13:45:50

---
"-mindeközben és előtte és utána, amit el lehetett lopni, az el lett lopva (ősidőktől, maga az ország is egy lopott dolog),"

Legyünk pontosak. Ez az ország nem egy lopott dolog!
Mert:
Több forrás (szájhagyomány, Képes krónika, és így tovább) szerint Árpád vezér hallotta valakitől, hogy Pannónia gazdag, a legjobb folyó a Duna, és jobb föld a világon nincs is. Tényfeltáró ingatlanügynökök jelentése után egy követ köszöntötte Szvatoplukot és népe nevében, átadta ajándékát: Árpád ménesének leggyönyörűbb példányát, egy fehér lovat. Cserébe egy kulacs vizet kértek a Dunából, egy marék földet és egy kis füvet a mezőkről. Szvatopluk, a terület akkori tulajdonosa, azt hitte, parasztok jöttek, hogy megműveljék az ő földjét.
Tévedett.
Árpád követe a Duna vizéből kulacsát megtöltötte, fűvel tömlőjét megrakta, a fekete földből rögöket vett fel, és övéihez visszatért.
Ekkor Árpád egy tényfeltáró hírmondót küldött Szvatopluk fejedelemhez: földedet lovon, a füvedet féken, a vizedet nyergen megvették, és te szegénységed meg kapzsiságod miatt a földet, a füvet és a vizet nekik átadtad.

No, ezt mutyinak is hívják.
Másként fogalmazva: így jártál fiam. Miért nem figyelsz?

jaegtoer 2017.05.16. 13:54:52

@hacsaturján:

Tisztelt Mester! óvnám ettől a hirtelen felindulásban fogant Zalkai vártáról, mert nem lett jó vége, cserébe ajánlom a Zalka Optikát, hátha tudnának ajánlani egy olyan társadalombiztosítási szemüveget, amelybe beépített automatával deriválja az észlelt hülyékhez köthető látványt.
Őszintén szólva magamnak inkább a Jack Daniels optika szimpatikusabb, bár az nem deriválással, hanem delirálással jár egy Delírium Tremens nevezetű csalfa fruskával jégbefogva, de hát ki is vagyok én, a szinte absztinens, hogy ilyen kalandokra hívjak bárkit is, hát még a Mestert!?
Mindazonáltal megérett az idő, az ellenzék és az optika, hogy opciót alakítsunk az optimális vártára, egyaránt mellőzve zalkai vártát és a zrínyis vágtát, hanyagolva a zalka optikát (ez amúgy is Székesfehérváron van), hanem egy kies, kényelmes, ellenzéktől és annak ellenzékétől is mentes helyen mélyrehatóan, lehetőleg az üveg aljáig tanulmányozzunk egy J.D. hatást, lehetőleg nem 3D nyomtatásban készült egyedét pártfogásba véve.
Mit szól hozzá?

jaegtoer 2017.05.16. 13:59:16

@dr. jenőke (jenőke):

Az kérem a csalás klasszikus esete.
A csalással kiumbuldált vétel, pedig semmis. Csak az a Szvatopluk már nem óbégat, de cserébe van Fico, Meciar, vagy Putyin. Micsoda választék.

jaegtoer 2017.05.16. 14:11:54

@Orica Középföldi:

Ezzel a Macron-nal még sok baj lesz. Nem tudjuk szereti-e a focit, szotyolázik-e, tud-e ultizni?

Mindazonáltal O.V. kultúrához való viszonya magasan überheli Macron-ét, muzikalitásban pedig rommá verte már régen a fehérvári huszárok viszonylatban.
kijafasz tomi hamarosan megkérdezi: -kijafasz az a macron?

hacsaturján 2017.05.16. 16:48:23

@jaegtoer:

nekem a chivas regél. úton vagyok huesca felé, no pasaran, wazze!

jaegtoer 2017.05.16. 16:50:29

@Orica Középföldi:

Csak utólag jutott eszembe! ...ez a Macron sehol nincs, hiszen olyan alapműveket sem említett, mint a már hivatkozott fehérvári izé, és még a konvertibilis mentőövként használható sneiderfánira sem tett utalást. Ha mindehhez hozzáveszem, hogy a kultúra alappilléreinél megfeledkezett a futballról, a videotonról akkor tényleg csodával határos módon kerülhetett abba a kiváltságos helyzetbe, hogy olyan szellemi tünedékkel értekezhet akár hétről hétre, aki illiberizmusába szorulva telefossa a világot, kárpótlásul Bözsi néni disznójja vendégének minden újszerűsége abban áll, hogy mérföldekkel sikerült hülyébbnek lenni annyi idősen, mint azok voltak, akik ellen hánykolódott kakukkfióka korában.

jaegtoer 2017.05.16. 16:58:10

@hacsaturján:

Ne kapkodja el. Tartson egy csöppnyi pihenőt menetközben a móricon, vagy az astóriánál még jóval Huesca előtt, hogy lehessen regélni minden cívódás nélkül, csak símán chivas die was ahogy mondta volt.
pasaran, pasaran, tán már pasatóni random szomszédja lett? Megjegyzem Felcsút a tuti..

jaegtoer 2017.05.16. 17:06:58

Tényleg! Mi a Chivas Regal? Hintópor?

parti_giano · http://www.youtube.com/watch?v=4CI3lhyNKfo 2017.05.16. 22:42:36

@jaegtoer: ugye most már érted a honnét jön a mindennapi testnevelés és énekóra ötlete? majd hirtelen szűkítik focira és nótára. mert a magas kultúra, jobban mondva a kultúra magas, a főni alacsony.

Orica Középföldi 2017.05.17. 08:10:55

Olvasom, hogy titokban tartják Usztics temetési helyét, mert olyan gyűlölethullám indult ellene, ami valószínűleg / tartanak tőle, következménnyel jár (sírgyalázás).
UM megszállott, ámde tehetségtelen színész volt, akinek mindene ráment hagymázas álmaira. A végső pihenés jogát is elvitatnák tőle.

Olvasom egy nyilvános fb-oldalon a zsidók vitáját, zsidó-e Soros, illetve annak tekinthető-e, ha nem miért nem. Nem parányit eldurvult a vita a vallásértelmezés miatt.
Nem igazán hittem a szememnek.

Elég régóta látom, ahogy a frusztráció egyre inkább beszivárog az emberek életébe, és azt a fb-on élik ki, egymáson próbálják egyre durvább stílusban levezetni. Közben azt hiszik, beszélgetnek. És most diplomás emberekről beszélek, akik mélyen meg vannak győződve, az értelmiséghez tartoznak. Ők nem fognak pizzást verni az aluljáróban, de azt gondolom, ez mérgezőbb. Nem csak azért, mert régi barátságokat zilál szét, hanem tönkre teszi magát az embert. Élő példáit látom a megkeseredésnek, az elmagányosodásnak, és nem értik miért.

Szomorú vagyok. Jöhet a JD:)

dr. jenőke (jenőke) 2017.05.17. 08:24:29

@parti_giano:
--
Igazad lehet. Test és nevelés. Énekóra (amikor a rendőrségen a gyanúsított bevallja, hogy kik a tettestársak)...földrajz (Kaposváron betiltották: : 24.hu/belfold/2017/04/28/betiltottak-a-ketfarkuak-jardafesteset-kaposvaron/

Kiegészítem: Dugás (másként: snóbli - zsebre tett kézzel) - - Orbán, a virtuóz kétkezest is játszik, és élvezi is, de nem mondja meg mennyi van a zsebében, mégis nyerő.
Meddig?

Orica Középföldi 2017.05.17. 10:42:18

www.facebook.com/peter.konok/posts/1434889599900477

Bocs Hacsa, de hosszú, és egyébként se vagy itthon:, ha jól értettem))

Orica Középföldi 2017.05.17. 11:29:18

Európa a láthatáron! címmel hírlevelet indítok, hogy első kézből tájékoztassam az érdeklődőket a munkámról és az európai parlamenti történésekről. A független média lehetőségeinek beszűkülésével egyre fontosabb, hogy alternatív módokat is találjunk a friss és hiteles információk eljuttatására az olvasókhoz. Ezt a célt szolgálja az új hírlevelem is.
Ha szeretnél értesülni a munkámmal kapcsolatos legfontosabb fejleményekről, eseményekről, iratkozz fel rá a honlapomon!
Ízelítő az első számból:
• Az Európai Bizottság politikai okokból mutatott zöld jelzést a paksi gigaprojektnek
• Csatát nyertünk a paksi titkosítás ügyében
• Hatékony küzdelem a korrupció ellen – Konferenecia a Transparency Magyarország szervezésében.
• Felhívtam Frans Timmermans, az Európai Bizottság első alelnöke és jogállamiságért is felelős biztos figyelmét a magyarországi helyzet komolyságára
• Európai parlamenti siker: levegővétel az NGO-knak
•Felszólalásom az Európai Parlament Magyarországgal és a CEU-üggyel kapcsolatos vitájában
• Korrupció korlátok nélkül: Magyarország kimarad az Európai Ügyészségből
• Energiaszegénység
(Április végén házigazdája voltam a Habitat for Humanity által szervezett konferenciának, amely azt járta körül, milyen energiapolitikai eszközökkel enyhíthető a kelet-európai energiaszegénység.)

javorbenedek.hu/europa-a-lathataron-hirlevel-lehetoseg-a-honlapon/

Orica Középföldi 2017.05.17. 12:56:05

„Ha Magyarországot három forint árán ki lehetne ragadni a veszélyek örvényéből, azt hiszem, nem találkozna három ember, aki rászánná magát erre az áldozatra.”
(Burgio pápai követ 1526 elején)

Köszönet FAM-nak,

parti_giano · http://www.youtube.com/watch?v=4CI3lhyNKfo 2017.05.17. 15:52:17

ez annyira orbános, hogy miután megszületnek a gigatervek, lebontják a közlekedési múzeumot, aztán valahol mégis kiderül, kurvára nincs pénz a gigatervre. hogy esne rá egy mozdony az ilyen hülyékre. mert közben csak elfolyt egy kisebb stadion költsége a gigatervre.

parti_giano · http://www.youtube.com/watch?v=4CI3lhyNKfo 2017.05.17. 15:55:34

@Orica Középföldi: aham, burgio burkolt turáni átkozása, menjen ám a búsóba. mert akkor még nem tudta, nekünk mohács kell.

hacsaturján 2017.05.17. 16:44:31

@parti_giano:

debezzeg, mán akkor tutta a nuncius úr, hogy gáz lesz, amikor megtanálták az első sliccgombokat a gyűjtő perselyekbe.

parti_giano · http://www.youtube.com/watch?v=4CI3lhyNKfo 2017.05.17. 17:23:57

@hacsaturján: milyen sliccgombokat? hol? ez a kapcabetyárok országa.

dr. jenőke (jenőke) 2017.05.18. 10:34:18

@jaegtoer:
--
""Mindazonáltal O.V. kultúrához való viszonya ...""
No, nem!!
kultúrához való iszonya ... - így helyes. A többi stimmel.

Sir Bates dö Hól 2017.05.18. 15:10:27

én szeretem a karalábé főzeléket...

dr. jenőke (jenőke) 2017.05.18. 17:32:39

@hacsaturján:
...
Szerinted ki írta, és mikor?

"A kalandozó magyarok „e hadjáratok során mérhetetlen mennyiségű zsákmányt hoztak magukkal. Ilyen vonatkozásban – bizonyos mértékig – helyesnek is tarthatjuk, ha ezeket a kalandozó portyákat rablóhadjáratoknak nevezik. … A források egy cseppnyi kétséget sem hagynak afelől, hogy ezek a hadjáratok valóban zsákmányszerző portyák is voltak.”
Hogy mi volt még a céljuk a hadjáratoknak, az nem derül ki, de utalás történik arra, hogy a hadjáratokkal a magyarok tudatosan megakadályozták az „erős központi hatalom” kialakulását egész Nyugat-Európában, ami érdekük volt, mert „ekkoriban a magyar fejedelemség semmiképpen sem lett volna képes ellenállni egy erős, katonailag összefogott hatalomnak.” Vagyis azért is kalandoztak ezek szerint például a mai Spanyolország területére, hogy megvédjék a Duna-völgyet egy kétezer kilométer messzeségben kialakulható hatalomtól…"
---

Orica Középföldi 2017.05.19. 14:05:06

@Sir Bates dö Hól:

Egészségedre.
Ugyan nem érdemelsz választ, mert hetekig alámerülsz, aztán sem reagálsz.
Mindegy, azért leírom, a karalábé első megjelenésekor, nyersen, hajszálvékonyra szelve a legjobb szendvicszöldség.

Azután olyan, mint az ember. Tartása lesz, fásodik. Szórakoztató párhuzamokat lehet találni a természet különböző teremtményei között:))

Orica Középföldi 2017.05.19. 14:07:00

@dr. jenőke (jenőke):

" Orbán, a virtuóz kétkezest is játszik, és élvezi is, de nem mondja meg mennyi van a zsebében, mégis nyerő.

Orica Középföldi 2017.05.19. 14:11:09

Folyt., mert önállósodott.

Nem tudja megmondani. Láthatod a fotókon, nem ér le a keze a zseb aljáig.
Nyerő? Nem tudom.

hacsaturján 2017.05.19. 19:37:49

@dr. jenőke (jenőke):

leslie l. lawrence, mintegy néhány éve.

jaegtoer 2017.05.20. 11:28:20

Ízlelgetem a Borsod-Abaúj-Torna-Zemplén-Ung-Sáros-Szepes megye.... vagy Szabolcs-Szatmár-Bereg-Ugocsa-Máramaros-Doboka-Beszterce-Naszód-Maros-Torda-Csík-Udvarhely-Háromszék-Brassó-Fogaras-Nagy-Küküllő-Kis-Küküllő megye.....

Ja. erreföl beesik egy Kosztarika. Vajh' mit írna ezekre egy kosztarikás? 15 karikás vagy 19 karikás?

parti_giano · http://www.youtube.com/watch?v=4CI3lhyNKfo 2017.05.20. 13:54:45

@jaegtoer: mi a baj? lőrinc belevetette magát a bélyegző biznicbe.

hacsaturján 2017.05.20. 16:42:14

@parti_giano:

napokig nem találtam a szemüvegemet. történetesen magam dugtam el a fridzsiderbe.

jaegtoer 2017.05.21. 06:52:38

Riasztó felmérés: még 370 ezren hagyhatják el az országot.

hvg.hu/gazdasag/20170520_Ki_fog_dolgozni_ha_elmennek_a_fiatalok

Tovább olvasva, kiderül, hogy egyébként 680 ezren fontolgatják álmodozva.

... meg hogy ki fog dolgozni, ha elmennek a fiatalok (18-40-es korosztály)

Egy címzetes barom meg évi 30 ezer fős népességnövekedésről delirál... kellenének a cselédek, mi?

jaegtoer 2017.05.21. 06:59:32

@hacsaturján:

egyszer kalapácsot is tetem bele, de a dög nem hűtött jobban. Igaz rosszabbul sem. Szerencsére két kalapácsom volt, a másodikat, már a nadrágszíjamba tűztem a nyelével, mert nem mertem kockáztatni. Órákig hittem, hogy más idősíkba tettem le. Csalódást még nem fogadtam olyan megkönnyebbüléssel.

jaegtoer 2017.05.21. 07:01:38

@hacsaturján:

Persze nem zárható ki, hogy egy incselkedő E.T. manó játszott veled 'itt a szemcsi-hol a szemcsi'-t.

eszti.... (törölt) 2017.05.21. 12:29:42

@hacsaturján:

rózsaszín?

hacsaturján 2017.05.21. 13:56:11

@jaegtoer:

és a nadrágszijjadat is megtanáltad?

jaegtoer 2017.05.21. 16:52:55

@hacsaturján:

...az konkrétan úgy volt, hogy már akkor sem tudtam mikor vagyok ébren, és mikor álmodok, viszont sokszor azt álmodom,, hogy ébren vagyok, de akkor olyan mintha álmodnék, így aztán az is megeshetett, nem lehetett eldönteni a nadrágszíjamon belül vagy kívül valék. Most pedig pont olyan, mintha minden össze lenne tekeredve és nem lehet eldönteni, ki van benn és ki van kinn, miközben az egész világom egy hajszálon lóg, amin mászik egy hangya, vagy sok hangya , csak éppen mindig egyet látok, a többi meg valahol bent motoz. ámbár, lehet, hogy toboz vagy doboz esetleg fiók. Összegezve űr vagy zűr... ha meg mégis szűr, akkor csakis az Isten.

[csak semmi szemrehányás, a vidám vasárnapból hallgattam/láttam ma vagy öt percet. teljesen ki vagyok dögölve, mert talpig leöntött a végtelen szeretet, ahogy Sanyi bácsi sugárban lehányt a képernyőn keresztül. szóval meg vagyok érintve. Szívlapátja megvan-e még?]

Orica Középföldi 2017.05.21. 17:18:47

@jaegtoer:

Majd a patikusnő nyilván megmondja, milyen hiánytól szenvedsz, amit Sanyával próbálsz öngyógyítani. Tutira mást fog javasolni.

Ennél már az is jobb, ha beülsz egy múzeumba, és megpróbálod a régi térképeken megkeresni Attila sírját, mint azt minap egy látogató javasolta. Nem tudom mennyi sör kellett a trauma stimulálásához:)))

eszti.... (törölt) 2017.05.21. 20:03:16

@hacsaturján:

rózsaszín negyvenkettő, rienövaplű!

jaegtoer 2017.05.22. 05:36:12

Jó reggelt!

Észleltem az indexen, hogy a digitális pina, beelőzi a vasárnap esti momentumos városnézést.

alakul ez, csak én vagyok a hülye.

jaegtoer 2017.05.22. 05:40:39

@eszti....:

Nem kifogásolom a rózsaszínt, de a 42-t tessék tiszteletben tartani. Az egy komoly dolog. Mert lehetne amúgy 14, vagy 936.
Csakhogy egy véletlen folytán amolyan szállószarként bevésődött a közbeszédbe a 42, ezért aztán éppen olyan mint a Muhi csata..

jaegtoer 2017.05.22. 05:52:57

@Orica Középföldi:

Szeretném meglehetős vehemenciával jelezni, hogy Sanyi bácsival és mondandójával semmilyen hiányomat nem jutna eszembe gyógyítani, ezért nem is jut, csak újfent rácsodálkoztam, hogy ez a beszélni sem tudó joviális képmutató milyen sikeres cipolla.... még történelmi egyházzá is sikerült intézményesülni, miközben Iványi Gáborék minden kibaszott ősegyházon túltesznek keresztényi alázatban, segítségben, szeretetben ecetera, estifény.
De visszatérve sanyabácsi projektre, azt el kell ismerni, a szeretet laplébe öltöztetett gyűlölködés kifizetődőbb üzlet, és csodák csodája, N.S. egyetlen találkozón megfékezte Orbán Viktort.
Így aztán virágzik az üzlet, itt is-ott is.
Szóval ebből kihagyható a patikárius szegmens.

jaegtoer 2017.05.22. 05:56:26

@Orica Középföldi:

Attila sírja rég el van lopva..
Mutass itt ebben az országban egy talpalatnyi helyet, ahonnan nem loptak el már valamit.
Már az ezután következő dimenzióból is lopnak.

jaegtoer 2017.05.22. 07:12:06

Azért azt vegyük észre, amennyiben a 'baráti' médiák is a második, harmadik helyen tudósítanak -fő- vagy alcímben ki emelve a 'pár ezer' és az '5-6 ezer' kifejezésekkel megjelenített számosságot, akkor már tényleg maradhatunk a kormánypárti propagandagyárosoknál.
Ha ennyire bassza a csőrüket a momentumosok origós kirándulása, akkor nagyon szívesen lemondok az indexről is a 24-ről is és mindegyikről, amelyik a mákszembaszást előrébb sorolta belpolitikai jelentőségben, mint a tegnapi demonstrációt..
és még a két cinege momentumos az izé....
köpedelem ez az egész.
Attól tartok hogy ez az egész 'ellenzéki' médiamaradék is csak azért van, mert ezt a piaci szegmenst is le kell fedni.

Orica Középföldi 2017.05.22. 08:26:20

@jaegtoer:

Nagyon vegyes mindkét (origó, tüntetés) dolog fogadtatása, és nekem is nagyon ambivalens érzéseim vannak.
Az ember nem tud kibújni a bőréből, tehát nem lehet elvonatkoztatni egy csomó dologtól, bármennyire jó lenne.

Hont, bartusi hosszúságú egyrészt-másrészt eszmefuttatásán nem voltam képes átrágni magam. Hajlandóbb vagyok elfogadni a TASZ véleményét, mert kerüli az érzelmeket, a feltételezéseket, etc.

"Valaki egyetlen értelmes mondatban foglalja nekem össze, miről szólt ez a mai "országos megatüntetés".
Igazán nem vagyok tájékozatlan, de nekem nem menne.
Vagy hát ha nagyon izélkedni akarnék: arról szólt, hogy minden héten legyen valami, majd csak megunja mindenki.
Nem, nem igaz, hogy bármit is elért a megmozdulás - túl azon, hogy jó az idő, kellemes a séta.
Nem, nem igaz, hogy olyan nagyszabású szövegek hangzottak volna el, amitől az emberek hirtelen megfordultak az anyjuk méhében.
Nem, nem igaz, hogy bármi is lesz ettől - már azon túl, hogy holnap munkanap van. De az amúgy is.
Szerintem kicsit át kéne gondolni a stratégiákat.
Vegyük már észre, hogy szimplán arról szól a dolog, hogy a totálisan jószándékú emberek energiáit elvigyük. Ja, meg a figyelmüket is.
Most pár napig ellesznek azzal, ki volt ott, ki nem volt ott, aki nem volt, miért nem, de bezzeg én teszek valamit - mit is?!
Nagyon-nagyon biztos vagyok benne, hogy egészen más módszerek kellenek már.
Klasszak ezek a csapatépítő összejövetelek, majd mindenképp igyon mindenki egy kávét vagy sört a végén.
Aztán álljon neki gondolkodni." (Török Mónika)

Ilyen és hasonló kérdések bennem is felmerültek.

jaegtoer 2017.05.22. 13:42:31

Tűpontosan:

"A propagandagépezet és a bátorság
Balint Virag·2017. május 20.
A Momentum, felismerve hogy a kormánypárti "sajtó" igazából nem sajtó, hanem propagandagépezet, felvállalta ezt és teljes mellszéleséggel mögé állt. Politikai akciót szervezett, szembesítették őket a hazugságaikkal. Többszörösen kimondták és teljes erővel megvédték ezt még az Echo TV-ben is.
Ezt hívják politikai bátorságnak.
Az Index és a HVG, felismerve ugyanezt, azonnal meghátrálva azt kérdezik: hogy meri ezt a Momentum ugyanúgy gondolni, mint mi? Ki dönti el ezt? Majd cikkeik további részében sajtóként kezelik az Origót, velük szinte teljesen azonosulva. Jajj, mi lesz, ha velünk is ezt teszi majd Orbán?
Ezt hívják politikai gyávaságnak.
A válasz egyszerű. Felnőttek vagytok, nincs osztályfőnök, aki ezt eldöntse helyettetek. Ha úgy gondoljátok, hogy igaz, akkor ki kell állni mellette és következetesen végigvinni, mint gondolatmenetet, mint viszonyulási pontot. Képviselni, és nem megijedni tőle.
Akkor lesz ez elfogadott igazság, ha tényleg bevállaljátok. Akkor lesz jobb ennek az országnak, ha ti is bátrak tudtok lenni. "

www.facebook.com/notes/balint-virag/a-propagandag%C3%A9pezet-%C3%A9s-a-b%C3%A1tors%C3%A1g/1344465298954124/?match=YmFsaW50IHZpcmFnLGLDoXRvcnPDoWcsYmFsaW50LHZpcmFnLA%3D%3D

Egyfelől és másfelől.

Valamint egyrészt és másrészt.

eszti.... (törölt) 2017.05.22. 20:21:04

@jaegtoer:

Nézze jég!
Engem csak a színekért vonhat felelősségre. Nem firtatom a számmisztika iránti elköteleződésüket, hacsa kollégája vetette fel a 42-t.

Orica Középföldi 2017.05.23. 06:49:37

@jaegtoer:

Igen, tűpontos. Igen, hibátlan levezetés. És igen, Torontóból, Londonból nem nagyon látszik, nincs szaga a savval fenyegetőző bácsinak, a bézból ütőktől bátor csürhének, a .Kubatov-kopaszoknak, etc.

Csak JT jogi képviselője kap agyvérzést:))

Egyébként jók a kommentek.

Sir Bates dö Hól 2017.05.23. 11:45:58

@parti_giano: otromba súgja a nagycsaládosok rovására...

Sir Bates dö Hól 2017.05.23. 11:48:42

@Orica Középföldi: alámerülök, mert antall is ezt javasolta... jövőre én leszek a pm... zseniális taktika...

Orica Középföldi 2017.05.23. 11:55:30

@Sir Bates dö Hól:

Antallnak se jött be, a hozadékáról nem is beszélve.

Arról nem is beszélve, hogy a Horthy-naftalinban dédelgedett álmok hova vezettek.

Sir Bates dö Hól 2017.05.23. 12:00:20

@Orica Középföldi: "Nagyon-nagyon biztos vagyok benne, hogy egészen más módszerek kellenek már."

ez így van... mint már írtam volt: a ius, fas, mos (+tabu) a körön belüliekre vonatkozik, az előzőekből fakadó kötelezettségeket tudatosan negligálókra nem... csak az oroszlánnak előnyös a societas leonidas...

Orica Középföldi 2017.05.23. 12:02:38

@Sir Bates dö Hól:

Mi a zseniális a PM-ben? Láthatatlan.

Sir Bates dö Hól 2017.05.23. 12:04:13

@Orica Középföldi: én csak a kádár-kort ismerem... ha meg valamit nem tudok, majd alkalmazom a moszkovitát konvertibilis rubelért... legfeljebb majd átírjuk a helyesírás szabályait...

Sir Bates dö Hól 2017.05.23. 12:05:30

@Orica Középföldi: pm, mint prime minister... de csak délelőtt:)))...

Orica Középföldi 2017.05.23. 12:20:46

@Sir Bates dö Hól:

Egész délelőtt Paganinit hallgatva nagyszerű elképzelés a pm:))

A helyesírás szabályait nem átírni, hanem alkalmazni kell. Ki olvas ma moszkovitát?

parti_giano · http://www.youtube.com/watch?v=4CI3lhyNKfo 2017.05.23. 12:51:46

@jaegtoer: @Orica Középföldi: ha már... ezekben a médiákokban sem gondolkodik mindenki ugyanúgy, mert pl. hont teljesen mást írt.

parti_giano · http://www.youtube.com/watch?v=4CI3lhyNKfo 2017.05.23. 13:12:04

@Sir Bates dö Hól: pm, mint post mortem. és ha már, akkor post mortem lepis lehetsz prime minister.

Sir Bates dö Hól 2017.05.23. 13:34:08

@parti_giano: lepus az a lepis... ja, és pm transzformál a paprikás a, hogy a világmindenség körforgását se akasszuk meg... már ha nem katko, mert ott csak egyenes vonalú mozgást akceptálnak, a returjegyes variánst valamiért az istenük ellen valónak tartják, amit soha nem értettem, hisz az it-tagja is visszatért​... bár az is igaz, hogy ő a főnök fia...

parti_giano · http://www.youtube.com/watch?v=4CI3lhyNKfo 2017.05.23. 13:46:12

@Sir Bates dö Hól: lepis, mert III. declinatio. lepus, -oris. ha lepus, -us lenne, cucu, akkor IV.

parti_giano · http://www.youtube.com/watch?v=4CI3lhyNKfo 2017.05.23. 13:56:05

@Sir Bates dö Hól: hah, nagyanyám mélyen hívő refkóként nem vetette el a lélekvándorlás elméletét. mondjuk, szerintem ezt azért nem egyeztette jean-nal (vagy bázeliesen johannal), mert azért miguel serveto példája égetően hatott rá.

Orica Középföldi 2017.05.23. 14:14:50

@Sir Bates dö Hól:

Ki a franc gondol a kanadai moszkovitára, tizenvalahány éve egy energiavámpír a blogo(ko)n.

Orica Középföldi 2017.05.23. 14:20:17

@parti_giano:

Szórakoztat, hogy egy Hont-fan vagy.

Nagyanyád nagy fazon lehetett:))

Orica Középföldi 2017.05.23. 14:36:53

@parti_giano: @Sir Bates dö Hól:

Latinos csörtétektől parányinak érzem magam:(

Orica Középföldi 2017.05.23. 14:59:28

Ha belegondolok, egy szívszorító és mégis üde pillanat:

www.facebook.com/lritoknora/posts/472940699704842

Azt inkább nem írnám le, mit gondolok ilyenkor Balog páterről.

mackó manó 2017.05.24. 06:30:24

Elgondolkoztató egyes hazai történések párhuzamba állítása.

1.) A lanyhuló részvétel erősítésére regisztrációhoz kötött nemzeti konzultációs összejöveteleket szervez a kormányzat, ahol közismert kormányzati szereplők győzködik, butítják és hergelik a megjelenteket. Tehát úgy tűnik, hogy a nemzeti konzultáció egy zárt körben folytatott susmus, amelyről kívánatos kitoloncolni az arról tudósítani óhajtó újságírót.

Az origó szerkesztőségébe látogató momentumos fiatalok pedig már egyenesen lenin-fiúkká híresültek, mert a házi tollnokokat nem szabad megzavarni a kormányzati megrendelésre készülő mindennapi mocskolódásukban, hazugság és propaganda gyártásukban.

Felmerül tehát a kérdés: Kik itt az összeesküvők, és levonható-e az a következtetés, hogy a fideszkormányzat esküdött össze az adófizetők és a szavazati joggal rendelkezők többsége ellen?

Orica Középföldi 2017.05.24. 07:37:21

Egy kis felüdülés:)

"ráléptem a hazafiság mezejére, 24 szónál nem tudtam többet magyarul, azt is rosszul, de ellenzékinek léptem föl a mágnástáblán, s 60 ezer forintot ajánlottam föl, hogy mire, azt igazában nem is tudom tisztán, de magyar nyelvészeti akadémia lett belőle.”

www.facebook.com/nyary.krisztian/posts/10155359517479855

Orica Középföldi 2017.05.24. 07:40:39

@parti_giano:

csak azért, mert nem ismerik a saját Alkotmányukat. Ananászséró majd felvilágosítja őket:))
Ettől még Balog egy sunyi, gyáva szar.

Orica Középföldi 2017.05.24. 07:45:51

@mackó manó:

Bármi levonható. Egyre szürreálisabb dolgokkal fogunk találkozni, ahogy nő a félelmük. Marha nagy a kontraszt a fiatalok nyitottsága és a hatalom rettegő bezárkózása között.

Orica Középföldi 2017.05.24. 09:39:02

@parti_giano:

" nagyon tudok hontalan lenni is."

Igazából az "is" csak ma ért utol:)) (Vannak spétjeim.)

Rendesen meg is szokott lepni ez az is, de ezt szeretem bennetek, hogy sose tudhatom milyen "is" fog meglepni:)

(Sir! Gyékényt azért ne válts repülőszőnyegre:)))))

mackó manó 2017.05.24. 09:44:52

@parti_giano:

ne kerüld, és ne is fukarkodj a 'g' betűvel, bőven megilleti, még ha washingtonba is jut belőle.

mackó manó 2017.05.24. 09:56:14

@Orica Középföldi:

Ananászséró a múlté és az archívumoké.
Már úgy néz ki, mint egy ember, és majdnem az is.
Gerinctájékon is vannak még kihívásai, bár az is igaz, a gerinc is csak egyik feltétel.
A drótozás ügyben viszont beláthatatlan távlatok képeznek belépési akadályt az Evolúció utcába. És ezen az Isten sem tud segíteni.

mackó manó 2017.05.24. 10:02:45

@Sir Bates dö Hól:

Örömteli brummogással köszöntelek... minden létező, s azon túli és inneninapszakban. Bizakodom abban, feléd is bőven folyik a méz, a tej és sajthegyekre bagettel övezett megáradt borpatakokban lehet szolid evezőstúrákat tenni.
Mi a helyzet a Macron feelinggel?

mackó manó 2017.05.24. 10:40:38

@Orica Középföldi: "...Egyre szürreálisabb dolgokkal fogunk találkozni,..."

Magam is úgy vélem. Éppen ezért arra gondoltam átevolúciózok egy másik tér-idő-univerzumba.
Jelenlegi átmeneti, ki(etlen)es hazám egyre szűkölő biodiverzitásába nem férek bele, amit több, mint elégségesen szemléltet az, hogy a újonnan kivívott nemzet kultúra jegyében immáron egyes levadászott állatok számosságát azok csonkításával, nevezetesen levagdosott fülek, avagy lábak bemutatásával kell hitelt érdemlőnek vett módon bizonyítani. Ez már annyira semjén-balog evolúciós szakadék, hogy Isten is csak szörnyülködve néz ezekre a teremtési piszkozatokra, mert még a munkapéldány verzió megnevezés is ördögi túlzás.

mackó manó 2017.05.24. 10:41:27

@parti_giano:

simicska bezzeg nem olyan spórolós.

Orica Középföldi 2017.05.24. 10:55:09

Kiegészítés:

(Sir! Gyékényt azért ne válts repülőszőnyegre:))))) Ez már nem "is" lenne, hanem - Spirót idézve- paradigmaváltás.

Orica Középföldi 2017.05.24. 11:05:33

@mackó manó:

Húúúúú, erről nagyon érdekes vita volt a fácsén. Balavány, az egyik legbigottabb keresztény próbálta védeni ezt a rendelkezést, mint ősrégi, normális, szokásjogot.

Annyit kapott arcba, hogy hamar feladta, ami nem azt jelenti, hogy nem volt igazsága.

Én nem értek a vadgazdálkodáshoz, de nem gondolnám, hogy köze lenne Lázár deklasszált nemesekkel való vadászatához.

mackó manó 2017.05.24. 11:36:43

@Orica Középföldi:

Brumm-brumm, ezek annyira primitívek, hogy a szokásjogból is csak az ápolják, amivel magukról állítanak ki diliflepnit.
Pedig már 'Trianonnal' is ez volt a baj. De majd eljön a vaddisznok bosszúja, és a nyulak vérszomja.

mackó manó 2017.05.24. 11:45:14

Ja, Lázárék dzsentri vadászok. A szó legdehonesztálóbb értelmében. Hasznot nem hajtanak, ellenben annyi kárt okoznak, amennyi csak lehetséges.

Ha visszafelé olvassuk azt a rendelkezést, nagyjából arról szól, hogy jelenleg a magyar vadásztársadalom éppen olyan korrupt, mint a kormányzat (nem véletlen) továbbá éppen ezért nem is lenne szabad lőfegyvert birtokolniuk és használni, ha pedig nem lehet rájuk bízni lőfegyvert, miért kellene rájuk bízni az országot?
Mert semjén a kereszténység falloszának makkja? De'iszen meg lett mondva, hogy szó nincs róla. Ő és csapata a keresztény-keresztyén kultúrkörön kívül meredező fasz, erekció nélkül. Balog páter pedig a koton. Legföljebb.

Orica Középföldi 2017.05.24. 12:02:56

@mackó manó:

A legbizarrabb/jópofább komment ez volt:

Persze, Hóferke szívét is fel/be kellett volna mutatni:)))

Orica Középföldi 2017.05.24. 12:11:20

Mekkora fazon a pápa, szétröhögtem magam:)))

"Ferenc pápa ajándékba adta az amerikai elnöknek első önálló körlevelét, a klímaváltozásról szóló Laudato Si (Áldott légy!) címűt, újévi békeüzenetének egy példányát é..."

mackó manó 2017.05.24. 13:50:26

Azt hiszem, a mézes csupraim megmentése érdekében az erdei tanszéken a medve terápia mellett az ordas szekcióra is kell járnom tréningre. El vagyok szokva a farkastörvényektől.
Hallottam, hogy egy ordas betette a mellső mancsát a gázszerelő iparba, és már egész valaggal a fél országon ül. mondjuk a valaglásban nagy segítségére van egy hírhedt pöffeszkedő, aki feszt konzultációt imitál, miközben inzultál és inszinuál. Ezeket még a tolvajok is szégyellik.

Orica Középföldi 2017.05.24. 15:40:21

És mennyi titok lehet bennük:))

Orica Középföldi 2017.05.25. 06:34:25

Jó reggelt!

Múltkor már érintettem, hogy a fb sok mindenre alkalmas, egyre semmiképpen, érdemi beszélgetésre. Ma a madarak előtt kelvén egy kicsit nézelődtem, és mit találtam:)

"Olvasgatom itt a fb-on a vitákat.
És rájöttem, hogy tényleg a nagyanyámnak volt igaza, aki, ha elege volt baromira valamiből, egyszerűen nem válaszolt semmire - istenem, mennyire tudtam haragudni rá emiatt...
Pedig tökéletesen igaza volt.
B@sszál egyedül - ezt így fordítanám le mai nyelvre.
De ha még pislákol bennem az anyai ösztön, akkor meg azt mondom, valószínűleg front van, hogy szinte mindenki meghülyült.
Úgyhogy most kihúzom a routert - bocs, kollegák -, és dúdolgatni fogok holnap a rózsáimnak.
Annak több értelme van."

Török Mónika igazán vagány, jó tollú, szórakoztató stílusú, ezer fokon pörgő újságíró eljutott idáig. Még a provokációkat is zseniálisan kezelte, de egyetértek, bizisten meg lehet unni.

Orica Középföldi 2017.05.25. 07:03:20

444.hu/2017/05/24/600-eve-hogy-egy-humanista-konyvgyujto-szerencseje-mas-iranyba-forditotta-a-vilagot

Nagyon szórakoztató, de igazán a kommentek jók:)) Hozok egyet.

"a sötét középkor idején az egyház nem támogatta, hogy épp ezeket, és ne a vallásos szövegeket másolják a szerzetesek."

Öö, de... ha nem támogatta volna, akkor nem lettek volna lemásolva.

"Több történész szerint a De rerum natura kizárólag azért maradhatott meg a fuldai könyvtárban ilyen sokáig, mert... összekeverték a két munkát"

Ehhez képest csak a 9. századból két másolatot ismerünk (az egyiket pl. Nagy Károly palotaiskolája állította elő), és utalások vannak még egyéb példányokra a 10-13. századból, egyházi személyektől.
www.historyofinforma...

Nagy szellemi bátorságra vall ugyan, de ha már valaki nekilát a témának, érdemes normális forrásokat olvasni (pl. Pierre Riché monográfiáját a kora középkori művelődésről az egyházi attitűdről a világi irodalom iránt és onnan lehet szépen előreheladni) és nem egy eredendően Shakespeare-kutató dilettáns kliséhalmokkal telepakolt opusából mazsolázgatni. (Locassen)

parti_giano · http://www.youtube.com/watch?v=4CI3lhyNKfo 2017.05.25. 07:23:48

@Orica Középföldi: ha már az ókori anyag átmentése, akkor viviarum és cassiodorus. jók különben ezek a cikkek, mert megpihenhetsz ebben a mindent uraló politikai haddelhaddban.

Orica Középföldi 2017.05.25. 08:00:32

@parti_giano:

Eszembe jutottál, mint akinek otthonos a téma:))

parti_giano · http://www.youtube.com/watch?v=4CI3lhyNKfo 2017.05.25. 09:13:35

@Orica Középföldi: nekem meg @hacsaturján, ahogy belemártja az északi lúd tollát a zúzmótintába, oszt rámásolja a jegesmedvebőrre az "egyensúly és növekedés" című opuszt.

guma 2017.05.25. 10:37:39

hűha!

micsoda sziporka cunami volt itt :))))

sőt még Szőrnek is örülhettem, bár mindent nem értettem szövegéből... :D
(kiadó még a kocsid "albérletbe"? :))

Orica Középföldi 2017.05.25. 12:13:51

@parti_giano:

Láttam, hogy nagyon letaglózóan hatott rá ez a tahó. Át is futott az agyamon, a jezsuitáknál nagyobb önfegyelmet tanulhatott, mégse uralkodott magán. Ez azért elgondolkodtató.

mackó manó 2017.05.25. 15:14:09

Egyre szaporodnak azok a küldetéses bunkók, akiknek akár görényszarral, akár szívlapáttal, akár az északi fénybe mártott vasvillával kellene a homlokukra írni, hogy eddig és ne tovább. De 10 cm mélyen.

mackó manó 2017.05.25. 17:48:16

@parti_giano:

Hogy, hogy mire? Képzeld el dt (a névjegyzék folytatását találd ki) homlokát, amelyre északi fényben fürdött vasvillával 10 cm mélyen van belevésve, hogy eddig és ne tovább.

A görénykakis megoldás a fauna és az emberiség egymásra utaltságát jelképezné de szigorúan 10 cm mély vágatba ágyazottan a nyomaték kedvéért viszont a felhívás szöveg hű megjelenítése nem opcionális.

A szívlapát effect bevetésével a Svalbárdi Királyság hozzáadott érték teremtő és azt meg is tartó képességét lehetne szimbolizálni.

Igazság szerint gondoltam még oravecz nora, coelho, esetleg update norbi tudományos fejtegetéseinek szünetmentes olvastatását is kilátásba helyezni, de ezt elvetettem, egyrészt azért, mert nem biztos, hogy visszatartó erővel bírna a népesség tágabb köreiben, másrészt egy pisa tesztekkel küszködő világban, nem biztos hogy az olvasás a leghatékonyabb eszköz az elrettentésre. (hisz nemsokára vizeletmintákat fognak vinni a tesztekre.)
Mindazonáltal a már említett 10 cm mély emlékeztető, szerintem már kellően mély benyomást tesz mind a viselőjére, mind a szemlélőre.

További kérdés esetén is szívesen ülök rendelkezésre.

Orica Középföldi 2017.05.26. 06:45:55

Kedvenc rádiómban beszélgetnek, a téma az új magyar szélsőjobboldali szerveződés. A riporteri kérdésre, hogy tudniillik mi az az Identitárius Egyetemisták Szövetsége, a Corvinuson politikatudományt oktató politológus azt válaszolja, hogy ez egy ifjúsági szervezet, amely hasonló nézeteket vall, majd hozzáteszi: én sem tudok róluk többet. Ha valaki – politológus létére – nem tudja, kik az „identitáriusok”, szinte semmit sem tud napjaink politikai mozgásairól, tendenciáiról. Nem tudja, mi az a Nouvelle Droit (új jobboldal), nem tudja, milyen alternatív európai föderáció a cél, nem tudja, miért kell beépülni az európai intézményrendszerbe és kultúrába, nem tudja, mi az az „organikus demokrácia”, nem tudja, miért meghatározó az újpogányság, a kereszténység előtti vallásokhoz való visszatérés, valamint a pogány kultuszok és szertartások gyakorlása, de –másfelől – a hagyományos kereszténység megerősítése és politikai tényezővé tétele, nem tudja, miként írják le a tradicionális, férfiközpontú, patriarchális társadalmat, miért mondják azt a korábban gyűlölt iszlámról, hogy az iszlám – szemben az európai társadalmakkal – mégis remek dolog, mert hangsúlyosan és az élet egészét átfogóan jelenik meg benne a vallás (René Guénon francia filozófus el is jutott az iszlámhoz), miért EU- és miért genderideológia-ellenesek, mit jelent köreikben a Hitler- vagy épp a Szálasi-kultusz, miért ítélik meg pozitívan az Orbán-kormányt, továbbá az illető nem tud semmit Duginról, Putyin legfőbb ideológusáról, s az alternatív Eurázsia-koncepcióról, s persze azt sem tudja, milyen az a homofób családmodell, amelynek képviselői az Emberi Erőforrások Minisztériumának és Balog Zoltán miniszternek a támogatásával hamarosan Budapesten tartanak konferenciát.
Szóval politológusunk úgyszólván semmit sem tud napjaink politikai mozgásairól. De az illető legalább szépirodalmat sem olvas, mert ellenkező esetben Michel Houellebecq Behódolás c. regényéből tudhatna valamit az identitáriusokról.

(Gábor György)

Látom vége a konferenciának, hiperaktív lett GGy:))

mackó manó 2017.05.26. 08:12:44

@Orica Középföldi:

úgy látszik be van élesítve a Kiábrándulás Kora. A minap Török (a Mónika:) most Konok, régebben én a másik én, mostanság én, s ami azt illeti a Svalbárdi Királyság csak azért nem inog, mert a Mester alig moccan a billentyűzet irányába.

Orica Középföldi 2017.05.26. 08:40:21

@mackó manó:

Nem kiábrándulás. Konok írásainál régóta követhető hogyan süpped egyre inkább a kilátástalanság - egzisztencia, szakmai karrier - miatt depresszióba. Töröknél a tele van a hócipőm a barátaimmal effektus ért csúcsra. Azon nem meditált, hogy cipőt vagy barátot kéne-e váltani:)

Találkoztam klasszikus kiábrándulással is, de ne felejtsd el, ehhez szükséges a valamiben/valakiben való feltétlen hit. Ez ritkán vezet depresszióhoz, de tagadhatatlanul erősen kultúrafüggő, hogy milyen reakciókat szül.

mackó manó 2017.05.26. 08:41:16

@Orica Középföldi:

folytatva az előző gondolatmenetet az identitárius vizekre evezve: -Mindenkit meg tudok érteni, talán kivéve magamat. 60 felé ballagva már kellene értenem a világot, ehelyett azt konstatálom, hogy egyre kevésbé értem. Egyre kevésbé értem, hogy azok az evidenciák mivé lettek, amelyek oly fontos támpontok voltak a társadalmak szociológiai felemelkedésének küzdelmében.
A liberáncsok jeles és jeltelen képviselői mondhatni vért izzadtak azért, hogy a hétpróbás bűnözők és gazemberek 'több' joggal bírjanak, mint az önkéntes jogkövetők, és a vállalkozás szabadságának sérthetetlenségének örve alatt dolgozni akaró emberek millióinak kilátástalan sorba süllyesztéséhez nyújtottak segédkezet, miközben a mélyszegénység feloldásáról deliráltak konferenciákon, mikrofon és kamerák előtt. Minthogy alaposan kilengett az inga, sok minden bőven el lett baszva.

Várható volt, hogy akció nem marad reakció nélkül, csak most épp másik irányba lódult meg erősen az inga, ezzel együtt riasztóan rémítő, hogy akkora bunkók akarják fújni a passzátszelet, akik önnön kicsinységük, semmiségük rémképeivel küzdenek nap mind nap óráról órára s mégis meghatározó tömegeket képesek mozgósítani, és meghatározó tömegeket passzív beletörődésbe kényszeríteni, s megint másokat önsorsrontó apátiába hajszolni.

Nincs kiút.

Idehaza még mindig fodorgáborokat, szanyi kapitányokat és olyan jelentéktelen figurákat szerepeltetnek, vagy hagyják az első vonalba nyomultan szerepelni, akiktől még a verebek is depresszióba esnének.

...és akkor jönnek ezek az identitáriusok...
Az identitáriusokról véleményem szerint azt kell tudni, hogy ezek olyan árusok, akik 200 éve lejárt szavatosságú termékekkel akarnak kereskedni, s akiknek a piacot a liberális üzletmenedzserei teremtették meg. A világ kerek, sőt gömbölyű.
Annyi mondható el összegzésképpen, hogy mind a keresztény-konzervativizmus, mind a liberalizmus nagyjai egyként forgolódnak a sírjaikban.
De mind megérdemlik. Addig dörzsölgették a kibaszott lámpáikat, hogy a végén csak sikerült sötétségbe borítani a világot.

Orica Középföldi 2017.05.26. 10:13:38

@mackó manó:

A végéről kezdem. Nem feltétlen fogsz egyetérteni, örülni pláne nem:)

"Addig dörzsölgették a kibaszott lámpáikat, hogy a végén csak sikerült sötétségbe borítani a világot."

Rossz a látószöged. Kellett ahhoz fény, hogy lásd, hol van sötétség. Aki nem látott fényt, nem tudja, hogy sötétségben él. A természet fényeitől (villám, tűz) való félelem megőrződött az ősi tudatalattiban. és az ezzel való küzdelmet hívjuk ma oktatásnak.

"összegzésképpen, hogy mind a keresztény-konzervativizmus, mind a liberalizmus nagyjai egyként forgolódnak a sírjaikban."

Nem gondolom, hogy az egykori nagyokon számon kérhető, mit rontottak el követőik rájuk hivatkozva. A társadalmi viszonyok változásával, más lesz a fénytörés, és ehhez is kellettek volna igazán nagyok.

"identitáriusokról "
Azt gondolom, a kiteljesedő káosz konjunktúralovagjai.

"a verebek is depresszióba esnének."

Van egy eredményes védekezési mechanizmusuk. Nem néznek, hallgatnak, olvasnak Szanyit, Fodort, etc.:))

" önnön kicsinységük, semmiségük rémképeivel küzdenek nap mind nap óráról órára s mégis meghatározó tömegeket képesek mozgósítani, és meghatározó töme.."

Nem küzdenek, ezért képesek meglovagolni a hullámot, de nem tudják, minden hullám elveszíti az energiáját, kisimul. Ja, hogy közben mennyi a veszteség? Nem szoktak hátra nézni. Erre egyelőre kényszerítés sincs.
Aki viszont a hullám tetején döbben rá, ez nem lesz jó, kiszállok, tutira víz alá kerül.

" 60 felé ballagva már kellene értenem a világot, ehelyett azt konstatálom, hogy egyre kevésbé értem. Egyre kevésbé értem, hogy azok az evidenciák mivé lettek, "

Ez, bármennyire fájdalmas, így van. A világ nem öregszik velünk csak változik.Az inga ide-oda leng, borzalmas következményekkel. A tegnap evidenciái ma már nem érvényesek. de porosodó luxusként baráti körben megőrizhető:))

Ezzel nem mondom, hogy örülök neki, de vagy tudomásul veszem, vagy jön a depi.
Akkor inkább Garcia Márquez könyvei:)))

mackó manó 2017.05.27. 07:33:23

@Orica Középföldi:

Virágozzék száz virág, ahány ember, annyi világ:)

mackó manó 2017.05.27. 08:00:17

@Orica Középföldi:

Végül is remény mindig van, hol kimérve, hol lédig, hol fiókokban meglapulva, persze van, hogy a fiókok önálló életre kelnek, vagy helyet cserélnek, vagy beszorulnak vagy bezáródnak vagy szétesnek, vagy elkorhadnak, vagy megtelnek, vagy útra kelnek, vagy elvesznek, vagy idegen kezekbe kerülnek vagy lángra kapnak, vagy elsüllyednek, vagy szárnyra kapnak, vagy csak a mesékbe menekülnek.

Orica Középföldi 2017.05.28. 07:13:58

Jó reggelt!

Nem tulajdonítok nagy jelentőséget a közvéleménykutatók jelentéseinek. Az 1000 fős minták semmire se jók.
Még elég élénken emlékszem Kolosi 2002-es szereplésére, mély nyomot hagyott bennem az "autonómiája":))

168ora.hu/nincs-igeny-az-igazsagra-kolosi-tamas-orban-bozsi-nenijerol-es-az-elore-tesztelt-panelekrol/

jaegtoer 2017.05.28. 08:19:21

@Orica Középföldi: a kolosis holmi mindjárt az elején a bayeri kávézást az év kávézásának aposztrofálja.

Innen hiteltelen.

Az év kávézásai a Semmelweis utcában szoktak történni. Ezt mindenki tudja, aki számít.

jaegtoer 2017.05.28. 08:33:32

@Orica Középföldi:

Úgy látszik, ma a sajtó átvette a hírcsárda szerepét, amennyiben a CNN a világ leghatalmasabb emberének nevezi Putyint.

Ezzel szemben a jégkemény valóság az, hogy a világ leghatalmasabb embere jaegkiskaes, és ezt teljesen autentikus forrásból tudom.

Más megközelítésben K.L-né a világ leghatalmasabb embere, és ezt sincs okom kétségbe vonni, mert ezt meg K.L. barátom biztos forrásból tudja, hiszen a forrás ő maga.

Megint más olvasatokban meg a kis lurkók és lurkinák a világ leghatalmasabb emberei, mert a legjobb esetben ők határoznak meg mindent, jelent és jövőt.

Szóval a valóság az, hogy Putyin csak a legnagyobb hangú kakasnak tűnhet. Amíg nem jön a róka.

Úgyhogy leszarom. Ahogy ő is engem. A különbség az, hogy én tudok róla, ő meg azt sem tudja, hogy a világon vagyok, mert ugyan ki tartja számon egyenként a homokszemeket?
Mint ahogy amúgy összességében ő is csak egy homokszem.
Egészen addig, amíg Isten más szerepet nem szán neki.

jaegtoer 2017.05.28. 09:09:41

@Orica Középföldi:

Köszönöm szépen, jó ezekről tudni, informálódni.
No, de ki lenne errefelé hobbi szakács? Én csak vérprofi szakácsokról tudok.
Mert azok a milliók, akik beállnak a konyhába főzni, hogy legyen főtt vagy sült vagy párolt étel annak érdekében, hogy elkészítse a reggelit, ebédet, vacsorát, akár igen szűkre szabott költségkeretből, bizony vérprofi.
Lehet, hogy nem vágja az ideális méretre egységnyi idő alatt a hagymát, vagy nem jön össze tökéletesre az angol puding, esetleg valamiben hibádzik a Hollandi mártás, a Gravy-ról meg nem is hallott, de könnyű a sztárséfeknek, akiknek akár repülővel hozzák a hozzávalókat, és nagyon laza eleganciával tudják tépkedni az oda készített tízféle zöld fűszerleveleket a kamerák előtt, de mennyivel nagyobb kunszt egy 8-16 négyzetméteres konyhában az anyukáknak/apukáknak/nagymamáknak összehozni nap mind nap a család mindennapiját.
Aztán vannak még az alkalmi szakácsok, mint amilyen én is vagyok, de bizton állíthatom, hogy amikor kihirdetem a rendkívüli állapotot a konyhámban főzési indokokra hivatkozva, ott bizony még Gordon Ramsay vagy Joe Bastianich is csak megszeppenve kucorogna ellenvéleményével a sarokban a konyhaasztalnál egy kis vörösbort kortyolgatva mert aki főz, akkor, és ott az a király, És most a szerénység fiókomból bőven markoltam:)

Orica Középföldi 2017.05.28. 09:52:08

@jaegtoer:

Egészen pontosan meghatározható ki a hobbiszakács.
Én ugyan ilyen hobbit sose választanék, de választási lehetőség és vérprofizmus híján marad a rabszolgamunka.
Ettől függetlenül lenyűgöz, ha egy magyar-történelem tanár mikológussá képzi magát, sk gyűjti, szárítja a gombákat, és úgy tud mesélni róluk, mint igazán képzett sommelierek illatokról, ízekről, savakról, tanninokról. Jól is főzött, igazi szertartás volt, de senki nem léphetett a szentélybe amíg alkotott. Nem tette napi gyakorisággal:)
Ennél a srácnál láttam életemben először apró lila gombát, és pontosan tudta mihez illik

Orica Középföldi 2017.05.29. 19:07:54

Most hangzott el a Kossuth teren a megoldas: civil szakertoket a kormanyba! Sajnos nincs meg kiteve a hazra, hogy minisztert felveszunk, de majd a szavazolapon biztos ott lesznek a civilek... Oh wait.
Emlekezzunk itt meg Gorgei Gabor miniszterrol. Civil is volt, aranyos is, es az elso kerdes utan lemondott. Ugyanis a politika egy szakma, es nem egy hobbi.

Tóta W.
süti beállítások módosítása