hetes jég

hetes jég

2017. Karácsony, 2018. Újév és új év.... és lesz Húsvét és Pünkösd és más ünnepek

Kellemes ünnepeket és kísérjétek figyelemmel a nemzeti zsebeket---

2017. december 25. - mackó manó

ép napot.

Kellemes ünnepeket! és ne hagyjuk elvenni az ünnepeinket!

Most hirtelen ennyire telik és ennyire futja.

Már a Karácsonyba is beleszarik a nemzeti vezető. Nem kicsit, nem nagyon. Ahogy és amennyire egy hatalommal rendelkező elképesztően műveletlen, kirívóan bunkó, és minden példát felülmúló hazug miniszterelnök teheti.

Persze nem állunk bosszút az ünnepen. Mindennek van rendje, és ideje.A kellő időben és kellő helyen a létező legpitiánerebb ócska kis  pöcsre is sor kerül.

Aki a képviselői súlyos kérdésre gúnnyal-cinizmussal  boldogkarácsonnytmindenkinek-kel válaszol, aki a kereszténység alapiratait meghazudtolva uszít Karácsonykor gyűlölködésre, az vagy bűnöző,  vagy elmekórtani eset, Magyarországon ellenben miniszterelnök, és Orbán Viktornak hívják.

Úgyhogy kerülj beljebb kedves Karácsony, Újév és ti többiek is mind, ezt a gátlástalan, alattomos tolvajt meg kilökve az emberiségből, rábízzuk a természetre.

 

A bejegyzés trackback címe:

https://7sjeg.blog.hu/api/trackback/id/tr413522753

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

mackó manó 2017.12.25. 07:02:58

Orica biztos megengedi...:

"Orbán Viktor üzenetet tett közzé a Magyar Időkben. Ebben ezt mondja: „Márk evangéliuma szerint Krisztus második parancsolata így hangzik: »Szeresd felebarátodat, mint magadat.« Mostanában sokat emlegetik Európában ezt a krisztusi parancsot. Azt akarják ezzel szemünkre hányni, hogy bár kereszténynek valljuk magunkat, mégsem akarjuk, sőt nem is engedjük, hogy más földrészről érkező milliók betelepülhessenek Európába. Elfelejtkeznek azonban a parancsolat második feléről. Márpedig a tanítás két részből áll: szeretnünk kell a felebarátainkat, de szeretnünk kell önmagunkat is.” Így Orbán.
Most két eset lehetséges: vagy cinikus és ócska módon hazudik Orbán, a kereszténység szent könyvét blaszfemizálva, saját ótvaros képére és piszkos céljaihoz törekedve alakítani azt, vagy totálisan meghibbant, és istenkirálynak gondolván önmagát már nem is értelmezi a Bibliát, hanem továbbírja, s a Magyar Időket Mózesnek, egyfajta közvetítőnek gondolván, istenkirályi mivoltában kinyilatkoztatva újabb parancsolatokat tesz közzé.
Ugyanis aljas hülyeséget beszél, minden bizonnyal Balog Zoltánnak köszönhetően. Jézus szövege görögül így hangzik: „Ἀγαπήσεις τὸν πλησίον σου ὡς σεαυτόν.”Magyarul: „Szeresd embertársadat, mint önmagadat!” (Lukács 12,31)
Jézus ezen a helyen a Leviticus (Mózes III. könyve) 19,18-at értelmezi: “Szeresd embertársadat, mint tenmagadat.”Jézus az orbáni aljassággal és ostobasággal ellentétben semmilyen parancsolatot nem ad, amely az önszeretetre vonatkozna, ilyen parancsolat egyszerűen nincs! Nem az önszeretetre ad parancsot , hanem egy mindenki számára értelmezhető mértéket ad meg: úgy szeresd embertársadat, mint magadat. Vagyis nem azt mondja, hogy szeresd embertársadat, továbbá szeresd magadat, hanem az embertárs szeretetének mértékét határozza meg: úgy szeresd, ahogy magadat.
Jézus ezen a helyen a Leviticus (Mózes III. könyve) 19,18-at értelmezi: “Szeresd embertársadat, mint tenmagadat.”Jézus az orbáni aljassággal és ostobasággal ellentétben semmilyen parancsolatot nem ad, amely az önszeretetre vonatkozna, ilyen parancsolat egyszerűen nincs! Nem az önszeretetre ad parancsot , hanem egy mindenki számára értelmezhető mértéket ad meg: úgy szeresd embertársadat, mint magadat. Vagyis nem azt mondja, hogy szeresd embertársadat, továbbá szeresd magadat, hanem az embertárs szeretetének mértékét határozza meg: úgy szeresd, ahogy magadat.
Orbán tehát a Bibliával hozakodik elő, közben a legaljasabb módon manipulálva a Szentírást, újra és megint és folyton-folyvást hülyének néz mindenkit: belerondít a Bibliába, s azt gondolja, úgy tesz vele, ahogy csak akarja. S lám, eddig még egyetlen pap vagy lelkész sem szólalt meg, s senki sem mondta azt, hogy Orbán úr, maga gazember módjára hazudik! Öblögessen, mosson szájat, mielőtt a Biblia értelmezésébe kezd, ugyanis jelen pillanatban Isten kinyilatkoztatott szavát rondítja tele, hamisítja meg, s csinál belőle szilveszteri bohózatot.
Amúgy pedig mit is gondolt a kereszténység arról az önszeretetről, amelyet Orbán a Bibliából próbál kiolvasni, s amely oly nagyon kedves számára? Elégséges lesz, ha a nyugati kereszténység legnagyobb szentjét, Szent Ágostont idézem? "Tehát a két szeretet két várost hozott létre. Az Isten megvetéséig eljutó önszeretet a földit, az önmegvetésig eljutó istenszeretet pedig a mennyeit.”” – De civitate Dei, XIV,28,1. (“Fecerunt itaque ciuitates duas amores duo, terrenam scilicet amor sui usque ad contemptum Dei, caelestem uero amor Dei usque ad contemptum sui.”)
Vagyis az evilági várost (Orbán városát) az Isten megvetéséhez vezető önszeretet (lopás, csalás, hazudozás, törvénytelenség, jogsértés stb.) jellemzi, míg Isten városát az önmegvetéshez vezető Isten iránti szeretet. Stimmel, Szent Ágostonnak igazat adhatunk.
Természetesen eszemben sincs azt állítani, hogy a menekült- és migránskérdés megoldásának kulcsa a Biblia. De azt egyenesen undorítónak tartom, hogy Orbán, immár aljas hazugságaihoz és ócska manipulációihoz a Bibliát, milliók és milliók hite szerint Isten kinyilatkoztatott szavát tartalmazó, s ekként szent szövegként tisztelt könyvet használja fel.
Mással szórakozzon!"

(Gábor György)

Orica Középföldi 2017.12.25. 11:26:55

@mackó manó:

Ó hogyne. Nyilvános fácse, köztulajdon:)

***

Nagyon jó interjú van Nádasdy Ádámmal a narancsban. A Dante-fordítás kapcsán jegyzi meg, hogy a középkorban mindent osztályoztak, és a pokol legmélyén a legrondább bűn, az árulás.
Majd egy laza átvezetéssel megjegyzi, hogy a Sorossal szembeni árulás következménye, az Isteni színjátékból látjuk, hol fognak ezek szenvedni.

Remélem próféta:))

Orica Középföldi 2017.12.26. 05:45:18

Jó reggelt!

Helyesbítek, nem köztulajdon, hanem közkincs:))

***

Ügyes, helyes, kellemes, óvatos.

hirtv.hu/video/197550

Érdekes,amit a megbocsátásról mond, de ha ismeri a pszichológia ezzel kapcsolatos kutatásait, azt bölcsen megtartotta magának. Egyszerű léleknek, egyszerű magyarázat, ami ráadásul hellyel-közzel igaz is.

További kellemes tespedést:)

Orica Középföldi 2017.12.26. 08:28:50

Találtam egy nagyon kellemes feldolgozást, még a mosogatás is megbocsátható egy-egy számnál:)

www.youtube.com/watch?v=M2cIL0-t9ck

Közben futólag átsuhant rajtam az ír népzene és a magyar népzene különbsége.

jaegtoer 2017.12.26. 18:17:23

Tespedésről szó nincs. Kegyetlen következetesség kíséretében kíméletlen kegyességgel folynak az ünnepek. Egyik a másik után a világban... vice versa, pro és kontra.
Ma láttam a NatGeo-n hogy Atlantiszt keresve mintegy 6000 éves kultúra nyomait találták az Azori szigetek egyikén, amelyek meghökkentő rokonságot mutatnak a közeli kelet avagy akár a kora ókori görög (és!) az azt megelőző mezopotámiai 'építészeti' emlékeivel.
Mindezek mellett vicces volt ugyanennek a csatornának a Föld 4,5 milliárd éves történetének tapogatása, s benne az élet eredete, azon belül is az ember megjelenésének múltja, amiben legalábbis filozofikus eltűnődésre késztetett az, hogy említésre került az emberi faj eredetének kvázi kettéválása, már ha úgy vesszük, hogy az egyik ág a homo sapiens külön vált a másik megmaradása mellett. Persze ez sok mindenre magyarázatot adhat(na), akármennyire el van árasztva a világ kisebbik, ám üzletileg fejlettebb fele keresztényi szeretettel és az ehhez kapcsolódó remek adás-vételi lehetőségekkel. No, de mindez mellékszál, mintegy véletlennek tervezett jelenet a Nagy epizódban.
Ha meggondolom viszont, Erdő Pétert már epizódként sem bírom látni-hallani, emellett az antianyag-hatás mellett, egyelőre úgy tűnik, hogy Hodász András atya talán inkább a Renitens, mintsem az Etalon. Azt hiszem, úgy lehetnek vele, mint III. Ince az Assisi-val, madarak ide vagy oda.

dr. jenőke (jenőke) 2017.12.26. 23:33:21

---
Nagy Lénárd ciszterci atya:
Korunk bármely személyközi kapcsolatában tapasztalhatjuk, hogy az emberek elélnek egymás mellett. Kívülről úgy tűnik, hogy van közük egymáshoz, de valójában csak párhuzamosan fut az életük, amelynek nincsenek találkozási pontjai. Nagyon sok esetben ez egyfajta önismereti hiányból is fakad.
Ahhoz azonban, hogy valóban találkozni tudjunk egymással, először önmagunkkal kell igazán
szembenéznünk.
„Szeresd embertársadat, mint önmagadat”- szól a bibliai parancsolat. Ahhoz, hogy a másik emberhez, lényének elfogadásához eljussunk a szeretet útján, először önmagunkat kell megtanulnunk megismerni, elfogadni és szeretni.
Zirc 2016. október Könyvtári Napok
---
@mackó manó:
Vannak más értelmezések is, de abban egyeznek, hogy "tenmagunk" lényegében mérce.
Minden esetre várható mise celebrálás, vagy valami hasonló is.

Orica Középföldi 2017.12.27. 06:50:44

@dr. jenőke (jenőke):

Nekem mindig bajom van az ilyen, nagyon jól hangzó, de nagyon felületes szövegekkel.

Cinikusan megkérdezhetném, mennyire ismeri "tenmagát" az a sok száz vagy ezer pap, aki pedofíliát követett el? Milyen erkölcsi alapja van a szeretetről papolni, miközben gyűlöletet prédikál? Etc.

Nem akarom hosszú lére engedni, csak néhány apró megjegyzés.

A megismerés tanulási folyamat, ami - többnyire - feltételez egy tanítót. Kezdve a minta-követéstől a tudatos képzésig. Nem véletlen, hogy nem oktatást írtam.

Érzelmi intelligencia nélkül, ami tanulható és képzés révén fejleszthető - nem állítanám, hogy rövid és egyszerű - ez a folyamat komoly gátakkal néz szembe.

Nem nagyon található olyan ember, akinek az önképével baja lenne. Ennek hibás voltával esetenként a törvény, vagy egy-egy közösség, társadalmi csoport szembesít, de ritkán hoz érdemi változást.

A szeretet, lévén érzelem, parancsra nem működik. A hit - bármiféle - sok mindent generál, de szeretetet nem. (Ezt a mondatomat sokan vitatják.)

Orica Középföldi 2017.12.27. 08:23:32

@jaegtoer:

Kétlem, hogy Erdő jókat álmodik. Viszont papra szükségük van.

""Mi azt valljuk, hogy a teremtő Istennek terve van velünk, és ettől értelmet nyer az ember minden cselekedete, minden lépése. Ez pedig nagyobb öröm, mint a pillanatnyi jó közérzet" - mondta Erdő.

Ez azért jusson eszedbe, ha rühelled a munkahelyed:)

Orica Középföldi 2017.12.27. 14:05:08

Szegény, szenilis nagybandó. Ennyire nem lehet hülye. És mégis..

huppa.hu/fabian-andras-nyilt-level-a-gyavasagrol/

Föld S. Péter

Nyílt levél Nagy Bandó Andrásnak

Kedves Bandó,

régi barátságunkra való tekintettel őszintén remélem, hogy az alábbiakat nem veszed kioktatásnak. Nem annak szánom ugyanis, még kevésbé bántásnak, de úgy gondolom, hogy reagálnom kell arra, amit írtál.

Először is: Bayernak nem írunk levelet. Sem nyílt levelet, sem másmilyet. Ha ír rólunk, vagy nekünk, nem válaszolunk.
Ha mégis válaszolnánk, például azért, mert túlteng bennünk az ego, és emiatt nem tudjuk magunkat visszafogni, akkor a neki írott levelet semmiképpen sem úgy kezdjük, hogy Tisztelt Bayer úr!

Ismerem ugyanis több írását, ideológiai és morális kacskaringókkal teli életútját, s mindezek alapján alapján állíthatom, hogy az általad használt megszólítás megközelítőleg sem helyénvaló.

Akinek te nyílt levelet írtál, az egy tetű.

Ami a műsorban Orbánról és a feleségéről általad elmondottakat illeti: jól látod, tényleg hiba volt elmondani, amit elmondtál. Nem azért, mert ilyet nem illik mondani a magyar miniszterelnökről. (Nőket verni sem illendő, mégis hány olyan honfitársunk van, aki ezt gond nélkül megteszi.) Hanem, mert - Esterházy Péter örökérvényű bon mot-ját idézve - bizonyos szint fölött nem megyünk bizonyos szint alá.

Bocsánatot sem Orbántól kellett volna kérned, hanem azoktól a magyar emberektől, akik – ellentétben veled – nemhogy kétszer, de egyszer sem szavaztak a Fideszre.

A régi barátsággal üdvözöllek,

FSP

**

Humorístaként nem az emberem, de a gyerekversei jók.

jaegtoer 2017.12.27. 16:32:24

@Orica Középföldi:

Micsoda körmönfont veszélyhelyzetek leselkedhetnek az emberre hetven felett!?
Újabb cikkellyel kell kiegészítenem a jegyzékemet, hogy gyerekeim mely esetekben lövessenek le haladéktalanul, vagy legalább zárassanak be.

parti_giano · http://www.youtube.com/watch?v=4CI3lhyNKfo 2017.12.28. 09:08:03

@dr. jenőke (jenőke): hehe, inkább nem mondok semmit. de mégis, a srác vagy harminc éve magát keresi.

parti_giano · http://www.youtube.com/watch?v=4CI3lhyNKfo 2017.12.28. 09:12:47

@Orica Középföldi: cinikus mondat ez az idézet, mert minden lépését a nagyszabású a felelős. ha mégsem, akkor ott a rózsafüzér.

parti_giano · http://www.youtube.com/watch?v=4CI3lhyNKfo 2017.12.28. 09:15:20

@jaegtoer: hetven felett az a veszély, hogy megéled a nyolcvanat.

jaegtoer 2017.12.28. 10:04:16

úgy tűnik, itt is meg vagyok duplázódva.

Orica Középföldi 2017.12.28. 10:44:30

@parti_giano:

Azon szórakoztam, hogy ezzel a szöveggel felmenti önmagát. Hogy erről mit gondolok, inkább nem írom le. Remélem, hogy vele már nincs semmi terv.

Orica Középföldi 2017.12.29. 07:56:35

TWÁ kedvelőinek:

Véget ért az a három hónap, amit az IWM - Institut für die Wissenschaften vom Menschen jóvoltából kizárólag mesekönyvírással tölthettem. A könyv szövege elkészült, az illusztrációkkal még rengeteg dolgom lesz, megjelenés májusra várható. (Ennél hamarabb is lehetne, de a választási kampány zajában kár lenne elveszni.)
Macónia azt a problémát igyekszik orvosolni, hogy a gyerekek egyrészt nagyon keveset tanulnak demokráciáról, szabad piacról, politikáról az iskolában - arról nem is beszélve, hogy gyakorolhatnák már ott -, másrészt szabadidejükben is főként középkori királyságokról olvasnak, esetleg galaktikus diktatúrákról, amellyel szemben paranormálisan kivételezett harcipapok állnak. Macóniát medvék lakják ugyan, de nem varázsol ott senki; aki ezt állítja magáról, azt lebuktatja a szabad sajtó. Csak igyekeznek jó szívvel és józan ésszel berendezni az országukat. Remélem, tanulunk tőlük. Addig pedig foglalkozzunk ismét a sajátunkkal.

guma 2017.12.29. 09:23:52

remélem mindenki tudott lazulni is...
(én magamba süllyedtem, a sok nyüzsi után :DDD)

már csak arra kell figyelni, hogy ne hulla fáradtan lépjetek át az új évbe. :))))

@Orica Középföldi:

erről beszéltem:

index.hu/kultur/2017/03/31/diggerdrajver_orkeny_szinhaz_epres_attila_london_riport/

jaegtoer 2017.12.29. 09:52:19

@Orica Középföldi:

Erdő pillanatnyi közérzeti mutatójának helyzete, versus felsőbb akarat manifesztálódása súlyos százmilliárdokban és az én munkahelyemet rühellő gondolásom közötti relevancia avagy logikai láncolat kissé cikkcakkossá válik, ha abból indulok ki, hogy a pápai pozícióra pályázni szentatyai erények és attitűd nélkül, valamivel hívságokkal telibb, mint egy meghatározó folyamat ésszerűségének teljessége mellett billentyűzetet törni*. A pozíciók alakulásának hektikus mechanizmusa mutat hasonlóságot, de az csak látszat.
Másik olvasatban persze megszívlelendő, hogy túl kell élni, támogatókat kell találni, és az sem baj, ha az 'istenfizessemeg' mellett más általános egyenértékkel bíró, összegszerűségében megfelelő és motiváló helyiértéket felvonultató, jól konverziós tulajdonságokkal rendelkező '-Áááá, nem kellett volna!, nem csak szóba, netán szóképbe, hanem egészen kurva konkrétan pénztárcába vagy számlára kerül, feltéve, ha az a tárca vagy számla az én rendelkezésem alatt teszi a dolgát. ugye. e.ember: esendő ember.

* [jobban belegondolok, lehet, hogy mégis alig van különbség. mekkora önhittség kell ahhoz, hogy mindenki más hülye, csak én vagyok a Concorde. (de legalább már nem gyártják]

{aztán, ha még jobban eltűnődök - pláne ilyen időtájt- jobban bele is gondolva, belet már nem is akarok ontani. (deazértmegnézném!:)}

jaegtoer 2017.12.29. 09:58:37

@guma:

a cikkből:

"A fene tudja, hogy az eszkimó mi a francért nem jön le egy kicsit délre, ha egyszer meg lehet őrülni ott a jégtáblák között, ahol nincs semmi. Vagy hogy a tuareg miért nem jön egy kicsit feljebb, oda, ahol legalább már növények vannak. Nem tudjuk: egyszerűen ott szeretnek lenni."

Amíg nem tudunk róla, amíg nem elérhető, amíg nem tudom elképzelni, hogy ott jobb, addig köt a hely. Ha megvan a három igen, azután már nem a hely, hanem az út kerül első helyre.

jaegtoer 2017.12.29. 10:29:17

@guma:

Minden esetre Orbán elég nagyot rúgott ebbe az országba, hogy milliószámra újraértelmezzék a haza és a Haza fogalmát, az otthon és az itthon egyenértékeit, a lét és az élet közötti mélységet, magasságot. És minden hívószót.
És amikor kiderült, hogy a gimisek 70%-a gondolta másképp az itthon és otthon viszonylatot, felvirította a rabszolgaképző iskoláit, szakmunkásképzésnek csúfolva, és ma már 2-3 hónapos szakképzést akar megvalósítani a bunkánál is bunkóbb barom és együtt gondolja a tahónál is tahóbb parragh-gal együtt azt, hogy mondjuk 15. életévüket esetleg be nem töltött gyerekek megoldják a munkaerőpiaci ellentmondások nyomán előállt problémákat. A hetvenévesek munkára kényszerítése mellett.
Mert nem tudja a barom, (történelem: Római Birodalom végnapjai és bukása, colonus-ok), hogy előbb-utóbb a rabszolgák is el fognak menni.
És akkor a jogképesség, a választójog, az adófizetés versus nagykorúság hogy találkozik?
Az adót nem fizető külföldön élő és onnan ideugató, gdp- t nem gyarapító kíbicnek lesz -könnyített- választójoga, innen folyósítandó nyugdíja, míg az itthoni, 15 éves, tanonciskolából kikerült, rabszolgásított fiatalkorúnak még nem, de már az ő adójából is fizetik az Orbán-Bűnszövetkezet Zrt. külföldi társtetteseinek sorát.

Orica Középföldi 2017.12.30. 07:19:51

@guma:

Már megtaláltam, köszi. Elolvastam 2 posztot, Nagyon-nagyon érdekes és ritka figura, de a vessző nem a barátja:)

Orica Középföldi 2017.12.30. 07:26:10

@jaegtoer:

Nagyon felbosszantott, hogy Erdő még a karácsonyi igehirdetésben is a saját frusztrációjával foglalkozik. Nem tölt el felhőtlen örömmel, ha az első számú ember hitványságot mutat fel.

guma 2017.12.30. 11:07:36

@Orica Középföldi:

én bosszankodni már nem tudok, de roppant mód elkeserít ez az egész katyvasz amit élet helyett pár szószoló hatalmasság megteremt.

ha csendben is vagyok, azért mindenkire gondolok és jobb évet, éveket kívánok nektek. :)))

guma 2017.12.30. 11:21:36

@jaegtoer:

eszméletlenül precíz éleslátásod van!

2017.12.30. 14:49:33

@parti_giano:

ne hasogass szőrszálakat!

guma 2017.12.30. 17:15:22

@parti_giano: :)))

ajjjjaj!

ismét felszínes, mondhatni pongyola voltam.
de jó, hogy figyelsz néha rám.
:DDDD

Orica Középföldi 2017.12.31. 06:54:23

Jó reggelt!

Még két olvasnivaló, aztán csendes vagy hangos, de mindenképpen kellemes évzárást. Zárjátok ki a kizárandókat.

Gábor György:

Egy felettébb különös interjú hangzott el a Klubrádió 2017. november 27-i Konkrét című műsorában, amely aztán némi rátartással, majd egy hónap késéssel, épp hanuka és karácsony között, december 20-án jelent meg a rádió honlapján, A Nyugat válsága az Istent redukáló humanizmus krízise címmel. A Köves Slomóval készült interjút Böcskei Balázs készítette.
Az interjú több része is – finoman szólva – felettébb problematikus, súlyos bölcseleti, vallásbölcseleti, történeti és logikai-következtetési kívánnivalókat hagy maga után, de mindezt máshol, más formában kívánom elmondani. Itt most csak egy vonatkozását érinteném az interjúnak.
Köves Slomó a beszélgetés több helyén is annak ad hangot, hogy „az emberi erkölcs transzcendens alapok nélkül borzasztó veszélyes helyekre, még a sötét középkorhoz képest is veszélyesebb helyekre tud eljutni… transzcendens alapok nélkül nem lehet igazán erkölcsi alapokat adni… az erkölcsnek kell, hogy legyen transzcendens alapja… Mélyen hiszem azt, hogy ennek egy abszolút felelősségnek kell lennie nemcsak egy szubjektív felelősségnek. Éppen ezért gondolom azt, hogy szükség van a transzcendensre.” Mondja mindezt egy eddig világinak gondolt rádióban úgy, hogy a Böcskei Balázsnak nevezett mikrofonállvány egyszer sem kérdez vissza, egyszer sem szól közbe, egyszer sem jelzi azt, hogy legalábbis van – mondjuk Arisztotelész óta – az erkölcsnek és az etikának egy másik felfogása. Nem az a bajom (persze az is), hogy Köves Slomó nem ismeri például a jezsuita Karl Rahner „anonim kereszténység” tanát, nem az a bajom (ez persze nagyobb baj), hogy Köves Slomó nem ismeri például Martin Buber Gottesfinsternis c. munkáját, a Vorgewissen fogalmát, vagy azt, amikor Buber arról beszél, hogy az emberi döntés és választás, azaz minden etikai megnyilvánulás fakadhat a hagyományból, de fakadhat a személy belátásából következő és nyilvánvalóvá tett mércéből és így tovább, s nem az a bajom, hogy Köves Slomó még sok mindent nem ismer, avagy úgy tesz, mintha más gondolatok nem is léteznének.
A bajom az, hogy amit mond, egyszerűen nem stimmel. Egyfelől az emberiség történetének számtalan bűnét épp a transzcendensre hivatkozva követték el, isteni „felszólításra”, Isten hangját, parancsát, utasítását vagy elvárását követve és előírásait, törvényeit bevégezve. Nemde isteni törvényekre és parancsolatokra hivatkozva tevékenykedett a „sötét középkorban” (amely persze nem is volt annyira sötét, mint ahogy azt Köves sommásan elintézi) a zsidókkal szembeni inkvizíció intézménye?
Nemde az ember alkotta törvényeket felülíró vallástörvényre, a saría isteni parancsára és utasítására hivatkoznak a legaljasabb gyilkosságokat, békés polgári lakosok elleni merényleteket rendre elkövető muszlim terroristák? (Példákat persze más vallások köréből is hozhatnánk, ennek vallásfenomenológiai okaival tisztában kellene lenni egy gyakorló rabbinak.) És persze hány olyan embert ismerünk, aki mindenfajta transzcendens megalapozás nélkül éli tisztességes, becsületes, morális szempontból és immanens keretek között feddhetetlennek mondható életét.
Ma már ugyanis tudni kellene és illene (hatalmas ennek a szakirodalma), hogy az igazi ellentét nem a hívő és a nem-hívő között van, hiszen a nem-hívő legfeljebb a transzcendens hite nélkül éli az életét, ám semmiképpen sem hit nélkül, minthogy van hite: hit a szeretteiben, a munkájában, az élet értelmében, az elesettek melletti fellépés értelmében, a kultúra fontosságában és így tovább. Ki merészeli vindikálni magának a jogot, hogy eldöntse, vajon kinek a lelkiismerete transzcendens megalapozottságú, s kié nem az? Kell-e ahhoz tudatosan és dogmaszerűen hinni a transzcendensben, hogy a lelkiismereti döntéseim mögött érzékeljem a transzcendens alapelveket? Ugyanis, ha Isten létezik, a lelkiismeret nem lehet más, akár tudom ezt, akár nem, akár reflektálok erre, akár nem, csak az isteni tükörképe, visszfénye (vesd össze pl. Bűn és bűnhődés stb.) Vagy Köves Slomó úgy gondolná, hogy a transzcendens referenciájának intézményesülnie kellene, „egyháziasodnia”, „felekezetiesednie”, s az intézményesített lelkiismeret fölötti „végítéletet” az intézmény arra hivatott elöljárója, vezetője stb. lenne hivatott kimondani?
Az igazi ellentét hívő és hitetlen között van, ugyanis a hitetlen, minden hit nélkül élő ember valójában minden értelem és cél nélkül éli az életét (a nihilistával összefüggésben mások mellett lásd újra Martin Buber fenti munkáját), akinek alakja fel-felbukkan például a totálisan cinikussá vált és kizárólag cinikus önérdekből vezérelve minden aljasságra kész politikusok, médiaszereplők (bértollnokok és hazugság-gyárosok), avagy mondjuk a vallási kis- és nagyvállalkozók körében.

És egy kívánság Föd S. Pétertől:

fuhu.hu/jojjon-el-mi-orszagunk/

guma 2017.12.31. 10:29:29

bort, búzát, békességet, hogy boldog új évben legyen részünk! :)

@Orica Középföldi:

jöjjön el a mi országunk!

parti_giano · http://www.youtube.com/watch?v=4CI3lhyNKfo 2018.01.01. 10:23:10

nu, akkor vissza a szürke hétköznapokban. görényekben és fülhallgatókban gazdag 2018-at.

guma 2018.01.01. 20:20:43

@parti_giano:

a szürkére azért sem mondom, hogy: fesd feketére! - mert ez a legkönnyebb.
inkább adok színes ceruzákat

www.youtube.com/watch?v=uWTWv47dLtg

Orica Középföldi 2018.01.02. 06:08:23

Jó reggelt!

Áder János államfő újévi beszédét Assisi Szent Ferenc gondolataival zárta: „szeretet legyen ott, ahol ma gyűlölet van. Megbocsátás, ahol bűn. Egyetértés széthúzás helyett, Legyen igazság, ahol tévedés van, És öröm ott, ahol ma szenvedés. Sötétség helyén hit legyen!"
Ez így rendben is van!
Ha én tehettem volna Áder Jánosnak javaslatot, szintén Assisi Szent Ferenc szövegét ajánlottam volna. Csak mást. Az egyik idézet így hangzott volna: „Ha azonban egyik vagy másik miniszter olyasmit találna parancsolni valamelyik testvérnek, ami ellenkezik életmódunkkal és a lelkiismerettel, nem köteles engedelmeskedni neki. Mert ahol hibáról, vagy éppen bűnről van szó, ott nem lehet szó engedelmességről.” (Regula non bullata, 5. - Si quis autem ministrorum alicui fratrum aliquid contra vitam nostram praeciperet vel contra animam suam, non teneatur ei obedire; quia illa obedientia non est, in qua delictum vel peccatum committitur.)
A másik idézet pedig ez lehetett volna: „És bárhol is vannak a testvérek, és úgy látják, és úgy vélik, hogy nem tudják a regulát lelkileg megtartani, miniszterükhöz kell és szabad is fordulniuk. A miniszterek pedig szeretettel és jósággal fogadják őket és olyan szívélyesen bánjanak velük, hogy azok úgy menjenek hozzájuk szólni és velük érintkezni, mint az urak szoktak szolgáikkal, mert úgy kell lennie, hogy a miniszterek minden testvér szolgái legyenek.” (Regula bullata, 10.)
Szerintem ezek sem rossz mondatok!

(Gábor György)

hacsaturján 2018.01.02. 11:37:34

@Orica Középföldi:

megjegyzem ámbátor, hogy a kis francia akkor tanálta közepin a szarvak köszt, amikor valamennyi regulát a cinege madárral fojtatott társas cincogással alapitotta megfele, amikor is klára asszony még a fasorba se leledzett, valamint az isteni leonardo még meg se állapitotta a dolce far nientét, vagyis a gumicsizma hordozása erősen nem fojásolta befele az etika és a transzcendecia köszti külömbséget, vagyis jómagam is csak pislogtam az amboisei sírhant kapcsán és eszembe se jutott hánnyavetni felcsúti összefüggésben pósa bácsi meséjit.

Orica Középföldi 2018.01.02. 11:50:55

@hacsaturján:

Helló hacsa, buék!

Nem vagyok biztos benne, hogy nem utálod, de imádom a szövegeidet. el tudok röhögcsélni rajta, a gondolatokon túl.

jaegtoer 2018.01.02. 15:11:40

Boldog új évet kívánok.

"Balos és jobbos volt miniszterek árnyékkormányt alakítanak"

Úgy fellelkesültem, hogy felpróbáltam a cipőmre a papucsomat.
Aztán felpróbáltam a papucsomra a cipőmet.
...hááát....

parti_giano · http://www.youtube.com/watch?v=4CI3lhyNKfo 2018.01.02. 20:42:45

@jaegtoer: papucsok vagyunk... van egy szabad hely a cipőtartódon?

jaegtoer 2018.01.03. 07:28:27

@parti_giano:

Milyen cipőtartón?
Sok jó papucs kis kis papucstartó helyen is elfér.

Ami a fülhallgatókban gazdag 2018-at illeti, nem lesz szűkös esztendő, már csak az a nyitott kérdés egyéb területek esetében, hogy szűkölés lesz vagy szűkölködés, esetleg mindkettő.

jaegtoer 2018.01.03. 07:31:12

@parti_giano:

"_@guma: ne már, hiszen vaksi._"

No, nézd csak: ezt nem is láttam.

jaegtoer 2018.01.03. 07:36:27

@Orica Középföldi:

Mondjon is bármit Áder, könnyen lehet, hogy a történelembe mégis csak bajszos szarként csúszik be.

jaegtoer 2018.01.03. 07:40:56

"Sok volt kormánytag állt be Karácsony Gergely mögé"

Végül is onnan sokkal könnyebb hátba szúrni.

Én mindenesetre rettegnék, ha nem mellém, hanem mögém sorakoznának.

Orica Középföldi 2018.01.03. 07:48:25

@jaegtoer:

Ez nem árnyékkormány, hanem az utolsó szalmaszál. Innen igazán kíváncsian várom, hogy a józan ész, vagy a pszichopátia lesz-e a befutó. Ez utóbbiért az elempé kampánygurujának se sokat gyalogolni, akiről feltételezem, hogy elsősorban az maszop elleni düh motiválja, semmint a meggyőződés, hogy befutó lehet a támogatottja. Annál sokkal okosabb, hogy ezt ne tudná.

Orica Középföldi 2018.01.03. 07:52:55

Gábor György kiegészítette az előző posztját:

Az előző posztomhoz még egy apró kiegészítés. Áder János újévi beszédét azzal zárta, hogy „Assisi Szent Ferenc gondolataival kívánok mindannyiuknak boldog új évet!” Majd ezt követően elmondott néhány sort egy igen elterjedt középkori imából, amit sokáig Szent Ferencnek tulajdonítottak, minthogy néhány fordulata emlékeztethet Ferenc egyes kifejezéseire, de ma már a szakirodalom számára is köztudott és közhely (kivéve persze a magyar államfő „szakértőit”), hogy az ima valójában nem Ferenctől származik.
Vagyis Áder esetében se arra figyeljünk, mit mond, hanem arra, mit tesz.
Mondjuk például pecázáskor.

Elegánsabb lett volna, ha fél mondatban utal rá, ez neki is vadiúj információ és köszöni. Nem szégyen, de emberibb.

Orica Középföldi 2018.01.03. 07:58:30

Ez viszont remek fricska tőle:)))

Olvasom, hogy Orbán Viktor januári jókívánság gyanánt épp pénzt kezdett el kunyerálni mindannyiunktól a Fidesz számára, hogy Magyarország magyar ország maradhasson.
Orbán Viktor, aki maga mondta magáról, hogy őt a Jóisten keresztény magyar férfinak teremtette, most tehát tarhálásba, azaz koldulásba kezdett.
Szóval akkor a Fideszben mostantól fogva egy Orbán Viktor vezette koldulórendet tisztelhetünk. Eddig ez jó hír. A Fidesz, mint koldulórend tehát a szegénységet legszigorúbban vállaló és gyakorló renddé válik. Remek hír! A tagok kizárólag koldulással gyűjthetik össze a megélhetésükhöz szükséges összegeket. Ez is pompás hír! Aztán a tagok kemény önmegtagadásban élnek – speciel ezt az állandó önmegtagadást jól ismerjük, s gyakorta megtapasztalhattuk már eddig is .Aztán az éhezés határát súroló böjtöt tartanak (már röhögök előre, ha szegény-szegény Németh Szilárdra gondolok), kopár, szinte üres cellában laknak (s ahhoz még utólag sem építtethetnek pazar panorámás erkélyt), végsőkig elhasznált ruhákban járnak (semmi Louis Vuitton-tatyó!), s összegyűjtött vagyonukat nem fordíthatják magukra, hanem a vagyon nagy részét szét kell osztaniuk a szegények között. Ez is csodás hír, hiszen a Fidesz-rend tagjai elszegényednek, ámde az összelopott és most szétosztásra kerülő vagyonuk révén egy csapásra megszűnik a szegénység Magyarországon.
És még valami. A koldulórend tagjainak legfontosabb erénye az igénytelenség. Egyfajta igénytelenséget, mind szellemi, mind kulturális, mind intellektuális szempontból már volt alkalmunk megtapasztalni köreikben, ámde mostantól az igénytelenség azt jelenti, amit úgyis jól tudnak a Fidesz-rend tagjai, hiszen keresztény erényről van szó: vagyis a világi javakról való lemondás erényéről, a mások javára történő lemondásról, s a szolidaritásról. S ha még hozzátesszük, hogy az igénytelenség társerénye a mértéktartás, az alázat, a türelem, az igazságosság és a jóság, s legfőképp a hatalom alkalmazásáról való tudatos, a Szentlélekre támaszkodó lemondás, akkor, drága honfitársaim, bizony mondom néktek, egy pompás évnek nézünk elibe!
Ámen!

guma 2018.01.03. 11:50:34

egész döbbenetes események látnak napvilágot a múlt év utolsó és a 2018 első napjaiban:

Átírják a Carmen végét a firenzei operaházban, hogy a nők meggyilkolása ellen tiltakozzanak

444.hu/2018/01/02/atirjak-a-carmen-veget-a-firenzei-operahazban-hogy-a-nok-meggyilkolasa-ellen-tiltakozzanak

akkor a múlt, ahol a hsz-k mondják el a lényeget, és a 2018.01.02-án tett bejelentés mintha meg is erősítené a konteok áradatát

444.hu/2017/12/31/origo-sieles-kozben-meghalt-az-eximbank-vezerigazgatoja

majd:
Elárulta magát az NGM, Magyarország elbukta a többéves csatáját

Nagyon úgy tűnik, hogy a kormány is belátta: az Eurostattal szembeni Eximbank-elszámolási vitát nem sikerül megnyernie. Varga Mihály újévi első tájékoztatóján ezt egy fél mondattal árulta el. Mindez pedig alaposan átírja az államadósság-számokat.

www.portfolio.hu/gazdasag/elarulta-magat-az-ngm-magyarorszag-elbukta-a-tobbeves-csatajat.272409.html?utm_source=hirkereso_es_kapu&utm_medium=portfolio_linkek&utm_campaign=hiraggregator

jaegtoer 2018.01.03. 15:00:44

@guma:

Írjuk át a tragédiákat.

Lear király SPA bérlettel és PANAM bérlettel beutazza a világot, III. Richárd főkönyvelőnek áll, és valaki felmagasztalja O.V-t.

parti_giano · http://www.youtube.com/watch?v=4CI3lhyNKfo 2018.01.03. 15:12:48

@jaegtoer: ha már azt a tragédiát, mi az országban folyik, nem írhatjuk át. tiborc maximum arról panaszkodna, hogy nem indulhat rokonként a közbeszerzésen.

guma 2018.01.03. 16:08:39

@jaegtoer:

@parti_giano:

lehet, hogy az oroszokat sem zavarta ki senki? akkor mi lesz a történelmünkkel?
zavarba jöttem..

parti_giano · http://www.youtube.com/watch?v=4CI3lhyNKfo 2018.01.03. 16:23:19

@guma: honnét zavarták volna ki őket? mindig is a spájzban voltak.

jaegtoer 2018.01.03. 18:06:56

@hacsaturján:

"_ dolce far niente _"

éppen nyakig fulladozok benne, aztán még csak gumicsizmám sincsen, bár lehet ez a baj. meg a szotyi, meg foci, meg a pajta.. Mit nem adnék egy multifunkciós gázszerelő cimboráért!

jaegtoer 2018.01.03. 18:08:51

@parti_giano:

az orosz vendégszeretetet nem lehet überelni, na! ... ha egyszer megszerették a vendéglátójukat, akkor már az életbe' el nem hagyják.

jaegtoer 2018.01.03. 18:14:01

@parti_giano:

tiborc? már hogyne indulhatna? olyan átírás nem létezik!

jaegtoer 2018.01.03. 18:15:10

el kellene már lapozni erről a 2018-ról 2018 és félre.

parti_giano · http://www.youtube.com/watch?v=4CI3lhyNKfo 2018.01.03. 18:50:39

@jaegtoer: felesleges fél évekkel tökölni. zárjuk be a boltot.

jaegtoer 2018.01.04. 04:55:47

Szép napot kívánok.

@parti_giano:

Már mióta keresem azt az átkozott redőnyhúzót!?

jaegtoer 2018.01.04. 06:54:17

Hajkurászom azt a rohadt redőnyhúzót s közben nem vagyok képes rendesen leírni egy kommentet. Nahát!
Nade.

idegkímélő tájékoztatás céljából annyit szeretnék megjegyezni szőrmentén, de szőrszálhasogatás nélkül, amennyiben valaki arra szeretne vetemedni, hogy márpedig az ügyfélkapuján keresztül intézné közüzemi ügy-baját, ez esetben úgy kell neki, ha nem elégszik meg a szolgáltatók nyújtotta és folyamatosan fejlesztett online felület funkcióival és lehetőségeivel. Az úttörő ne csodálkozzon, ha kemény a kő.

A hivatali szervek egymás közötti hivatali kapus ügyintézése persze más tészta.

Teljességgel érthetetlen, hogy alapvetően egy teszt forgatókönyvig sem jutott el a NISZ (ez a nemzeti infokommunikációs szolgáltató zártkörűen működő részvénytársaság), megállapíthatatlan, hogy a zártkörűségükből kifolyólag, vagy egyéb ősokra visszavezethetően, de legalábbis nem juttattak el az előbb hivatkozott teszt forgatókönyvet a hivatali felhasználókig sem, miközben törvénybe foglalt kötelezettség mellett január 2-tól élesben kell használni azt a remekművet, amit sikerült a messzire fénylő elméknek remelkelniük EU-s 8 milliárdból mindenki vagy kevesek örömére. (Lehet választani: a mindenki vagy a kevesek öröme opció között.)

Összegezve:
A struktúra újfent bizonyította, hogy Magyarországon egy tényleg remek kezdeményezést is hogy lehet elbaszni lehetőleg jó sok pénzért.

(Feltehetően) ott még nem is tartanak a nagyon-nagyon távoli jövő szilikon völgyének jelen apró letéteményesei, , hogy a kb 11000 kormányzati, önkormányzati s ezek intézményeihez köthető hivatali iratfajtának a kezelési 'feljegyzéseit is addig kell archiválni, ameddig az iratot.... ehhez adódnak mindazon céges, társasági, intézményi iratfajták járulékos archiválni valói, amelyeket most bevontak (-amúgy nagyon helyesen-) az e-ügyintézés körébe.

Árulja el valaki, hogy a Muhi, a Mohácsi, Nagymajtényi, Világosi, Doni történelmi és hadászati fiaskókon kívül, mit csinált meg kimaxolva ennek az országnak a bármikori vezetése?
Őszintén!
Ezek és az ilyesfélék nem Horthy-, Rákosi-, Kádár-, Grósz-, Antall-, Horn-, Gyurcsány-, Orbán-jelenségek.
Ezek -Magyarország- jellemzői. Még hogy 'Kárpátok övezte', tejjel-mézzel, 'Tokaj szőlő vesszeinek nektár csepegtetése', és 'ott vagyok honn az Alföld sík vidékin, pláne: 'börtönükből szabadult sas lelkek' (hogy mik vannak!), 'föl-föl dobott kövek'-ről nem is szólva, de azért megemlítve csak felsorolásszerűen: csodaszarvas; turul; Hétvezér; Árpád; és a fehér ló.
Nos, kérem a legteljesebb tisztelet mellett is legfeljebb ama ominózos fehér lónak a fasza. Az. És higgadt tárgyilagossággal említve. Merthogy csak elemzünk és nem vagyunk felhorgadva, felháborodva vagy ilyesmi. Higgadtan, kimérten, hűvös (mondhatni jeges) nyugalommal szemléljük, konstatáljuk, ahogy a belső hatalmi harcok és a feneketlen étvágy eredményeképpen minden országépítő kezdeményezés hogy válik az ország népességének kárára amiatt, hogy ama kevesek kevesebbjénél is kevesebbek minden létező, sőt lehetséges forintból, euróból ellopják a lehető legislegtöbb ellophatót (törvény van rá!).
Persze, nincs új a nap alatt.
Amit itt valaha, vagy bármikor el lehetett és el lehet baszni, az itt el lett és el lesz baszva. Ugyanez áll a nemzet nelitjének* legkedvesebb időtöltésére, a lopásra is.
Minden időkben. Ez a legislegelső hungaricum. Oppardon: Hungaricum. Sőt: Magna Maximum Hungaricum
Minden más ügyben nyugodtan lehet gondolni a fehér lóra.

* Magyarázat.
A NER 'elitje' a nelit.
Ahogy a liberálisból lehetett illiberálist konstruálni, miért ne lehetne a NER haszonlesőit nelit-nek nevezni?
Mert az elit az egészen, de egészen más. Ellenben a nelit nagyon is szemléletes és hangzatos. És passzol.... mondhatni kurvára patent.

jaegtoer 2018.01.04. 07:04:58

Be kell vallanom, hogy ehhez a hvg-s cikkrészlet váltotta ki bennem a lábjegyzet írási kényszert:

lengyel-magyar talika:

"Ennél érdekesebb volt az az okfejtés, amelyet a két ország – és Közép-Európa gazdasági erejéről tartott Orbán Viktor.

"Egyikünk sem akar a németek pénzéből élni"

– ezúttal ezekkel a szavakkal magyarázta a miniszterelnök azt, hogy Magyarország és Lengyelország gazdaságilag annyira erős „motor” az EU-ban, hogy „képesek a saját lábukon megállni”. És „többet adunk hozzá az európai unió erejéhez, mint bárki gondolta volna a csatlakozáskor, 2004-ben”.

Ez annyira erős volt, hogy kénytelen voltam megemlíteni fentebb, hogy az általa említett erősség, motorizáltság és a saját láb, miként fest a valóságban.

Merthogy Mateusz Morawieczki mit hadovál, amiatt főjön a lengyelek feje, de hogy a felcsúti géniusz és országos gázszerelő barát miről hazudozik, az jól látszik az oktatás, az egészségügy, a törvényhozás, és minden más kormányzati feladat végrehajtásának színvonalán.

jaegtoer 2018.01.04. 07:18:18

Jahogy!

Nem lehet véletlen, hogy az ország történetének legnagyobb sikkasztójáról minden településen legalább egy közterület el van nevezve. (Jacob Fugger nem ér, mert ő szerződéses alapon dolgozott, viszont jól tudott szerződést szövegezni és értelmezni)

hacsaturján 2018.01.04. 09:41:39

@jaegtoer:

ajjaj! a kegyed honfibúja úgy siklik el az én hüjeségem mellett, miként monblank csúcsán a jég.

Orica Középföldi 2018.01.04. 09:58:05

@jaegtoer:

Mi a francnak olvasol OV-tirádákat? Mondott már igazat? Miben bízol? Egyszer, véletlenül igazat mond?
Nem.
Megadta magához a kulcsot, ne azt nézzék, amit mondok, hanem amit csinálok.

Olvasható. A fénylő intellektusú gázszerelő x milliárdot nyert, a saját lábon álló vő betuszkolt pár ezt-azt a lába alá, hogy még stabilabb legyen.

Lattmannt tudom idézni, még mindig optimista:))

Hát gyerekek, ez egy jó hulladék év volt, kellemes mértékű és annak megfelelő minőségű fejfájással kell búcsúztatnom.

A fejfájás után rámeredt Márfira, (micsoda savanyú fele van:)), majd jelezve, hogy a fejfájás nem múlt el egészen, felteszi a kérdést:

Azon gondolkodom ilyenkor, hogy vajon honnan mászhattak elő az ilyenek...? És hogy vajon mennyi van még belőlük...?

parti_giano · http://www.youtube.com/watch?v=4CI3lhyNKfo 2018.01.04. 10:01:36

@jaegtoer: huh, de mennyien panaszkodnak az ügyfélkapura. vállalkozók, intézmények. használhatatlan felület, pedig mint írod is, kötelező. kossuth hagyján, van egy másik lajos, aki lefektette a nelit szerződéses alapjait. méghozzá jól, mert működik nélküle is.

parti_giano · http://www.youtube.com/watch?v=4CI3lhyNKfo 2018.01.04. 10:04:42

@Orica Középföldi: és láss csodát, nekem már ez az új év is hulladék. rögtön az elején.

jaegtoer 2018.01.04. 12:10:56

@hacsaturján:

Mi tagadás, egyre lejjebb csúszok, méghogy monblank!? hol van már a tavalyi hó?

parti_giano · http://www.youtube.com/watch?v=4CI3lhyNKfo 2018.01.04. 13:20:23

@jaegtoer: még van egy kupac itt az udvaron belőle. küldhetek.

hacsaturján 2018.01.04. 16:41:56

@parti_giano:

a minap én is tanáltam egy kupacot a lépcsőházban, de mire föltakaritottam, addigelé eltűnőttem, hogy ők egész fazékkal esznek, hála a kiemelkedő hungarikumoknak.

parti_giano · http://www.youtube.com/watch?v=4CI3lhyNKfo 2018.01.04. 17:28:48

@hacsaturján: ne legyen kicsinyes, még hogy fazék, gulyáságyú a megoldás.

Orica Középföldi 2018.01.05. 06:28:25

Bánki György tűnődései:

Azon töprengek, vajon korrupció-e az, ami Magyarországon zajlik? A korrupt személy nem biztos, hogy szégyelli magát, lehet, hogy jogosnak gondolja a részét az előnyért, amit többnyire nyújt, de nem hiszi, hogy a pénz alapvetően az övé. Tud róla, hogy nem. Ami ma a Fideszhez kötődő szemlélet és módszer, az teljesen más. Nem tudnak róla, hogy nem az övék a pénz, a vagyon, a másik ember erőfeszítéséből származó jövedelem. Nem elvesznek belőle, hanem hagynak nála. Azt is akkor, ha nem szól bele. Ez a feudalizmus és s pszichopátia násza, és nem korrupció.

*

Elkezdi munkáját a kormányzat piszkos ügyeit kezelni hivatott, H. Árpád tulajdonában álló Rommel Takarító Vállalat (magyar MTI)

Orica Középföldi 2018.01.05. 06:56:17

Fél évvel a választás előtt ez a helyzet:(

hirtv.hu/video/198118

Orica Középföldi 2018.01.05. 07:50:45

Ilyen jót már régen olvastam.

magyarnarancs.hu/publicisztika/kierkegaard-naszejszakaja-107798

Ez tipikusan az a téma, amiről mindenkinek van véleménye, minél hangosabban ordít - bármilyen baromságot - egy akolba tereli a híveit.

Pont tegnap gondoltam rá, lassan lecseng Puzsér látványos hisztije, és szépen kikopnak az általa kitalált és százszor meglovagolt értelmetlen szavak, genderkurzus, femináci, stb.
Az egyesből attól még nem lesz általános, mert ő azt mondja:)

Orica Középföldi 2018.01.05. 08:28:11

Jó!

És akkor Hosszú Katinka. Akinek magánéleti problémái megint oly sok mindent elbeszélnek Magyarországról. Méghozzá azért, mert. Amikor kiderül, hogy Hosszúék nem tudni milyen szerződéssel, nem tudni mennyiért használják a magyar emberek pénzéből felépített és működtetett Duna Arénát, akkor ez a téma a nyilvánosság egy részében nem létezik, a kormánypárti médiumok például egységesen engedik el, nem ügy. Nem tekintik közügynek, hogy egy irdatlan mennyiségű közpénzt felemésztő beruházás nyomán hogyan szerez profitot egy magáncég, amelyet pályázat nélkül választottak ki a létesítmény használatára. Inkább írnak cikkeket arról, micsoda irigy senkik, akiket az ilyen közügyek érdekelnek (engem érdekelnek :) ). Aztán úgy hozza az élet, hogy Hosszú Katinkának magánéleti problémái lesznek. Ezek mélyen személyes ügyek. Még akkor is, ha edzője-férje is közszereplő. Ehhez képest elteríti ugyanazt a nyilvánosságot a tippjáték, hogy akkor most hogyan tovább Shane Tusup és Hosszú Katinka, és az úszónőnek vajon új párja-e úszótársa. Nyilván ennek is helye van a médiában, elvégre a közszereplők magánéletét a nyilvánosság már régen közüggyé tette. (Persze ez elsősorban azokra az esetekre igaz, amikor a közszereplők maguk is használták a bulvármédiát arra, hogy ismertebbek legyenek, márkájukat építsék.) Azokról tudunk meg sokat most, akik szerint az evidenciaként közügy nem közügy, a magánéleti nehézség viszont evidenciaként közügy. Egészen szomorú, hogy vannak, akik a páros állammal kötött átláthatatlan üzleteit (lásd akadémia és Duna Aréna) elhallgatják, vagy ügynek sem tekintik, de fotóssal követik Tusupot, amint edzésre megy. Mindebből azt látjuk: nincs itt semmi érték, döntés, elv vagy Hosszú iránti végletes elfogultság. Csak a siker. Ami itt mindent legitimál: amíg az van, lehet bármit tenni. Ezért mindegy, Hosszúék mit művelnek a közvagyonnal. Ezért lehetséges, hogy Tusup pillanat alatt képes magánéleti problémájával célkeresztbe kerülni ott, ahol senkit nem érdekelt, hogy cége miként használja a közvagyont. Amikor egy pillanatra kikerült a siker oltalmából, máris nekimehettek. Ez tanulságos lehet mindenkinek, aki ma ebben az országban él. Így még Hosszú Katinkának is. Itt ugyanis senki és semmi nem számít, csak a haszon. Félre ne értsük egymást: a politikai haszon. Amíg garantálod, mindent tehetsz, amint kockáztatod, semmit nem tehetsz. Így tesz rabjává a rendszer.

(Pető Péter)

Orica Középföldi 2018.01.05. 10:20:33

Változatosság kedvéért Spirót hallgatok, robot közben.
Megütötte fülemet egy mondat, amit sokféle formában olvastam , ismertem, de itt kiugrott a szövegkörnyezetből.

A hazugság munka, az őszinteség szórakozás.

parti_giano · http://www.youtube.com/watch?v=4CI3lhyNKfo 2018.01.05. 12:47:45

@Orica Középföldi: ez a pető péter az, aki a reggel linkelt hír tévés videóban beszélgetett a magyarral?

Orica Középföldi 2018.01.05. 13:47:22

@parti_giano:

Az. Ott nem értettem vele egyet, de egy okos fiú. Csunderlikkel való nyomulásuk is nagyon jó.

parti_giano · http://www.youtube.com/watch?v=4CI3lhyNKfo 2018.01.05. 18:01:44

@Orica Középföldi: nekem magyar véleménye sem jött be, mármint a civil ügyvédé.

parti_giano · http://www.youtube.com/watch?v=4CI3lhyNKfo 2018.01.05. 18:31:00

aztat mondják, a cégkapu valami jeges lehelettől fagyott le.

jaegtoer 2018.01.05. 18:56:09

@parti_giano:

Nem elehet egyoldalúan kijelenteni.
Én úgy hallottam, hogy voltak akik tüzet okádtak.
Másoknak elment a hangja.
Én meg haza.

jaegtoer 2018.01.05. 19:00:54

@parti_giano:

Az lehetett az oka, hogy egymás mellé állított, de ellentétes irányban mozgó futószalagon loholtak, így aztán nem csoda, hogy az imamalmok forgása nem volt tisztázott.

jaegtoer 2018.01.05. 19:03:37

Én valamiért nem kedvelem a mérgezett egér szindrómás szózuhatagokat.
Ráadásul egyiküknek sem volt igaza, mert én vagyok a -nem is helikopter, hanem egyenesen a kék ég.

taga20 2018.01.05. 22:27:02

@Orica Középföldi: ako nekem az egész életem egy szórakozás:)))

Orica Középföldi 2018.01.06. 06:27:29

@parti_giano:

Nekem úgy tűnt, némileg mindketten tájékozatlanok, vagy Jégnek van igaza az ellentétes futószalaggal.

Az evidens, hogy civil szervezet nem indulhat, de bárki civil lehet jelöltje, akár egy pártnak, akár összefogásnak. Emlékezzetek vissza, az első Horn-frakciónak jelentős része civil, ámde közismert ember volt - Bossányi, Nagy Attila, Ormos, Péli Tamás (de jó festő volt!), stb.
Ez a gyakorlat azóta sem változott, csak egyre kevesebb az arcát adó nagyszerű ember.

Az is evidens, hogy civil szervezet tagjaként csak egy-egy profilt vállal el/fel valaki, amit pl. a lokálpatrióta, szegényeket segítő, stb. szervezetek esetén könnyen összemosnak a politizálással, noha igen parciális területen látnak el képviseleti tevékenységet. Ezen összemosás alapján - és ezért hazug - támadja a fidesz a civil szervezeteket. Ahelyett, hogy megköszönné.
Érdekes módon a barlangász, horgász, természetjáró szervezetekkel semmi baj:)

Szóval nem is értettem min vitázik a két pali. Magyarnak vitathatatlanul igaza van abban, hogy a ner-jelölttel szemben csak egy jelöltnek lehet esélye.

Orica Középföldi 2018.01.06. 06:50:29

@taga20:

"ako nekem az egész életem egy szórakozás:)))"

Akartuk, nem akartuk, tapasztaltuk:))

Orica Középföldi 2018.01.06. 06:57:09

Nem tudom, hogy a print-narancs írásai megjelennek-e később a neten, de az évvégi dupla számban van egy nagyon jó írás. Hernádi Elvira: Hová tegyük a népet? Aki teheti olvassa el.

Orica Középföldi 2018.01.06. 07:20:50

Konok Péter:

OTTÓ
Ki a faszom, Biberach, itt e
Csúnya kis ember, aki
Magát az ájult tisztelet tartásába görbesztve
Ezüst kanalaim mind a zsebébe pakolja?

BIBERACH
Bajor végváraink kapitánya,
Legalábbis azt állítja magáról.
A határt védi meráni és bajor birtokaink közt
És a kanál, amit ellop, az lenne a zsoldja.

OTTÓ
Kapitányunk hát, azt mondja a beste?

BIBERACH
Éppen azt! Hallga, most sorolja néked
büszke alázattal dús ritteri érdemeit!

OTTÓ
Oké, de mi a francért van orosz akcentusa?

Orica Középföldi 2018.01.06. 07:34:11

Ugyancsak Konok:

"Továbbra is tekintsenek engem Bajorország végvári kapitányának" - mondta Orbán Viktor. "Bajorország déli határa a szerb-magyar határnál van" - tette még hozzá, majd arról beszélt, hogy "a mi testtartásunk alapvetően a tisztelet testtartása".
Azért jó, hogy nem leszünk gyarmat, mert mi lenne, ha még gyarmat is lennénk?

***

A magas labdákat zseniális kommentek csapják le:))

Orica Középföldi 2018.01.06. 08:49:31

Harmadik napja nincs hangom. Gyerekem rohamosan fejlődik barkóbában, közben feltárulnak a logikai fehér foltok. Rá fog jönni, mennyivel kényelmesebb neki barkóbázni:))

jaegtoer 2018.01.06. 10:23:36

@Orica Középföldi:

"_Szóval nem is értettem min vitázik a két pali. Magyarnak vitathatatlanul igaza van abban, hogy a ner-jelölttel szemben csak egy jelöltnek lehet esélye._"
Pontosan.
Nem is értettem, hogy Magyar, miért nem vette észre azt, hogy tulajdonképpen elbeszélnek egymás mellett (mégiscsak ÜGYVÉD), bár a moderátor sem volt éppen egy monblatt a helyzet magaslatán, prima vista meg pláne nem).
A vehemensen hadaró, borostától ékes fiatalember tétele: mely szerint az egyéni indulók nem esélyesek, mert a rendszer a pártok közötti választásra épül, - az helytálló.
Magyar sűrű pislogás közepette védett vagy támadó állítása szerint (ügyvédeknél ez a kiismerhetetlenség nyomatékosítása lehet, különösen tényállás tisztázása során) egy-egy egyéni választókerületekben csak egyetlen, minden ellenzéki erő által támogatott, 'nem hivatásos', a politikában nem összeszarozódott, (politikai életben nem kompromittálódott) önerőből tekintélyes, helyi, ténylegesl köztiszteletet kivívott úgynevezett civil jelölt lehet esélyes, az őt támogató pártok erősen visszafogott pártreklámok harsogása mellett. Ez is helytálló.

Én már vártam, hogy döntsön a szkander:)

jaegtoer 2018.01.06. 10:31:23

@Orica Középföldi:

Akartam élcelődni azon, hogy mekkora csapás lehet egy nőnek, ha elhagyja a hangja, de valami velem született rejtett, harmadik félteke azt tanácsolta: vessem össze egy férfi esetével.
Így aztán csak arra redukáltam, hogy ez igazából csak Puzsér Róbert számára lehet egy istencsapás, esetleg intő jel, ha képes lenne felfogni.

jaegtoer 2018.01.06. 10:36:39

@taga20:

"_ako nekem az egész életem egy szórakozás:)))_"

Tehát te szórakozol velünk?
[más olvasatban: Tehát te szórakozol velünk. megint más olvasatban: Tehát te szórakozol velünk!)

Orica Középföldi 2018.01.06. 12:27:47

Nem tudom, hogy bocsánatos bűn-e, de se Makoveczet, se a klónját, Szervátiuszt nem tekintettem soha igazán jó művésznek. Nemzetileg szenvedni baromira tudtak, de nekem ez kevés.

librarius.hu/2018/01/06/bartok-szobor-utan-kodalyt-elloptak/

Orica Középföldi 2018.01.06. 13:17:43

@jaegtoer:

"Akartam élcelődni azon, .."

Jól tetted, hogy nem tetted:)) Fejlett metakommunikációval szinte minden pótolható, ha jó a vevő. Ez persze feltételez egy mély együttmozgást, közös emocionális teret, közös értékrendet.Nem mindenkivel működik.

dr. jenőke (jenőke) 2018.01.06. 18:26:31

.
Értelmezési problémák alapesete:
- - Aquinói szent Tamás: Isten, az abszolút szabad lény, nem képes létrehozni egy olyan háromszög mirákulumát, amelyben a szögek összege két derékszögtől különbözik. A háromszög szögeinek Teológiai Summája két derékszög.
- - Cartesius: Miután az egyetlen Isten létét elismertem, és miután felismertem, hogy Ő nem csaló, én, aki valamennyire járatos vagyok a geometriában, világosan és határozottan felismerem az igazságot a háromszög szögösszegének két derékszöggel való egyenlőségében. De ha Isten létét nem ismerem el, megtörténhet, hogy még a szögösszegnek két derékszöggel való egyenlőségében is kételkedni fogok.
- - G. Berkeley: Vannak matematikusok, akik olyan háromszögről beszélnek, amelyben a szögek összege nem egyenlő két derékszöggel. Azonban mi, írek, elképzelni sem tudunk ilyen háromszöget.
- - Kant: például a tiszta ész képes olyan háromszög fogalmát gondolni, amelyben a szögek összege nem egyenlő két derékszöggel, anélkül, hogy ebből a gondolatból ellentmondás következne. . . – lehetséges; és egyáltalán nem valószínűtlen, hogy Isten egy ilyen világot teremthetett volna, vagy akár már teremtett is...

= = A Föld egyenlítőjére, bizonyos távolságban húzzunk két merőleges egyenest. Ahogy látható 90 fok + 90 fok, már meg is van a háromszög szögeinek összege, a 180 fok. Most kísérjük tovább a két merőleges egyenest, amelyek a Föld északi sarkán találkoznak, és ott bezárnak egy újabb szöget. Ez az újabb szög lehet 1 fok, 30 fok vagy akár 359 fok is. Adjuk össze az így szerkesztett tetszőleges háromszög belső szögeit: 90+90+30=210. Ez bizony több, mint az előzőekben említett 180 fok. De lehetetlen egy ilyen háromszöget a tér a priori tiszta szemléletében konstruálni. Ennélfogva e háromszög fogalma tiszta esztelenség.
(és mi van a negyedik dimenzióval?)
_ _

dr. jenőke (jenőke) 2018.01.06. 18:34:54

@Orica Középföldi:
A nemzeti szenvedés sajnos nem Makoveczcel kezdődött. Már hunságunkat sem ismerték el - na mesélj: hunnan is jöttetek? A pártuskodás sem jött be, a pákozdi csatára senki nem akar emlékezni. A határt megvédő Hunyadi apja: Serbe fia Vajk (?) pedig román volt és ehhez a románok a mai napig ragaszkodnak.
Nehéz így élni.

Orica Középföldi 2018.01.07. 08:19:48

@dr. jenőke (jenőke):

Hogy te miket olvasol:)))))))))))

**

Akadnak mazochista pillanataim, ilyen volt amikor meghallgattam egy Makovecz-interjút anno. Éreztem az 500 év terhét a vállán, az 500 év pesszimizmusát a lelkén, a küldetéses elszántságot, ő egyedül ezzel szembeszáll. (Háta mögött OV-val.)

Utána úgy döntöttem, mazochizmus egy időre letudva.
Ezt múlt héten oldottam fel, amikor meghallgattam Alindánál Bagdy Emőkét. Még nem hevertem ki.

**

Bella! Nyeld le, amit mondanál:)))
,

parti_giano · http://www.youtube.com/watch?v=4CI3lhyNKfo 2018.01.07. 08:29:26

@Orica Középföldi: egy ismerős mondat: nem szoktam a győzikét nézni, de múltkor mit csinált!

jaegtoer 2018.01.07. 09:11:51

@Orica Középföldi:

Így már értem, hogy miért hagytak el a hangok, de remélem, lassacskán már visszamerészkedtek!

jaegtoer 2018.01.07. 09:21:02

@Orica Középföldi:

Ne légy (túlságosan:) igazságtalan Makovecz-cel. Beszélgettem vele egyszer régen (1988-ban), amikor még nem kerítette teljesen hatalmába az árkok őrülete.
Példája jól mutatja, hogy a politikai élet ingájának kilengései miképpen döntenek romba jobb sorsra érdemes életeket.

Orica Középföldi 2018.01.07. 09:34:17

@parti_giano:

Csókoljanak össze a görik, csak nem bírtad ki:))

jaegtoer 2018.01.07. 09:36:49

@dr. jenőke (jenőke):

Szó, ami szó, háromszöges módszer elég sajátos eszköz valamely filozófiai irányzat fókuszának megállapításához, de a felhozott példák jól mutatják, hogy a gondolat világában nincs lehetetlen.

De intéztek el már megoldhatatlan problémát három szöggel.
Aztán lett belőle száz és ezer.
Ha úgy vesszük, szöggyártás konjunktúrája töretlen, amióta csak megjelent az ember a világban.

Ilyenkor érzem, mennyire hiányzik Riennevaplus

Orica Középföldi 2018.01.07. 09:49:15

@jaegtoer:

Ez egy bonyolult ügy. Az építész szakma, társadalom egyöntetű elismerését sose sikerült kivívnia, sőt, ez komoly frusztrációhoz vezetett nála, és ez, mint szinte minden esetben, pótcselekvéseket hozott elő.
Ilyenkor már valamelyest búcsút int a józan ész, noha ez egy beszélgetésben nem, vagy alig tűnik fel.
Nem neki rovom fel, hogy eszközként használták fel. Észre se vette. Sajnáltam, és ez nagyobb baj, mintha utálhattam volna.

Orica Középföldi 2018.01.07. 09:51:31

@jaegtoer:

"Ilyenkor érzem, mennyire hiányzik Riennevaplus"

Pont tegnap fogalmaztam meg ezt a hiányt:)))))))))))))

jaegtoer 2018.01.07. 10:19:16

@Orica Középföldi:

"_Változatosság kedvéért Spirót hallgatok (...) _"

'Ez a' Spiró egyszerűen nem bír magával. Már egyenesen kőbékázik. Mé', mé' nem ment ez filozófusnak?

hvg.hu/kultura/201749__spiro_gyorgy__diktaturarol_elmeszesedesrol_feudalizmusrol__tovabb_el_a_jobbagymentalitas

Hogy a másik Spiró (ott bent, ott ahol a madár se jár, csak tiszta szellem, ott, ahol dolgozik az Isten, ahol eldől, hogy mit hoz a holnap, és mit rontunk el ma, ahonnan nincs kiút, mert saját gondolatunk bilincseinek foglyai vagyunk) mi mindenre gondolhat még, arra azért nagyon kíváncsi vagyok.
[vagy jól felfogott érdekemben esetleg vagyok-e kíváncsi?]

jaegtoer 2018.01.07. 10:32:49

@jaegtoer:

"Aztán lett belőle száz és ezer."

problémából száz, szögből ezer. vagy legalábbis valahogy így.

És ezen az űrmisszió sem segít, hiszen a zűr küldetéses egyedek mindennapi elemek, az utazók meg olyan kevesek és ritkák, hogy a mísz mindennapok eluralják a teret.

Orica Középföldi 2018.01.07. 11:34:10

@jaegtoer:

" Mé', mé' nem ment ez filozófusnak?"

De hiszen az, noha csípőből visszautasítaná:)))

parti_giano · http://www.youtube.com/watch?v=4CI3lhyNKfo 2018.01.07. 17:18:46

@jaegtoer: ha már felteszem a kérdést, akkor kíváncsi vagy. ez van, meg a szabad akarat.

jaegtoer 2018.01.07. 20:28:55

@parti_giano:

a szabad akarat hangoztatása nagyon imponálóan hat, de csak forrófejű, rebellióra fogékony, ártatlan, de ártó ifjoncok kitalációja a predesztináció antitéziseként, csak úgy dafke, hogy a klérust az őrületbe kergessék.

időközben már részben kiderült, hogy a gének sok mindent meghatároznak, nem csak azt, hogy általában egy fejjel és két füllel születünk, hanem a többi között még a gondolkodást is, nem is szólva a szocializációról és a szociális és társadalmi szerepvállalásról, a nemi irányultságról, usw. Hol van itt szabad akarat? Be vagyunk programozva.

dr. jenőke (jenőke) 2018.01.07. 22:27:38

@jaegtoer:
- -
A szabad akarat mit sem ér a cselekvés szabadsága nélkül.
A cselekvés határait viszont nem a szubjektív tudat határozza meg.
A határ lehet egy szöges drótkerítés is, minden magyarázat nélkül.
Vagy például kiírják a WC ajtajára: kizárólag a személyzet használhatja (nem az ajtót!!).
- -

hacsaturján 2018.01.08. 09:15:04

meghalt a viaszbaba. hüpp-hüpp.

Orica Középföldi 2018.01.08. 20:14:59

Pöpec

Lelkész ösztöndíjat indít a kormány - tudhattuk meg Grezsa István kormánybiztostól. Az indoklás kitér arra, hogy a nemzeti identitás és az anyanyelv megőrzéséhez az egyházi közösségek megerősítése is hozzátartozik, s hogy az ösztöndíjas lelkészek segítségével szervezik egy nemzetközösségbe a világnemzetté vált 15 milliós magyarságot.
Na mármost a kormány egyfelől súlyosan sérti az Alaptörvény VII. cikk (3) bekezdését, amely világosan kimondja: “(3) Az állam és az egyházak, illetve a vallási tevékenységet végző más szervezetek különváltan működnek. Az egyházak és a vallási tevékenységet végző más szervezetek önállóak.”
Továbbá, ha a kormányt valóban a magyar nyelv és kultúra helyzete érdekelné Magyarországtól a szomszédos országokban élő magyar közösségeken át a dél-amerikai magyarságig, akkor ösztöndíjakat adna azoknak, akik szent megszállottakként megalázó és ellehetetlenített körülmények között foglalkoznak a magyar nyelvvel, kultúrával, humán- és társadalomtudományi kutatásokkal; akik oktatják ezeket a stúdiumokat, az óvodáktól a felsőoktatásig; támogatnák az amúgy általuk szzétvert magyar szépirodalmi és társadalomtudományi folyóiratkiadást és terjesztést, valamint a kisebb, ám nagyon fontos szerepet betöltő könyvkiadókat és a könyvek terjesztését Kolozsvártól Pozsonyon át Sydney-ig, fordítói ösztöndíjakat adnának a magyar irodalmi remekművek közvetítésére, ösztöndíjjal támogatnák azokat az alternatív színházakat, zenészeket, valamint képzőművészeket, akik produkcióikkal eljuthatnának akár Dél-Amerikába, hogy “élőben” tegyék hozzáférhetővé a magyar kultúrát. Igaz, csak a példa kedvéért, mondjuk a Maladype Színház nem, ellenben ezek a derék lelkészek annál inkább elvezetik majd a nyájat az urnákhoz, s eligazítják a híveket, hová is kell tennük azt az X-et, hogy az keresztényi legyen és nemzeti. Mert ez itt a lényeg, kár mellédumálni!
Amúgy pedig eszembe jut egy könyv, amit sem a kormány döntéshozói, sem ezek az ösztöndíjas lelkészek - úgy tűnik - nem ismernek. Ez a könyv az Újszövetség, ahol arról olvashatunk, hogy Jézus azt mondja a tanítványainak: a tanait “hirdetni fogják az egész világon, bizonyságul minden népnek” (Máté 24,14), továbbá azt mondja, hogy “menjetek és hirdessétek”, igaz, azt is hozzáteszi: “Ingyen kaptátok, ingyen adjátok!” (Máté 10,8).
Vagyis Jézus nem adott ösztöndíjat a tanítványainak. Igaz, Jézusból kevés olyan vonás vagy tulajdonság olvasható ki, amely a magyar kormányra vagy Grezsa Istvánra emlékeztetne.

Orica Középföldi 2018.01.08. 20:16:13

Természetesen Gábor György követte el a fentit.

Orica Középföldi 2018.01.09. 06:07:34

@parti_giano:

Ez nagy kedvencem, tökéletes:)))

Cserébe egy kis Konok:

A minisztérium szerint az atomerőművek süllyedése megszokott jelenség, csak rémhírterjesztés folyik.
Kíváncsian várom a hivatalos nyilatkozatot a kórházi rühesedéssel kapcsolatban.

parti_giano · http://www.youtube.com/watch?v=4CI3lhyNKfo 2018.01.09. 07:08:32

@Orica Középföldi:

S a sírt, hol atomerőmű sülyed el,
Nerhad veszi körül,
A többi ember millióinak
Szemében gyászköny ül.

jaegtoer 2018.01.09. 09:16:02

@Orica Középföldi:

Nyilvánvaló, hogy rosszindulatú rágalom a kórházat birtokba vevő rühösödés híre. Ez nem lehet kétséges.
Ugyan a vezetőség is inkább vakarózik válaszadás helyett, de ez már megszokott.
Várólisták sem léteznek.

jaegtoer 2018.01.09. 09:50:33

@Orica Középföldi:

Az atomerőmű süllyedése is vaklárma. Semmi jelentősége nincs.
A magyarországi földmozgások tekintetében -Paks szempontjából figyelembe vehető- közép-magyarországi törésvonal Pakstól alig 40-50 km-re húzódik, épp annyira, hogy a süllyedést egy sikeres rengéssel remekül korigálja azzal, hogy a kéreglemezek egy kicsinykét megemelik a felszínt.
Tényleg nem értem, ahogy egyes kekeckedő alakok a kákán is csomót keresnek, pedig a NER mindenre gondol.
Az ajkaiaknak is volt annyi eszük, hogy a várost övező magaslatok túloldalára barkácsolják a timföldgyáruk zagy-ülepítőit, amik vizsgálatról vizsgálatra rendben levőnek bizonyultak, mert Ajkát és lakosságát nem veszélyeztette, az engedélyeket illetékessége okán Ajka adhatta ki, Kolontár meg a többi mehetett a picsába a pálya szélére ugatni.
Aztán egyszer csak augusztusban megmozdult a föld, nem volt erős, csak épp akkora, hogy elmozdította a tárolók alapzatát. Az egyiknél egy kicsit jobban. Aztán októberre megadta magát.
Nem lesz ez másképp Paksnál sem. Legfeljebb az elmúlt , elmúlt és még egyszer elmúlt régebbi 8 év lesz a hibás. No, de ezért riogatni?!

jaegtoer 2018.01.09. 14:04:59

@parti_giano:

Lehet benne valami igazság.
én is egyre emelkedettebb hangulatban vagyok. Én pedig biztosan nem vagyok Paks.

dr. jenőke (jenőke) 2018.01.09. 14:07:27

@Orica Középföldi:
- -
Ezt hogyan kell érteni??? ::: "egy nemzetközösségbe a világnemzetté vált 15 milliós magyarság"
Talán Hunor és Magor alapította a világnemzetet? Cégjegyzékszám, adószám nélkül?
Nem értem.

dr. jenőke (jenőke) 2018.01.09. 14:10:13

@jaegtoer:
- -
emelkedettebb hangulat?
Ennek két (vagy több) oka lehet:
1. Vodka
2. hidraulikus emelő
--- és a több: sok vodka.

dr. jenőke (jenőke) 2018.01.09. 16:25:27

@parti_giano:
- -
Északra tartó, radioaktív vaddisznókondák miatt aggódnak a mezőgazdasági termelők Svédországban. A német vaddisznók harmada radioaktív. A problémával nem csak a szászok küzdenek, Csehországban és Olaszországban is bukkantak már sugárzó vadkanra.
Az 1986-os csernobili katasztrófa miatt vannak sugárzó disznóink. Az állatok nagy mennyiségben fogyasztanak különböző gombákat, amelyek hajlamosak hosszan megőrizni a radioaktív szennyeződéseket.
Találtak olyan állatot is, amelynél a határérték tízszeresét meghaladó szennyezettséget mértek.

Konzekvencia: a jókedvnek semmi köze a csernobili sugárzáshoz.
- -

Orica Középföldi 2018.01.09. 18:57:04

@dr. jenőke (jenőke):

Már rég nem lep meg, ha itt valaki kinyitja a száját, azon hülyeség és/vagy hazugság bugyog ki.

Orica Középföldi 2018.01.10. 07:59:10

Sose gondoltam volna, hogy Jég és Konok valaha közös véleményem lesz.

"Teljes bojkott - ez az, amit tenni kell. A többi csak ócska politikai játszmázás, a "minden marad a régiben" önbecsapó és önigazoló mantrája."

Ez egy Konok- hsz , az itt (szintén Konok) kibontakozó vitában:

Nem vagyok nagy Pilinszky-rajongó. Ezt hosszan magyarázhatnám is, de minek. Nem az én világom.
Ám ahogy egyre többet olvasok arról, hogy - úgymond - mindent fel kell adni egyetlen cél érdekében, hogy "igen-igen, de jobb a kisebbik rossz", meg "összeszorított foggal is", és hogy "jó, persze, 'sziszegve sem', akkor ne sziszegjünk", és azt látom, hogy sokan úgy vélik: minden relatív és relativizálható ebben a félreeső politikai vursliban, minduntalan eszembe jut egy verse.
Aktuális? Talán. Nincs ősbűn, de persze elkövethető.
Ceterum censeo: látom a múltat a közeljövőben.
Én ebben a játékban nem veszek részt, nem fogok demokráciát játszani a diktatúra tábláján. Kimaradok a dobásból, mint mindig.
Ajánlom Pilinszkyt, jó lesz majd választási másnaposságra.

SZTAVROGIN VISSZATÉR

Nem gondoltak a rózsakertre,
és elkövették, amit nem szabad.

Ezentúl üldözöttek lesznek
és magányosak, mint egy lepkegyűjtő.
Üveg alá kerülnek valahányan.

Üveg alatt, tűhegyre szúrva
ragyog, ragyog a lepketábor.
Önök ragyognak, uraim.

Félek. Kérem a köpenyem.

***

És még.
Idézték az elhíresült Niemöllert, mire Konok:
A Niemöller-képhez azért hozzátartozik, hogy maga Niemöller nem csupán "nem tiltakozott", hanem lelkes náci, aktív párttag volt, egészen 1934-ig, mikor az NSDAP elkezdte a bevett egyházak visszaszorítására a Kirchenkampfot.

...az idézet roppant elterjedt, egy 1970-es évekbeli interjúból származik. Frappáns is, a maga módján. Sokkal kevésbé közismert N. szerepe - hogy tulajdonképpen többes szám első személyben kellett volna fogalmaznia: "Mikor eljöttünk... nem tiltakoztam... végén, amikor értem jöttünk..." Bizarr.

Orica Középföldi 2018.01.10. 09:47:17

Akit érdekel a nyelv, Arany és a fordítás, és még ideje is akad:))

www.youtube.com/watch?v=-w-N4aeCmsA

Orica Középföldi 2018.01.11. 06:34:50

@parti_giano:

Az a gyanúm, a maszopot már nem nagyon érdekli, hogy mit csinál Szanyi. Valószínűleg a kerületben is megkopott, tehát bajban lesz.

jaegtoer 2018.01.11. 14:24:17

@Orica Középföldi:

én sem hittem volna. szerintem ő sem. mindazonáltal elég riasztó.

jaegtoer 2018.01.11. 14:29:37

@guma:

Mártogasson kávéjába Soros-tervet, kóstolja meg: -keserű-e?!

jaegtoer 2018.01.11. 14:50:43

Jótündérnél elgondolkoztam azon a rengeteg prímszámon, és a többin, melyek nem olyan jelesek, sőt teljesen jeltelenek, mégis tökéletesek, és arra gondoltam, hogy egy halom semmi, se súlya, se tömege, se térfogata, se ideje, a számok az egyedüliek amik nem változnak, csupa haszontalan haszontalanság, mégis mennyi változás írható le velük... A számok végtelenje.... közben mértékegységekről álmodoznak, meg ekvivalenciáról, meg konverzióról meg egyenlőtlenségről meg átváltásról. A számok halhatatalanok. És ha már semmi sem lesz, akkor mi történik velük? és ha mégis meghalnak a számok, lesz e kegyelem?
És mi hozhatja el nekik a megváltást?
A betű vagy a hang? És ha csak elég egy irdatlan nagy radír?

Orica Középföldi 2018.01.11. 16:46:59

Olvasom a Tőkéczkivel kapcsolatos megjegyzéseket. Nekrológot - a mancs 11 éves elemzése után - nem tartottam szükségesnek olvasni.

***

Jó tanár volt, és jó történész. Nagy veszteség, mindannyiunknak. (Egy mélyen vallásos történész, akiről azt hittem eddig, tényleg az.)

Szerintem is túlértékeli Tőkéckit. Nem volt ekkora hatása, nem is lehetett. Sem írni, sem pedig beszélni nem tudott igazán, néhány mondat után máris kötésig állt az ellentmondásokban. Irodalmi tájékozottsága is foltokban létezett, leginkább a másoktól hallott, mások által kibányászott idéznivalókkal operált. A történelem ismerete sem dominált nála, iszonyúan felüleletes volt. Összefoglalva, nem sok vizet zavart volna, ha orbánék nem kapják fel. (Vincent)

jaegtoer 2018.01.12. 11:06:55

@Orica Középföldi:

Szép napot!

Nem számítottam arra, hogy T. megüti az ingerküszöbödet.

Példájában viszont tetten érhető, hogy a most magukat konzervatívnak álcázó színjátszócsoport mennyire híján van jelenkori konzervatív ikonoknak.

jaegtoer 2018.01.12. 12:48:01

Kies Honunkban azé' még vannak távlatok.
...minden irányban.
'Mészáros Lőrincné, mint reneszánsz ember.'

jaegtoer 2018.01.12. 14:34:43

Már megint egy rohadt amerikai mutatta meg, hogy másképp is lehet.

Orica Középföldi 2018.01.12. 17:26:06

@jaegtoer:

T. soha nem ütötte meg az ingerküszöbömet. Néhány reakció viszont igen.

***

Kire, mire utalsz az amerikaival?

guma 2018.01.12. 17:30:50

ha unatkoznátok:

A hit kiárusítása - Az amerikai templombezárási válság - Elérhető január 14-ig!

www.mediaklikk.hu/cikk/2018/01/04/a-hit-kiarusitasa-az-amerikai-templombezarasi-valsag/

Döbbenetes filmet készített egy vatikáni magyar a templombezárásokról

részlet:

thon
Világ
Gazdaság
Kultúra
Publi
Budapest
Fotó
Videó
Rosta

Előfizetés
Ügyfélszolgálat
Könyvek
Rendezvények
Műhely

Főoldal
Világ
Döbbenetes filmet készített egy vatikáni magyar a templombezárásokról
2018. január 12.

ROSTA
Döbbenetes filmet készített egy vatikáni magyar a templombezárásokról
Szőnyi Szilárd / 2018.01.11., csütörtök 18:00 /

Hirdetés

Január 7-én a Duna World csatorna mutatta be azt a filmet, amely A hit kiárusítása címmel az Egyesült Államok számos – köztük magyar közösségeknek otthont adó – templomának bezárásáról szól. Aki lemaradt róla, a köztévé honlapján január 14-ig még megtekintheti az alkotást. Utána már nem lesz elérhető, viszont megkezdi menetelését a tengerentúli filmfesztiválokon, és aligha kockáztatunk nagyot, ha azt mondjuk, jó eséllyel pályázhat az elismerésekre.

A mű alkotói – Somogyi Viktória, a Vatikáni Rádió magyar adásának munkatársa és az Emmy-díjas amerikai Jeff MacIntyre – nem kisebb fegyvertényt hajtottak végre, mint, kis túlzással, leforgatták a Spotlight című Oscar-díjas mozi dokumentarista folytatását. A 2015-ös film azt mutatta be, hogy a Boston Globe című amerikai lap munkatársai miként robbantják ki a tengerentúlon a papi zaklatási botrányt; és tették ezt olyan hitelességgel, hogy a Vatikánnak sem volt kifogása a feldolgozás ellen.

valasz.hu/vilag/dobbenetes-filmet-keszitett-egy-vatikani-magyar-a-templombezarasokrol-126971

guma 2018.01.12. 17:31:47

bocs!

bent maradt a töltelék! :DDD

dr. jenőke (jenőke) 2018.01.12. 20:13:06

- - -
Lássunk tisztán, szóda nélkül.

Magyarország Alaptörvénye szerint:
- - Mindenkinek joga van ahhoz, hogy ügyeit a hatóságok részrehajlás nélkül, tisztességes módon és ésszerű határidőn belül intézzék. A hatóságok törvényben meghatározottak szerint kötelesek döntéseiket indokolni.
- - Mindenkinek joga van ahhoz, hogy jogorvoslattal éljen az olyan bírósági, hatósági és más közigazgatási döntés ellen, amely a jogát vagy jogos érdekét sérti.

Törvény az Állami Számvevőszékről:
- - Az Állami Számvevőszék jogállását és hatáskörét az Alaptörvény és e törvény határozza meg.
- - ellenőrzést végezhet
- - az ellenőrzés végrehajtása során a jogszabályok, az ellenőrzési program, és az ellenőrzési szakmai szabályok, módszerek és az etikai normák szerint kell eljárni
- - az általa végzett ellenőrzésekről jelentést készít

Az Országgyűlésnek benyújtott, valamint a Kormány felkérésére végzett ellenőrzésről szóló jelentést az Állami Számvevőszék elnöke írja alá.
Az Állami Számvevőszék elnöke az ellenőrzés során feltárt jogszabálysértő gyakorlat, illetve a vagyon rendeltetésellenes vagy pazarló felhasználásának megszüntetése érdekében - ha jogszabály súlyosabb jogkövetkezmény alkalmazását nem írja elő - figyelemfelhívó levéllel fordulhat az ellenőrzött szerv vezetőjéhez.
[,,,] intézkedések megtétele nem lehetséges, vagy az adott ügy jellege, illetve súlya egyébként indokolja, az Állami Számvevőszék elnöke kezdeményezheti, hogy az Országgyűlés illetékes bizottsága tárgyalja meg a jelentést és annak megállapításait, valamint hallgassa meg az ellenőrzött szervezet vezetőjét.

Most akkor mi a probléma?
Nem a jogosult írt alá, ez komoly hiba!
Nem büntethet, ezért nincs fellebbezési lehetőség. Az Országgyűlés illetékes bizottsága tárgyalja meg a jelentést, aztán lesz valami.
Vagy nem.

dr. jenőke (jenőke) 2018.01.12. 20:14:49

@guma:
. .
Csak egy fél liter must, és előkerül.

jaegtoer 2018.01.12. 20:48:57

@guma:

a hit kiárusítása már a kezdetektől fogva bevett dolog. Az egyházak csak a hagyományt ápolják.

Orica Középföldi 2018.01.12. 21:04:43

@jaegtoer:

Ha annyi vesztenivalóm lenne, mint Tusupnak, én is könnyeznék.

Orica Középföldi 2018.01.13. 07:41:44

444.hu/2018/01/12/nehogy-mar-esterhazy-peter-szuletesnapjan-unnepeljuk-a-magyar-prozat

Ha sokáig tart még ez a nihil, beszariság, kisstílűség, egyre cifrábban fogok tudni káromkodni.
Ma nincs ember, aki önszántából Jókait olvasna. Fiatalok biztos nem, úgyhogy tényleg kitűnő választás.

Orica Középföldi 2018.01.13. 07:44:22

@dr. jenőke (jenőke):

Ha jól értem, az ÁSZ totál szabálytalanul járt el. Van megoldás?

dr. jenőke (jenőke) 2018.01.13. 09:00:41

@Orica Középföldi:
. .
Nem tudom.
A rádióban hallottam egy funkcionáriust (szóvivőt, vagy mit), aki szerint minden teljesen szabályos volt, például az aláírás is jogosulttól származik.
Csak tudnám, hogy akkor mi az értelme ennek a törvényben szereplő mondatnak: "a Kormány felkérésére végzett ellenőrzésről szóló jelentést az Állami Számvevőszék elnöke írja alá."
A többit ne is bolygassuk.

dr. jenőke (jenőke) 2018.01.13. 09:26:10

@Orica Középföldi:
. .
Még annyit:
Van ilyen is: 1989. évi XXXIII. törvény a pártok működéséről és gazdálkodásáról. E szerint
- - A párt részére - kivételektől eltekintve - jogi személy, jogi személyiséggel nem rendelkező szervezet vagyoni hozzájárulást nem adhat, a párt jogi személytől, jogi személyiséggel nem rendelkező szervezettől vagyoni hozzájárulást nem fogadhat el.
- - A párt vagyoni hozzájárulást más államtól nem fogadhat el.
Az a párt, amely a szabályt megsértve vagyoni hozzájárulást fogadott el, köteles annak értékét - az Állami Számvevőszék felhívására - tizenöt napon belül a központi költségvetésnek befizetni. Késedelem esetén a tartozást adók módjára kell behajtani.
A párt gazdálkodása törvényességének ellenőrzésére az Állami Számvevőszék jogosult.

Mindezek csak kiegészítések.
A jogorvoslat lehetősége egyszerűen kimaradt a törvényekből.
Erre mondják, hogy gyárilag hibás. Ki kell cserélni.

guma 2018.01.13. 09:36:57

szép napot!

nem lehet itt unatkozni, kicsit sem. néha napokig elbambulok egy. egy szövegen, vagy rácsodálkozom az új látószögre...

most ezért arról is kiváncsi vagyok, hogy ti mit gondoltok:

offforever.blog.hu/2018/01/13/olvasolampa_slavoj_i_ek_zur_a_paradicsomban_a_tortenelem_vegetol_a_kapitalizmus_vegeig

Orica Középföldi 2018.01.13. 10:23:30

@dr. jenőke (jenőke):

"A többit ne is bolygassuk."

Nem bolygatom, mert végképp nem értek hozzá, max egy outsider hülye kérdéseit tehetem fel.

**

Ma Csányihoz volt kedvem, így egy rakás előadását meghallgattam. Szerinte és az evolúció szerint is ki kell halnom.
Nem is bánom olyan nagyon.

dr. jenőke (jenőke) 2018.01.13. 10:43:26

@Orica Középföldi:
. .
Ne kapkodd el!
Most jött el a negyedik dimenzió ideje. Már bizonyított, hogy létezik.

jaegtoer 2018.01.13. 11:29:49

@Orica Középföldi:

Nem lehet figyelmen kívül hagyni, hogy számításon alapult a tette.
Számomra mégis mindenképpen fontos, hogy jelentős nyilvánosság előtt jelentette ki azt, hogy hibázott, s ezen hibákért, és sértésekért mindenkitől bocsánatot kért. És nem kiskapusan, nem feltételesen, hanem feltétel nélkül.
Ez napjainkban igen ritka jelenség, akár számításból történt, akár mélyről jött.

jaegtoer 2018.01.13. 11:51:30

@Orica Középföldi:

Anonymus, Kálti Márk, Heltai Gáspár is lehetett volna.
A Jókaira eső (zuhanó) választás azért jó, mert egy modernizálástól irtózó közegnek inkább megfelel egy letűnt kor alakja, mint a közelmúlt óriása.
Az más kérdés, hogy Jókai mit gondolna ezekről, ha élne.
Az pedig egy másik vonulat, hogy a törpe nagyközönség mit olvas és mit nem olvas, ha a kormányzat vágyott követelményszintje a nemzeti konzultáció színvonala.

jaegtoer 2018.01.13. 11:53:07

@Orica Középföldi:

Az Állami Számvevőszék előlépett bűnsegéddé.

jaegtoer 2018.01.13. 13:03:27

@Orica Középföldi:

ez olyan alaindelonosra sikeredett, bár kötve hiszem, hogy ő Csányira vetemedett:)

jaegtoer 2018.01.13. 13:08:45

@dr. jenőke (jenőke):

Szerintem minden rendben van Ner-ügyileg.
A könyvelők jogászkodnak, a közjogi méltóságokká avanzsált törzsfők lopnak, a Ner-jogászok időnként rádöbbennek, hogy a mű nem tökéletes. Majd továbbfejlesztik a struktúrát.

Orica Középföldi 2018.01.14. 07:52:29

Guma!

Megnéztem az említett lakástalkshowt. Azon kívül, hogy baromi színvonaltalan műsor, még kínos is volt. Mintha egy igen rossz pszichiáter rendelőjében kukkoltam volna.
Mi a különbség, hogy ez a faszi vagy Hajdú turkál valaki magánéletében?

Orica Középföldi 2018.01.14. 08:25:00

Rendes hullámokat ver a Geréb-ítélet, pro és kontra. Félinformációk alapján, szinte kizárólag érzelmi alapon. A legcukibbak zömmel a férfi-kommentelők:)

Simán összekeverik az otthon szülést az apás szüléssel, ez utóbbit Geréb érdemének tekintve, pedig nem így van.

www.eletforma.hu/csalad/milyen-az-apas-szules-orvos-valaszol/

***

Jenőke!
Egy szakmától eltiltott orvos titokban praktizál és újra halált okoz, van egy bírónak mérlegelési lehetősége?

Orica Középföldi 2018.01.14. 08:33:06

magyarnarancs.hu/publicisztika/a-tet-108371

Hont agyát imigyen öntötte el a düh:))

"Terjedelmes és alapos válaszcikkben reagált Gulyás Gergely, a Fidesz frakcióvezetője Kis Jánosnak, az SZDSZ egykori elnökének a Magyar Narancsban megjelent helyzetelemzésére. Gulyás válaszában leszögezi, annak ellenére is a válasz parancsa fogalmazódott meg benne, hogy Kis János „képtelennek tűnő állításokkal” érvel, hiszen Kis rendszerváltásban betöltött szerepe múlhatatlan érdem. Gulyás Gergely válaszát alább a Híradó.hu teljes terjedelmében idézi, ugyanis a Fidesz frakcióvezetője éles és pontos megállításokkal cáfolja Kis János szinte összes megállapítását az Alkotmánybíróság jogkörétől kezdve a joguralom kérdésén át a médiahelyzetig."

Ha csak ezt az egy lídet rakod el 2018-ból, hogy emlékezz, hogy a sohase magas színvonalú közszolgálatnak hová sikerült süllyednie, és hogy micsoda minőségi zuhanás következett be 27 év alatt, akkor ez legyen az. Semmi vicces, könnyed nem jut eszembe: Gulyás Gergely egy senki, Kis János (akinek lehet vitatni politikai szerepvállalását, lehet kritizálni filozófiai munkásságát, lehet inadekvátnak és unalmasnak tartani napjaink vitáihoz való hozzászólását) pedig valaki. Rohadjatok meg, mit nem merészeltek.

jaegtoer 2018.01.14. 10:11:26

@Orica Középföldi:

Nincs semmilyen elvi kifogásom az ellen, hogy Geréb Ágnes börtönbüntetést kap.
Ellenben szeretném azt is olvasni, hogy XY orvost is börtönbüntetésre ítélik, mert orvosi műhibát vétett, vagy sikeres volt a műtét, ám a beteg tüdőgyulladásban meghalt, vagy a kórházban ilyen-olyan fertőzést beszerezve hunyt el. És ne legyen vakarózás, hogy izé és mizé.
És ha nem lesz orvos, meg nővér, meg mentős, hát akkor nem lesz.
Menjenek a népek a kibaszott stadionokba és reméljenek gyógyulást a fűtött pályákon.

Orica Középföldi 2018.01.14. 10:36:05

@jaegtoer:

Ez szinte mindig előjön, mint ellenérv:))

Geréb is orvos. Vannak elvesztett műhibaperek, de tagadhatatlan, hogy van összezárás, és vannak jó ügyvédeik.

Na de a másik oldalnak miért nincs? Költői volt a kérdés. Nem merném állítani, hogy egy szakvéleményt nem úgy olvas pl. egy ügész/ügyvéd, mintha mandarin nyelven íródott volna.

jaegtoer 2018.01.14. 11:31:42

@Orica Középföldi:

Azt én sem értem, hogy miféle megszállottság kell ahhoz, hogy a sikertelen szülések tanulságait levonva, miféle megszállottság kell az otthonszülés erőltetéséhez? Hacsak az nem, hogy a kórházi szüléseknél is elég sok anomália lehet.
Mégis azt gondolom, hogy elég nagy nyilvánosságot kapott a Gerébi sikertelenség ahhoz, hogy az anyukáknak kétszer is meg kellene gondolni, a házilagos eljárás választását.
Nem tudom, hogy a szülők felelősségét vizsgálják-e?

jaegtoer 2018.01.14. 11:32:18

Hont András mintha radikalizálódna:)

Sir Bates dö Hól 2018.01.14. 12:10:32

@Orica Középföldi: "Nem is bánom olyan nagyon."

ez most komoly?... én kifejezetten sajnálnám...

parti_giano · http://www.youtube.com/watch?v=4CI3lhyNKfo 2018.01.14. 12:15:42

@Orica Középföldi: @jaegtoer: a geréb ügy megmutatja a magyar egészségügy lehetetlenségét. mert a szülés/születés nem betegség, miért kell ezt kórházakban megtenni? illetve csak ott. másrészt veréb valóban elszántan, gyakran vakon szállt szembe a privilégiumokkal, a változtatható beidegződésekkel. és hibázott. ennek most fizeti az árát. nincs, nem lehet jó és szép megoldása az ügynek.

Sir Bates dö Hól 2018.01.14. 12:18:03

@Orica Középföldi: volt nemrég egy cikk gg-ről, majd' besztrokoltam attól (igen, van ilyen szó!), a leginkább elkeserítő az volt, hogy a cikk szerint még az ellenzékiek is egy "úriembernek" tartják... egy nagyon felkészült úriembernek... ki állítja be itt a mércét?!...

parti_giano · http://www.youtube.com/watch?v=4CI3lhyNKfo 2018.01.14. 14:36:52

@Sir Bates dö Hól: elkeserítő, de tényleg itt tartunk, hogy egy technokrata álarcában tetszelgő fideszjogász emberszerűnek tűnik.

Sir Bates dö Hól 2018.01.14. 15:54:55

@parti_giano: egyre gyakrabban az az érzésem, hogy teljesen más jelentést tulajdonítotunk egy-egy szónak (nem te, nyilván)... az agyfasz kap el, mikor arról olvasok, hogy orbán milyen tehetséges politikus...

guma 2018.01.14. 17:04:50

@Sir Bates dö Hól:

mércét állíthat akárki. de ki hitelesíti?

jaegtoer 2018.01.14. 17:06:21

@parti_giano:

Van jó megoldása a problémának, csak az orvosmaffiának nem érdeke.

jaegtoer 2018.01.14. 17:06:21

@parti_giano:

Van jó megoldása a problémának, csak az orvosmaffiának nem érdeke.

guma 2018.01.14. 17:07:05

@jaegtoer:

fejlesztik?
csak irigykednek a foltvarokra...

guma 2018.01.14. 17:11:16

@Orica Középföldi:

sajnálom. régebbi adásokat láttam, a frissekből csak részleteket...
(azok is roppant amatőrök, de a vendég mindig tudott újat adni)

jaegtoer 2018.01.14. 17:12:58

@Sir Bates dö Hól:
Egyetértek. Annyit teszek hozzá, hogy aki GG-t úriembernek, ráadásul nagyon felkészült úriembernek tartja, az nem ellenzéki, legfeljebb az ellenzék ellenzéke. Maradjunk annyiban, hogy GG egy g. GG úriembersége éppen olyan anakronizmus, mint orbán tehetsége. Az agyafúrtsággal párosult gátlástalanság nem tehetség. Amellett egy primitív tahó, bunkóságba ágyazva. a két g egymásra talált.

jaegtoer 2018.01.14. 17:15:20

@Orica Középföldi:

Nem kell fennakadni.
Stohl-t meg agyonajnározzák.
Korlenyomat.

jaegtoer 2018.01.14. 17:23:33

@guma:

Minden nézőpont kérdése.
Ami az egyik oldalnak rombolásnak tűnik, az a másik oldalnak előrelépés, lévén, hogy egy működésképtelen intézmény, vagy saját igényre formált működés fejlesztésnek is értelmezhető, akárcsak a följebb már szóba került g Gulyás Gergely prezentálásában.

guma 2018.01.14. 23:54:24

@jaegtoer:

zárásként két mai hír ami nézőpontot erősít:

Az állam megvenné a Pannonhalmi Főapátságot és a Mátyás-templomot?

Elővásárlási jogot formált magának a kormány a tavalyi év végén világörökségi helyszíneken álló ingatlanokra.

– Egyelőre tájékozódunk – fogalmazott a SZEMlélek érdeklődésére Várszegi Asztrik azzal kapcsolatban, hogy egy 2017. december 27-én a Magyar Közlönyben közzétett törvénymódosítás szerint a Pannonhalmi Főapátság is állami tulajdonba kerülhet. A jelenleg még főapátként a bencés közösséget vezető püspök január 10-én, a hírekből értesült az ügyről – őt biztosan nem kereste meg senki az állam részéről, hogy ilyen módon kívánják "megvédeni" a világörökség részét képező egyházi ingatlanokat. Várszegi Asztrik nem zárta ki ugyanakkor, hogy valamiféle jelzés érkezett volna hozzájuk, ezért utalt rá óvatosan, hogy jelenleg információt gyűjt, miről is van szó.

szemlelek.blog.hu/2018/01/13/phalma_vilagorokseg

Elveszi-e a budavári lakásokat az állam?

Elővásárlási jogot jegyeztet be az állam nyolc világörökségi helyszín ingatlanaira - erről döntött év végén a kormány. A Budai Vár valamennyi ingatlanját és az I. kerület jelentős részét érinti a döntés. Azt járom körbe, hogy kell-e félniük a kerületi lakóknak.

eokoskodas.blog.hu/2018/01/13/elveszi-e_a_budavari_lakasokat_az_allam

Orica Középföldi 2018.01.15. 07:08:10

@parti_giano:

A szülés tényleg nem betegség. Én egyet tudok, ha a teljesen normális 9 hónap után előjött volna a kóbor gondolat, hogy otthon szülök, ma mindketten negatív statisztikai adat lennénk.
Az ismeretlen, a váratlan nem kalkulálható.

A Geréb-ügyhöz még ennyit, és a magam részéről befejeztem:

jog-asz.blog.hu/2018/01/13/hisztizni_csak_pontosan_szepen

Ettől még a kórházak, orvosok, etc. olyanok amilyenek. Lutri.

jaegtoer 2018.01.15. 07:18:30

@guma:

Pannonhalmát nem biztos, hogy olyan egyszerű lesz.
Most többet se a billentyűzet, se a monitor nem bír el, de nem vagyok felhorgadva. Emlékezetem szerint egy-két éve hoztak egy nyúlfarkat, amivel jogszabályban a kisajátítást cizellálták a kedvükre.

Remélni lehet, hogy előbb utóbb akkora falatot harapnak, hogy a torkukon akadhat.
Most erről többet nem írok.

jaegtoer 2018.01.15. 07:22:41

@guma:

...hogy kell-e félniük a kerület lakóinak?
Már miért kellene?
Féljenek az elővásárlót követő vevők.

jaegtoer 2018.01.15. 07:28:30

@Orica Középföldi:

Jó reggelt, szép napot, egyre gondoltunk:)
Jól összeszedte.

Orica Középföldi 2018.01.15. 07:46:01

@jaegtoer:

"Hont András mintha radikalizálódna:)"

Csak türelmetlen és ideges:))

Múltkor rendesen bezavarták a bozótosba. Nagyképűen számonkért egy témában, majd visszakérdezés után, válasz helyett kitiltott néhány embert. Mondhatnám szórakoztató volt, de nem volt az.

guma 2018.01.15. 07:47:29

jó reggelt!

@Orica Középföldi:

@jaegtoer:

jó érvelés, valóban.

parti_giano · http://www.youtube.com/watch?v=4CI3lhyNKfo 2018.01.15. 07:48:38

@Orica Középföldi: a nagyképűségéért már többször szivatták. ha egysze megragadja a szót...

guma 2018.01.15. 07:49:59

@jaegtoer:

anno én is posztoltam, mert nincs meghatározva emlékeim szerint, hogy mi a közügy.
mintha kosa terjesztette volna be...

már akkor ledöbbentem.

Orica Középföldi 2018.01.15. 07:54:35

Napi szarkazmus Gábor Györgytől.

Németh László hódmezővásárhelyi plébános utasításba adta a nyájnak, hogy a Fidesz jelöltjére kell szavazni az időközi polgármester-választáson, semmiképp sem az ellenzék által támogatott Márki-Zay Péterre, akit keresetlenül otromba hazudozónak és rágalmazónak nevezett, miután Márki-Zay Péter egy interjúban elmondta, hogy már nem tartja demokráciának a jelenlegi berendezkedést; hogy korrupcióra épül a rendszer; hogy a hatalmon lévők a kereszténységet csak címkének tekintik; s hogy az országban az emberek nem élnek szabadon, épp ellenkezőleg: félnek.
Németh László plébános viszont nem fél. Bátran elmondta, hogy azért kell a Fideszre szavazni, mert – mint hangsúlyozta – a második világháború óta az egyházak nem élveztek akkora támogatást, mint amennyit a jelenlegi kormánytól kapnak, arról nem is beszélve, hogy Hódmezővásárhelyen már itt van a pénz a számlán, kezdhetjük építeni a harmadik katolikus templomot! Ez mind örömhír, egyúttal világossá teszi: Németh atyát nem izgatja a lopott pénz, nem izgatja a maffia módjára működő állam, nem izgatja a kormány kezében lévő igazságszolgáltatás, nem izgatják a nélkülözők, a kisemmizettek, a megalázottak és megnyomorítottak, nem izgatják a hazaárulók, akik évtizedekre kiszolgáltatták az oroszoknak az országot, nem izgatja az atyát, hogy a keresztény társát feldaraboló baltás gyilkosért kapott pénz hol landolt, nem izgatja az atyát, hogy a miniszterelnök és köre szakmányban blaszfemizál, Németh atyát semmi sem izgatja, kizárólag a sok pénz, ami a kormánytól érkezik.
Németh László vitában áll Jézussal, ugyanis Jézus arra hívta fel a figyelmet, hogy az ő országa nem e világból való, de Németh atya országa kizárólag e világból való, hisz Németh atya nem is tud más országról, igaz, az e világból valóról sem tud sokat. Továbbá Németh atya félreértette Szárdeszi Melitón II. századi keresztény apologétát, aki üldözött helyzetben írta Marcus Aurelius császárnak, hogy „az egyház a birodalom tejtestvére”, miközben Németh atya – mint maga mondta – a világháború óta sosem látott mértékben agyontámogatva – az állam emlőjét szopogatva kreál magából tejtestvért.
Júdás azért a bizonyos harminc ezüstpénzért legalább Jézust csókolta meg, Németh atya viszont a borotválkozó tükör előtt állva önmaga tükörképét.
Még kvalitásérzéke sincs sok neki.

Orica Középföldi 2018.01.15. 09:21:50

@Sir Bates dö Hól:

Csak annyiban volt vicc, hogy már érzem a feudalizmus és a sötétség ezer árnyalatának leheletét, és nem igazán élvezem.

*

Nem olvastam a gg-ről szóló cikket. Már akkor sem érdekelt ez a csecsemőképű, amikor Fabius még megette, hogy hátha, talán....

A nacionáléját olvasva nincs benne luk egy "talán"-nak. Azt sokan elfelejtik, vagy nem is tudják, hogy a bigottság milyen áthatolhatatlan, stabil erő, ami némi mázzal fogyaszthatóvá tehető. (Ld. Vona néppártosodása). gg-nek ilyen fordulatra nem volt szüksége, ezért a máz hibátlan. Halk, mosolygós, látszólag figyelmes, udvarias, tényleg tökéletes úriember-látszat. Na de amiket mond! (Az külön tanulmány, hogy amikor védőbeszédet mond, bezárul a pali. Szinte érzékelem, ahogy az inkvizítor küzd benne az úriemberrel, a látszat fenntartásáért.)

Így azt se tudom, ki nyilatkozhatott róla elismerőleg az ellenzék részéről, de nem is túl érdekes, mert nem tudnak felmutatni egy valamire való jogászt, történészt, közgazdászt, etc. Innentől a mérce a saját szintjük
Keveset olvasnak a fiúk József Attilát, vagy nem értik:)

magyar-irodalom.elte.hu/sulinet/igyjo/setup/portrek/jozsefa/ars.htm

jaegtoer 2018.01.15. 14:55:57

@parti_giano:

Azt a mordizomadta kirelejzumát a Bakony Hivatali Kapujának lankás lejtőire nyíló panorámájára.
Terítse be vállig a belég.

jaegtoer 2018.01.15. 15:03:59

@parti_giano:

nem csendes gyilkos, hanem, sunyi. Mondhatni szárnyasbetét.

jaegtoer 2018.01.15. 15:05:18

@Orica Középföldi:

A hmvh-i atya jó messzire elhajította a kalapácsot.

Sir Bates dö Hól 2018.01.15. 16:59:46

@jaegtoer: az "agyafurtság" nem a kedvemre való kifejezés... az nem izzatságszagú ...

Sir Bates dö Hól 2018.01.15. 17:07:38

@Orica Középföldi: "mert nem tudnak felmutatni egy valamire való jogászt, történészt, közgazdászt, etc."
én se beszélek velük...

Sir Bates dö Hól 2018.01.15. 17:20:32

hvg.hu/itthon/20171012_gulyas_gergely_portre

Sir Bates dö Hól 2018.01.15. 17:26:40

a hvg-ben olvasott legutóbbi 3-4 írása alapján mintha már hályog nélkül szemlélné a világot...

Orica Középföldi 2018.01.15. 17:59:06

Változatlanul bírom a kisdobost:)

Az EU Csalásellenes Hivatala szerint a miniszterelnök egyik veje, Tiborcz István cége 2011-15 között szabálytalanul nyert el 12 milliárdnyi pályázatot. Az Orbán-kormány szerint ezért a pályázatot kiíró Bajnai-kormány a hibás.

Talán valóban gondosabban jártunk volna el, ha a pályázatban feltüntetjük, hogy a pályázókra nézve kötelező a VII. számú parancsolat, a kormányszóvivőkre pedig a VIII.

Persze azt gondoltuk elég, ha a Bibliában benne van…

Sir Bates dö Hól 2018.01.16. 00:42:19

@Orica Középföldi: "és a sötétség ezer árnyalatának leheletét, és nem igazán élvezem"
kis adalék: http ://m.magyarnarancs.hu/pislogo_szobrok/a-kolto-akinek-lattam-a-veres-pizsamanadragjat-mint-a-verseit-108692/?utm_source=projectagora&utm_medium=contentdiscovery

Orica Középföldi 2018.01.16. 07:48:32

A legszebb komment Lackfinál: én szemkontaktus nélkül nem értem az iróniát.

Kicsit elmolyoltam, hány % a funkcionális analfabéta nálunk?

jaegtoer 2018.01.16. 07:52:05

@Orica Középföldi:

Nem tudom, hogy a hisztizők küldetéses hisztikéje, vagy az önerőből ostoba vagyok gyökerű indíttatás az amortizálóbb.
...és van még egy csoport, aki azt sem tudja ki-mi is Lackfi János. Ez persze ne volna baj, csak kár, hogy a nehézségi erő mindenkire egyformán hat.

jaegtoer 2018.01.16. 08:01:06

@Orica Középföldi:

Szívesen ironizálnék vele folyamatos, szűnni nem akaró szemkontaktussal.
(mondjuk, nem biztos, hogy túlélném, de lehet, hogy szemkontaktus ide vagy oda, túltenne bármilyen isises kivégzőn.)
És akkor Bella még csak néző az első sorból. Na, Ő lenne ennek a szemkontaktusosnak a kegyelemkontaktus.

Orica Középföldi 2018.01.16. 09:15:02

Bánki György

Hódmezővásárhelyen felavatták az új Szervilista Templomot
(magyar MTI)

Orica Középföldi 2018.01.16. 09:24:26

@jaegtoer:

Bella sorrendje,

-felemeljem a fejem a könyvekből?
-ettek a görik ma már ?
-akarok ma még egy hülyét?
-inkább Erasmus

Mindegyik kérdéshez tudok lábjegyzetet fűzni, de ehhez kell a szemkontaktus:))

jaegtoer 2018.01.16. 15:10:25

@Orica Középföldi:

Szemkontaktus kínzó nélkülözése mellett állítom, hogy át kell(ene) alakulni valami vicces bloggá, csak a vaksi szemem alattomosan akadályoz abban, hogy láthassam a stadionok korának humoros oldalait. De dolgozok az ügyön. Lehet, hogy beütemezek még egy szemműtétet.

dr. jenőke (jenőke) 2018.01.16. 15:54:57

- -
Na, ilyen is van?
Jeszenszky Géza egy polgári kör háborgó hölgytagjait nem tudta meggyőzni arról, hogy Trianon nem nemzetközi összeesküvés eredménye volt. A kormánytörténelem torzításának kirívó példájaként pedig megemlítette, hogy a legutóbbi ’56-os kampány nemcsak Nagy Imrét és a baloldali értelmiséget vonta ki a történetből, de – a másik oldalról – még az oroszokat is, immáron az Egyesült Államokat téve meg ellenforradalmár főgonosznak.

Részletesen:
tenyleg.com/index.php?action=recordView&type=places&category_id=3115&id=1320015

- -

dr. jenőke (jenőke) 2018.01.16. 18:57:20

@jaegtoer:
. . .
Lackfi János verse:
A FEKETE ROUTER

Szilágyi
Örzsébet
E-mailjét megírta,
Emoti-
Konokkal
Azt is telesírta.

Fiának
Megy a mail
London városába,
Ahol az
Mosogat
Egy setét kocsmába’.

“Gyermekem,
Jól vagy-e
London városában?
Megjött-e
A csomag?
Benne kis kolbász van!

Egyél ám!
Nem fázol?
Van ott meleg holmi?
Inglisül
Beszélsz már?
Tudunk majd szkájpolni?

Kell-e pénz?
Idenézz,
Nem élünk nagy lábon,
De amit
Spórulunk,
Összeguberálom.

Hát az az
Egyetem?
Gyűjtesz a tandíjra?
S az a lány?
Gwendoline…
Olyan, mint egy díva!”

Kattintja
A küldést,
Sürgeti a gépet,
Ám a rend-
Szerhiba
Fel éppen most lépett.

“Apukám,
Levelet
Írtam a gyereknek,
A szöveg
Hova tűnt?
Kihajítom eztet.”

“Letöröm
Derekad,
Ha a gépet bántod!
Egy vagyon,
Aranyom,
Kérjük meg a Márkot!”

“Értem én,
Szomszéd úr,
Hogy a cucc beégett,
Gőzöm sincs,
Mi a baj,
Hívják fel a céget!”

“Vinné el
E-mailem
Bár valami angyal.
Úgy talán
Szót váltok
Az én kisfiammal!”

“Nyugalom,
Asszonyom,
Húzza ki a routert.
Hogy az mi?
Kis doboz,
Szíve attól bútelt.

Ne velem
Visítson,
Nem tehetek róla!
A vonal
Működik,
Mint egy svájci óra.

Keressen,
Keressen
Fekete dobozkát,
Amelyben
A zöld fény
Éjjel is motoszkált.

Routere
Fekete,
Kutasson utána,
Másszon fel,
Nézzen be
Padlásra, kamrába.

És hogyha
Kihúzta,
Vár tíz másodpercet.
Akkor dug-
Ja vissza,
Hátha villog, serceg.”

Keresik,
Kutatják,
Kamrában, padláson!
Szegecselt
Gerinccel
Ki lesz, ki felmásszon?

Megnézik
Végül a
Beépített szekrényt.
A router
Ott gubbaszt
Leszidott gyerekként.

Kihúzzák,
Kapcsolják,
Delejes fény villan,
Az e-mail
Kiröppen,
A mailboxból vígan.

Pár perc sem
Telt belé,
Máris jött a válasz!
Mobilról
Elküldve,
Szívélyes és nyájas!

“Köszi a
Csomagot,
Kéne pénz is némi.”
“Ó, igen,
Jaj, igen,
Így csak ő tud kérni!"
. . .

Orica Középföldi 2018.01.17. 06:36:52

Nyáry Krisztián:

Azért én vigyáznék ezzel a Jókaival... Nem tisztelte sem a minisztériumot, sem a hivatalt, a jobboldali kormánypártot pedig korrupt, trafikosztogató, választási csaló muszkabarátok gyülekezetének nevezte. Még a Szózatból is viccet csinált, semmi sem volt elég drága neki, csak rátörhessen a nemzetére.

"A Szózat
leforditva gyászmagyarra.

Jobb pártnak rendületlenül
Légy hive gyászmagyar!
Bölcsed itt, majdan zsirod is,
S a „fátyol”, mely takar!

Te kivüled itt senkinek
Nincsen számára hely,
Alkotmány, provisorium:
Ott élned, laknod kell.
Ez a föld, melyen annyiszor
Apáid bora folyt,
Hol minden restóráczió
Egy ezrest elpakolt.

Itt küzdtenek borért a hős
Kortesek hadai,
Itt törtek össze poharat
Tyukodnak botjai,

Ittasság! Itten hordozák
Sáros zászlóidat,
S elhulltanak legjobbjaink
Hosszú asztal alatt.

És annyi köpeny-forgatás
S szinváltozás után
Ha senki meg nem élhet is,
Mink élünk a hazán.

S népek hazája, egységes
Osztrák birodalom,
Husz évi hizelgés kiált:
„Tányérod hadd nyalom!”

Az nem lehet, hogy annyi toll
Hiába annyit irt,
Hogy stempli, accis és trafik,
Ne legyen approbirt.

Az nem lehet, hogy ispán, pap,
Gróf, főtiszt, pressbüró,
Hiába korteskedjenek, -
S hát a sok főbiró?

Még jönni kell, még jőni fog
A muszka, ki után
Vezetni egykor küldeténk,
Vezetjük ujra tán.

Vagy menni fog, ha menni kell
A miniszterium,
S utána jön vagy Tiszapárt,
Vagy provisorium.

Már így is, úgy is penziót
Nekünk adni muszáj.
Bár kigyót-békát kiabál
Ránk sok nagy torku száj.

Légy hive rendületlenül
A jobbnak gyászmagyar!
Ez osztja most a hivatalt
S nyugdíjba ez takar.

Rajtad kívül itt senkinek
Nincsen számára hely,
Légy nagy szamár, vagy kis szamár,
Hivatalt kapnod kell."

(1869)

Orica Középföldi 2018.01.17. 07:00:38

Csak, mert szellemes, bár ez Jenőke reszortja:))

VARRÓ DÁNIEL: EGYHANGÚ RINGATÓ

Ó, zokogó poronty!
Mosolygós, boldog voltod hol most, no mondd?
Ógsz-mógsz, orrod lóg,
toporogsz morcos módon folyton.
Kócos koboldom,
komolyból mondom: szomorodom
hóbortos, rossz modorodon.
*
Pötty örömöm! Gyöngyöm!
Örökös bömbömöd könyökömön jön,
könyökömön!
Önnön csökönyös kölykömön
örökkön rökönyödöm.
*
Kis pisis picirim,
hisztid kibírni kín! Kín!
Mit sírsz-rísz mindig?
Mit nyísz?
Hisz
nincs bibi,
sírni min nincs itt.
Csitt!
*
Egyre keseregsz nekem, te ded.
Ne tedd!
Ej, te gyerek,
felvegyelek, letegyelek?
Jelentem, ezennel lett elegem.
Ne nyekeregj!
Csend legyen!
Nem! Nem!
Fejem beleverem!
*
Ágálsz, drágám?
Dán táncháznál kárálsz tán?
Báránykám,
ádáz lármád már-már fáj!
Állj!
Szád zárd!
Bár kábává válnál már!
*
Jaj,
parttalan nyavaly!
Altathatatlan, nyafka sarj,
halkabban jajgass!
Hallgass, baba, hallgass!
Hagyd abba hamar, na,
vagy a falat kaparva
kap majd
papa, mama agybajt!
*
Dúlsz-fúlsz,
mufurc?
Pusz-puszt unsz?
Búsulsz juszt
huncutul?
Nu. Kukulj! Dugulj!
Ukkmukkfukk.
Slussz!
Nuku mukk.
*
Élénk lénykém,
békélj!
Gégéd még ép?
Mért? Mért?
Kész!
Ép ész, szétmész
végképp.
*
Hüpp-hüpp, mütyür?
Künn bülbül fütyül:
szürkül.
Brühühü, brühühü, brühühü... -
Tűrj, fül!

dr. jenőke (jenőke) 2018.01.17. 08:28:53

@Orica Középföldi:
. .
Tóth Árpád: MADÁRCSICSERGÉS...

Madárcsicsergés,
Nyitott könyvemen napos lombok árnyéka reszket
Ó, betűk, napos élet szürke árnya,
A lap szélén egy apró sugár fut végig.

Igen,
A fák nem nőnek az égig.
. .

Orica Középföldi 2018.01.17. 09:25:13

Tóth Árpádra visszautalva, a mai égig érő fákhoz képest a bonsai gigaművészet:)))
Ezt azért röhögés nélkül nehéz megúszni.

Salát Gergely:

A magyar politikusokról annyit, hogy néhány évvel ezelőtt tartottam egy fejtágítónak szánt előadást a külpolitikával foglalkozó országgyűlési képviselőknek a parlamentben. Ott egy idős képviselő, nem egy mezei, hanem pártjának szakpolitikusa megkérdezte tőlem, hogy mégis mi van most azzal a Csou En-lajjal. Én erre mondtam, hogy Csou En-laj negyven éve, 1976-ban meghalt. Képviselő úr erről nem értesült.

azonnali.hu/cikk/20180115_salat-gergely-interju-mit-akar-kina-eros-eu-t-es-donald-trumpot

hacsaturján 2018.01.17. 09:35:08

hvg.hu/itthon/20180115_tota_veresegre_varva_valasztas_ellenzek

de most télleg! ez a gyerek egy jókora ady, majnem. penig a viaszbaba mégiscsak meghótt.

dr. jenőke (jenőke) 2018.01.18. 09:56:56

_ _
„Védők és építők – Magyarok a keresztény Európában” címmel tartották meg a Keresztény Értelmiségiek Szövetsége (KÉSZ) XI. kongresszusát 2017. szeptember 16-án a Parlament Felsőházi termében. Orbán Viktor miniszterelnöknek az eseményen elhangzott előadásában arról tájékoztatott, hogy a kereszténység társadalmi erejének lényege éppen az, hogy mély gyökerekkel kapaszkodik abba az emberi társadalomba, amelyet szolgál.
Kálmán király (uralkodási ideje: 1095 – 1116) legismertebb kijelentése az, amelyben a strigák (repülő, vérszívó boszorkák) létezését tagadja meg („A strigákról pedig, mivel ilyenek nincsenek, semmiféle vizsgálat ne tartassék”). 1400-tól az 1700-as évek elejéig több mint kétszázezer ártatlan ember halt máglyahalált, mert boszorkánysággal vádolták meg őket. Magyarországon - 1724-ben - Sárréten égették meg az utolsó boszorkányt, Kósa Andrásné Török Máriát, aki egyben az egyik utolsó halálra ítélt magyar boszorkány is volt.
Lassan jutott el a hír Sárrétre. Nem volt még internet.
Husz János 1415-ben könyveivel együtt máglyahalált halt.
1562. júliusának közepén Diego de Landa, jezsuita püspök kiadta őrült parancsát a maja civilizáció kódexeinek megsemmisítésére. A püspök minden lelkiismeret furdalás nélkül mesélte el, milyen fájdalmat okoztak az őslakóknak: „Számos indián könyvet találtunk, de mivel mást nem tartalmaztak, mint a gonosz felvetéseit és babonáit, hát elégettük valamennyit, ami nagy bánatot okozott a bennszülötteknek.”
1593. január 27-én került Giordano Bruno a római inkvizíció börtönébe és ezzel az aktussal vette kezdetét Giordano hét éven át húzódó római pere, melynek végén máglyahalállal bűnhődött gondolataiért.
Girolamo Maria Francesco Matteo Savonarolát eretnek tanok hirdetésével vádolták meg Rómában, a pápa őt egyházi törvényszék elé állíttatta, amely két társával, Da Pescia Domonkos és Maruffi Szilveszterrel együtt Firenze főterén a Piazza della Signorián, 1498. április 7-én felakasztatta, és holttesteiket máglyán elégettette. A XX. században egyes dominikánusrendi szerzetesek kezdeményezték szentté avatását, de ez erős ellenállásba ütközött, főleg a jezsuiták részéről, akik a pápának való szembeszegülését megbocsáthatatlan bűnnek tartják.
Ezek csak példák, szemelvények. Koránt sem telje, nincsen szó a Borgiákról, vagy éppen Boldog II. Orbán, a 159. pápáról sem.
2017. nov. 1. - Ferenc pápa kijelentette, a háború és az erőszak áldozatairól akar megemlékezni. "A háborúk nem termelnek mást, mint temetőket és halált: jelzést akarok küldeni emberiségünknek, amely úgy látszik, nem tanult semmit a leckéből és nem is akar tanulni"

Kissé más a múlt, mint a jelen- változott minden. A gyökér pedig gyökér, és az is marad.
_ _

jaegtoer 2018.01.19. 05:54:19

@dr. jenőke (jenőke):

Jó reggelt!

Azért ehhez a banyás poszthoz kívánkozik egy apró lábjegyzet.

"_"„Védők és építők – Magyarok a keresztény Európában” hivalkodó címmel Keresztény Értelmiségiek Szövetsége gyökerű, immár XI. kongresszusról vagy jót, vagy jót.
Mindemellett Orbán Viktor miniszterelnök legjobb lenne, a kereszténység ügyben befogná a pofáját, minthogy ő, aki úgy váltogatja hitét, nézeteit mint más az ingét gatyáját, és hétpróbás tőzsdei, és bankrablókat megszégyenítő módon fosztja ki az országot tettestársaival, mindazonáltal készséggel elhiszem, hogy ő személy szerint tíz körömmel kapaszkodik a magyar társadalomba, jobban mondva a magyar társadalmon bukszáiba és folyószámláiba, lévén, hogy a világ címeres tolvajává sikerült leküzdenie magát. Az sem vitás, hogy Orbán Viktor mélyen gyökeres.
Eddig szinte majdhogynem egyetérthetünk, legfeljebb én szövegértelmezésem Pisa teszt követő, s pöttyet kevésbé NER konform.

Hanem a továbbiakban azért van észrevételem:

Jó Kálmán királyunk kijelentése, mely szerint strigák nincsenek, éppen olyan ex cathedra kijelentés, mint amelyek szerint vannak.
Ugyanakkor készséggel elhiszem, hogy -akkoriban, 1100-as évek táján- nem voltak, de hogy mostanság vannak, az hétszentség! Akárki megmondja, akinek volt/van anyósa, exe, szomszédja, reménytelenül ostromolt szerelme, és lehetne folytatni a sort, mindjárt a hivatalokban érzékelhető különös aurát árasztó, sőt aurába burkolt, mit burkolt?! aurába deszkázott seprűnyűvőkkel, de akár az utakon közlekedve is nap, mind nap beléjük lehet botlani, hacsak egy ügyes manőverrel ki nem kerüljük őket s el nem szökünk a közelükből.
Ez pedig már tapasztalat. Bizony.
Azért Mária Teréziát is meg kell említeni, egyszerűen nem lehet véletlen, hogy ő is betiltotta a boszorkányüldözést 1768 körül.
Aztán 1944-ben valahol megint betiltották.
Azért nem annyira egyszerű ügy ez, akkor sem, ha egyenes vonalúnak tűnik a fejlődés. Közelebbről elég cikkcakkos.
Az 1400-as és 1700-as évek között boszorkányságért megégetett 200 ezer ember ártatlansága nem annyira bizonyított, mint az égetők elfogultsága, és bűnössége. Annyi jelenthető ki biztonsággal, hogy az égetettek boszorkány-banyai bűnössége vitatható, az égetőké bűnössége viszont vitathatatlan.
Még Sárréthez sem volt szerencsém, nemhogy Kósa Andrásné Török Máriához. De azért nem boszorkányság és az egyház vitte itt a prímet, hanem a rőzsehordók elvetemültsége. A szolgáltató egyház meg tette a dolgát a többség lelki üdvére.
Egy kis kronológia, amiből egy s más kiderül:

digitalia.lib.pte.hu/?p=1665

Husz János maradt volna az ortográfiánál, jeles, megbecsült tagja volt a tudománynak, az egyháznak, a társadalomnak, kellett neki királyokkal kvaterkázni, ráadásul csakazértis, dafke! elkezdte nyújtogatni a nyakát anglomán ostobaságában John Wycliffe-et majmolva. Utólag bebizonyosodott, hogy rebelliót okozott, halálesetekkel. Rebellió meg akkor is lett volna ha előtte nincs az a konstanzi malőr.

Diego de Landa kérem, ne fogjuk mindent a korántsem ártatlann egyházra, ne tegyünk úgy, mintha korunkban nem dúlna a kontraszelekció, és legalább akkora, ha nem nagyobb barmok hivalkodva járnak de Landa nyomdokain.

Giordanó Bruno. Azért hozzá kell tenni, hogy nem egy rippsz-roppsz attak volt ez a sztori. Hét évig fenntartotta az egyház a menekülő úzját, de Bruno tudományos gőgjében egyenesen kierőszakolta mártíromságát. Hét év. Azért gondoljunk bele.
És gondoljunk bele abba is, hogy a mai tudományos felfedezésekből milyen idő ütemezéssel kötnek az orrunkra bármoit is, kivéve az angol tudósokéból, amelyekből minden páros, vagy páratlan napra jut valami. Tudose-t épp épp mostanság kis híján megégettek a vlachok ha jól vagyok értesülve.

Maradjunk annyiban, hogy Savanarolát akár személyesen is megégettem volna, buzgón hordva a rőzsét, és elszántan szítva a lángot, (csak épp máshol voltam elfoglalva) mert arra a fajta reformációra, amit a mindennapokban képviselt éppen hogy semmi szükség nem volt, persze leírva minden kicsit másként fest, mindenesetre ha napjainkban is az a divat irányzat lenne uralkodó, amit ez a beteges hajlamú istencsapása tartott kívánatosnak, akkor megnézhetnék magukat a nők, mert amúgy legfeljebb a kóbor kutyák.

Ferenc ügyben nincs hozzáfűznivalóm.

Azt azonban megjegyzem, Waltari szavaival, mert van abban valami cseppnyi egyházügyi
és egyéb irónia, amikor is azt a terminológiát használja többször is, hogy:

'...a legkatolikusabb Károly király spanyol seregei álltak szembe, a legkeresztényibb Ferenc délceg francia lovagjaival szemben..."

[a Borgiák egy külön fejezet, de azért megnézném, hogy festene nélkülük a történelem, és mi az, amit később mások, máshol nem ismételtek volna meg?]

:DDD

parti_giano · http://www.youtube.com/watch?v=4CI3lhyNKfo 2018.01.19. 06:42:00

@jaegtoer: pálinkásat! a történelemben az a jó, hogy mindenre találhatunk példát, amit botor kortársaik novumként állítanak be. pedig nem lehet kétszer... nagy mondás, nagy hülyeség.

Orica Középföldi 2018.01.19. 07:32:33

@jaegtoer:

Jó reggelt!

Szeretek ilyen jó, egy lendületből íródott szövegeket olvasni:))

Abba most nem mennék bele, hogy női szemmel nézve milyen is ez a folyamat, hogyan lett a korai kereszténység egyenrangú nőjéből striga, a kat. egyháznak köszönhetően. Időnként megfordul fejemben az az eretnek gondolat, talán jobb lett volna, ha Pál nem fordul vissza.

Waltari distinkciója elegáns, és mint ilyen, szórakoztató:))

@parti_giano:

"pedig nem lehet kétszer... nagy mondás, nagy hülyeség."

Az, hogy nincs új a nap alatt, nem jelenti egyben, hogy Hérakleitosznak ne lett volna igaza. Játssz el a gondolattal, hogy a mai Bella azonos a tegnapival:))

Orica Középföldi 2018.01.19. 07:40:24

" Most már csak a lakosság van hátra, őket lehet fosztogatni.

– Hogyan?

– Erre volt példa korábban a magánnyugdíjpénztárak államosítása. Lehet, mondjuk, nemzetközi gazdasági válságra hivatkozva zároltatni számlákat. "

Kérit sose tartottam igazán figyelemre méltónak, és a 2010-es várakozása a 2/3-ot illetően ezt vissza is igazolta.
A fent idézett mondása elég hátborzogatónak tűnik.

168ora.hu/itthon/keri-laszlo-orban-viktor-egy-hepciaskodo-hos-a-legrosszabb-fidesz-korszak-csak-most-johet-143813

dr. jenőke (jenőke) 2018.01.19. 07:49:45

@jaegtoer:
- -
Nincs itt probléma, nézeteltérés, csak helyhiány okán kiragadott valóság-részletek felsejdítése.
Például említhettem volna a Septuaginta amúgy liberális, és szolidáris vonásait, de akkor minek írtam azt, amit. (gazdag ember és a tű foka, a szamaritánus története... Noé kedvelte a bort...)
A lényeget abban látom, hogy a nérói idők és a nérói hagyományok ellaposodása eredményeként a vallás - mint szervező ideológia - a hatalommegtartás eszköze lett.
Úgy gondolom, hogy a hitélet valóban a hiten alapul, és nem pont ezt kell tautológiának tekinteni.
Kérdés: hiszem, vagy tudom?
Hiszem, mert képtelenség?

Orica Középföldi 2018.01.19. 09:45:37

@dr. jenőke (jenőke):

"Úgy gondolom, hogy a hitélet valóban a hiten alapul, és nem pont ezt kell tautológiának tekinteni.
Kérdés: hiszem, vagy tudom?
Hiszem, mert képtelenség?"

Már csak azért sem tautológia, mert a kommunikátor és a befogadó élesen elkülönül. Sőt, sok esetben megkérdőjelezhető a kommunikátor őszintesége a hitben. Ez pápákra, szektavezérekre egyaránt igaz.

A kérdés nem jó. A tudás is hit, hiszem, hogy tudom,:)) A különbség csupán annyi, mennyire befolyásolja ezt a hitemet a széleskörű kitekintés, a tájékozódás, az olvasottság, a tanulás, a gondolkodásom fejlődése, sőt! a gondolkodásra való alkalmasságom.

Ez utóbbit - a megválaszolhatatlanság miatt - nem tudja feltenni magának az ember, mert értékítélet, amit nem ő hoz.

dr. jenőke (jenőke) 2018.01.19. 11:40:42

- -
Kerényi Imre, miniszterelnöki megbízott tábort szervez Balatonalmádiban.
A benevezési díj gyermekenként 250,000 forint. Csupán kéthetes nyaralásra.
Az ifjúsági NER-tábor több programjának Balatonalmádi Vörösberény nevű történelmi részén a Vörösberény Általános Iskola adna otthont. amelynek felújítását Soros György a magánvagyonából 100 millió forinttal támogatta.
Az állam koppant amikor leesett, hogy hogyan is van ez?
Ez az állam nem az én állam volt.
- -

dr. jenőke (jenőke) 2018.01.19. 11:42:58

@Orica Középföldi:
- -
Szép lassan átlépünk a negyedik dimenzióba.
:))
Szerintem létezik.
- -

Pali papa és a negyven rab ló 2018.01.19. 17:24:36

- -
Magyarország Alaptörvénye (2011. április 25.)
G) cikk
(1) Születésével a magyar állampolgár gyermeke magyar állampolgár. Sarkalatos törvény a magyar állampolgárság keletkezésének vagy megszerzésének más eseteit is meghatározhatja.
(2) Magyarország védelmezi állampolgárait.
(3) Senkit nem lehet születéssel keletkezett vagy jogszerűen szerzett magyar állampolgárságától megfosztani.
(4) Az állampolgárságra vonatkozó részletes szabályokat sarkalatos törvény határozza meg.

Na, mivel is kell igazolni a magyar állampolgárságot?
A narancsbőr szerint útlevéllel - mondta egy leveli béka tudású.

Születési anyakönyvi kivonat is megteszi.
Amúgy az EU nekünk útlevél nélküli lehetőség.
Saját alaptörvényük is egy nagy talány nekik.
Sarkalatos?
Csak nem? ?

dr. jenőke (jenőke) 2018.01.19. 19:03:31

@Pali papa és a negyven rab ló:
.
Kitiltható Soros György Magyarországról, ha nem tudja a magyar állampolgárságát igazolni. Azaz, ha nincs érvényes magyar útlevele vagy személyigazolványa.
Ezt Gulyás Gergely Fidesz-frakcióvezető mondta kérdésünkre egy mai sajtótájékoztatón.

Gulyás Gergely melegedni járt a jogi egyetemre.

parti_giano · http://www.youtube.com/watch?v=4CI3lhyNKfo 2018.01.19. 19:58:42

@dr. jenőke (jenőke): a fidesz akolmelege után könnyen keveri a jogot a misztériummal. vagy mészáros lőrinc megvette az ezo tévét is, és gulyás tkp. ezt reklámozta.

jaegtoer 2018.01.20. 06:37:51

@dr. jenőke (jenőke):

Mára már mindent megbántam, minden banyát megkövetek, és majd minden papot megkövezek.

Történt ugyanis, hogy korán kelvén bekapcsoltam egy 'idegen' TV-t, s ide-oda kapcsolgatva egy beszélgetős műsornál leragadtam.
Annyira szörnyű volt, hogy húsz percig néztem csak azért, hogy megtudjam, ki volt az a két gané, ami tolta az igét.
Még vaksin is gyanúsak voltak mangalica képükről, irritáló volt, ahogy a jóllakottság lerítt az álszent pofájukról, és a szar ami egyre, egyre csak folyt a szájukon, az valami egészen elképesztő volt.

No, ezt a két ártányt úgy hívják, hogy:
-Pajor András atya (más olvasatban pajor andrás atya evolúciós piaci termék);
-Czuczor Gergely; ( egy megtévesztésig hasonló hangzós nagynevű ember alacsony sorból emelkedett a Magyar Panteonba, ellenben a szóban forgó műsoros mangalica arra példa, mennyire méltatlan a nagymúltú névre, nincs olyan mélység, amit el ne érne, s szóról-szóra, hogy lehet süllyedni egyre lejjebb)

A riporter(kac-kac) annyira jellegtelen és jelentéktelen volt, hogy akár a szék, akár az asztal is helyettesíthette volna, gyanítom, mivel a drága vágott virág árát ellopták, így beállították ebbe a műsorba, íeképp a vázát is el lehetett lopni, de az is lehet, hogy őt ültették be Fikusz Benjamin helyett

[Úgyhogy, úgy határoztam, hogy dögöljek meg, ha nem megyek el az atya egyik választási miséjére]

jaegtoer 2018.01.20. 06:44:10

@dr. jenőke (jenőke):

Legalább jó ötletet adtak ahhoz, ha szorul a kapca, miként és miért kérhetnék menedékjogot máshol.

jaegtoer 2018.01.20. 06:46:01

@parti_giano:

szerintem gulyásnak nem akolmelege, hanem akolnyele van.

Orica Középföldi 2018.01.20. 08:02:04

Jó reggelt!

Nem szeretnék gg-vel foglalkozni.
Gábor György sokkal jobban érdekel:))

Kerényi Imre legújabb ötlete miniszterek, államtitkárok, polgármesterek gyermekeinek, továbbá „plébániák körüli tehetségek” (esetleg plébánosok gyermekeinek?), vagyis az elitnek balatoni nyaralást biztosítani, ahol a gyermekek testméretéről és vallásáról is nyilatkozni kell. A fiúk római tunikába öltözve, puhafából készült római karddal a kezükben, római centúriák mintájára masíroznak, hadiversenyt rendeznek, a lányok pedig szobrokat utánoznak, aztán Kerényi Imre szárnyaló alkotói fantáziájának megfelelően együtt zengik a mondókát: „Bíró, pandur, lakatos, tiéd lesz egy láda fos.”
Persze erről pszichiátriai tankönyvek is eszembe juthatnának, elmegyógyászati zárt osztályok, fehér köpenyt öltött hivatalos leszedálók és így tovább, ámde javíthatatlan vagyok. Legelőször az jut az eszembe, hogy ez a félművelt marha, vagyis Kerényi Imre kifelejtette a fiúk kezéből a lictorok bárddal ékesített vesszőnyalábját (fasces), ami kétszeresen is nagy hiba: egyrészt a vesszőnyaláb jelezte, hogy a tisztviselőnek joga van a testi fenyítésre. Másrészt Benito Mussolini a fascest választotta mozgalmának jelképéül, s innen a fasizmus szó.
Továbbá persze sok minden eszembe jut, Musil regénye, a Törless iskolaévei, Ottlik műve, az Iskola a határon, Örley A Flocsek bukása és a Farsang c. írása és így tovább, de nekem most elsősorban Lindsay Anderson filmje, az If… (Ha…) ugrik be. A film egy katonai szabályzat szerint működő angol elitkollégiumban játszódik, ahol a feudális-kasztszerű elnyomó apparátus az előjogokat a társadalmi hovatartozás szerint jelöli ki, ahol a szellemi teljesítmény nem számít, csak az engedelmesség és a beilleszkedés képessége, ahol mindennapos gyakorlat a megalázás, a testi fenyítés és a visszaélés minden formája, s ahol a végén néhány lázadó kamasz fegyvert ragad és géppisztolyokkal szétlőnek mindent és mindenkit: egyházi méltóságokat, aljas, jellemtelen tanárokat, a rendszerbe beépülő gyáva társaikat, gyermekeiket az embertelen rendszernek kiszolgáltató és az embertelen rendszert adományaikkal fenntartó szülőket, s a hülye véndiákokat, a rendszer bomlott agyú apologétáit.
Ízlelgessük csak a film címét: If… Vagyis: Ha…

p.s.: És mindeközben ne feledjük: Tiborcz István!

Orica Középföldi 2018.01.20. 08:28:29

@jaegtoer:

Látom, kellően emelkedetté tett a nap indulása.
Tudhatnád, hajnalban az ember csak jókat olvas, hallgat, hogy legyen miből lefaragni a nap múlásával.
Ez a mélyről indulás megemelhet - érdemtelenül - másokat.

Azt a misét gondold meg:)))

Orica Középföldi 2018.01.20. 09:51:55

Jég!

Ha éppen nem pusztítod az agysejtjeidet egy újabb , kidobható ner-követelményért, akkor az atya helyett ajánlom ezt. Lényeges informatívabb.

www.youtube.com/watch?v=TLiwce_QJU0&index=2&list=PLB5FcDIKMbjgupnPoe8G6XOrLT0xZezcA

dr. jenőke (jenőke) 2018.01.20. 10:03:03

@Orica Középföldi:
- -
A meggondolt mise után:
A HÍR:
- mi történt a CELEBrálás során?
- semmise,,,
- -

Orica Középföldi 2018.01.20. 19:15:07

Hoppá!

Ceglédi és Hont összeugrott.

Ceglédi Zoltán: Szerintem te is érzed, hogy ez így miért gáz. Nem lehet úgy lehülyézni valakit, hogy az ellenvélemény kifejtése helyett azt közlöd, hogy "majd konkretizálok, ha akarok". Pontosan visszaigazoltad, amit fent írtam. Ilyen alapon lehetne az is a véleményed, hogy "pöttyös bögre", és mindenki hülye, aki nem így gondolja, de most sem fejted ki, mit jelent. Egyszerű kérdést tettem fel: ha szerinted áprilisban bojkott kell, akkor írd le, hogyan lehetne az sikeres, és miként vezetne kormányváltáshoz. Pont olyan határozott egyértelműséggel, ahogy engem hülyézel, amiért nem tartom csodafegyvernek a bojkottot. Tehát?

(Még nem éreztem elég késztetést, hogy Hont vitaindítóját elolvassam.)

dr. jenőke (jenőke) 2018.01.21. 16:57:06

- -
Egy Ladányiról megemlékező írásból (elkövette Simor András) idézem az alábbiakat.
Ladányi Mihály:

Hol kapcsolat, ott lehetőség,
hol lehetőség, ott jövedelmezőség,
hol jövedelmezőség, ott uzsorakamat,
hol uzsorakamat, ott kapcsolatminőség,
hol kapcsolatminőség, olt kisvállalkozás,
hol kisvállalkozás, ott tőke,
hol tőke, ott ő az Isten,
s hol Isten, ott szükség nincsen.
Ámde!
- -
Ladányi három évvel a burzsoá restauráció kísérlete előtt halt meg. Úgy gondol­juk, hogy ennek az írásnak a végére leginkább utolsó kötete, a Van időd egyik kétsorosa kívánkozik:

Nem fojthatnak kétszer
ugyanazon folyóba.
(Optimizmus)

hacsaturján 2018.01.22. 09:48:21

@dr. jenőke (jenőke):

éjjen ladányi
nem kő kapányi!

(írta darányi)

dr. jenőke (jenőke) 2018.01.22. 15:14:24

@hacsaturján:
- -
A hó is darányi, de később elolvadt.
Mert úgy néztek reá.

Orica Középföldi 2018.01.22. 18:30:32

Ady, a levéltetű:
"Ady, Babits, Kosztolányi, Karinthy, Osvát, Schöpflin, Tersánszky, Móricz meg a többiek összefogása nem „nyugatos dekadenciát” hirdetett, hanem éppen a szellemi hanyatlással, a pangással és bágyadt középszerűséggel szembefordulva, az egészség új forradalmát: hevesebb és hitelesebb művészetet, nagyobb szabadsággal s egyben nagyobb szigorúsággal, új felelősséget, új erkölcsi, lelki integritást. Szembefordultak nemcsak a hamissal, olcsóval, önáltató hazugsággal, hanem a jó szándékú másodrendűség minden színárnyalatával. Nem is kellettek az első világháború előtti gazdag, rohanva fejlődő Magyarországnak. Isten csodája, hogy végig meg tudtak állni a talpukon. Ne felejtsük el, hogy Tisza István, a nagy tekintélyű miniszterelnök, akit nem jellemzett az, hogy ostoba lett volna, így nyilatkozott: 'Ady és a Nyugat levéltetűk a magyar kultúra pálmafáján!' A levéltetvek túlélték Tisza pálmafáját, az ország gazdasági, katonai, politikai nagyságából jóformán nem maradt ránk más, mint az ő csorbátlan, csorbíthatatlan nagyságuk. Ha valaki nem tudja fölérni ésszel, hogy ezt az örökséget nem lehet elherdálni, hát az ő baja. Ha valaki úgy érzi, jobban jártunk volna, ha inkább egy ipari, politikai nagyhatalom lennénk ma, hát bánkódjon fölötte. De bolond lenne az a magyar író, eltökélt bolond, aki a Nyugat nagyhatalmi rangjánál alább adná."

(Ottlik Géza: A Nyugatról. A Próza című kötetben)

Orica Középföldi 2018.01.22. 18:34:49

Gábor György ezen írásának nem igazán örültem:

Sosem reagálok a kormány lovagkereszttel elismert és díjazott kegyeltjére, most egy pillanatra kivételt teszek, minthogy egy-két barátomat a szájára vette. A lovagkereszttel méltatott, elismert, megbecsült és megtisztelt, aki szakmailag is megítéli Mihály Vajdat, idézőjelbe téve azt, hogy „filozófus” (naná, a lovagkeresztes előtt Lánczi András szakmai kvalitásai lebegnek), s a regnáló kormány lovagkereszteséhez méltó módon „beteg, semmirevaló, szar és felesleges” jelzőkkel minősítve a nyolcvanhárom éves Vajda Mihály életét (naná, a lovagkeresztes előtt önnön életének minősége lebeg), most éppen szelektál a zsidók között. Azt írja, hogy vannak a galiciánerek, akikből lettek – többek között –a „kunbélák, lukácsgyörgyök, rákosik, vajdák, konrádok és hellerágnesek”, s van az „asszimilálódott, polgári, nagyszerű magyar zsidóság” például a Szerb Antalok, akik jobban irtóztak ezektől a galiciánerektől, mint a nem zsidók.
A kormány-lovagkeresztes takaros elméletével és szelekciójával egyrészt az a baj, hogy ezt az elméletet és természet adta szelekciót annak idején elfelejtették Szerb Antal vagy Radnóti Miklós kivégzőinek a tudomására hozni. Másrészt az is problémának látszik, ha belegondolok, vajon mit szólna a kormány-lovagkeresztes, ha valaki, pusztán sváb származása alapján, őt mondjuk Dr. Mengelével tenné hasonlóvá?
Mellesleg milyen érdekes, hogy a Szerb Antalokat és a Radnóti Miklósokat (meg a Kohn bácsikat és a Weiss néniket) agyonverő vagy lelövő keretlegények magyarságát azóta sem szokás a kormány-lovagkeresztes köreiben megkérdőjelezni.

jaegtoer 2018.01.23. 06:42:09

@Orica Középföldi:

vannak dolgok, amelyek ismétlődnek, vannak amik nem, sőt, olykor kiderül, hogy minden másképpen van.
"A 28 millió éve felrobbant meteor nem csupán a líbiai üveget hozta létre, de megkérdőjelezti mindazt, amit a Világegyetem kialakulásáról eddig tudtunk. A Földön szétszóródott darabkák a meteoritok egy teljesen új fajtáját jelentik, amelyből ezek (egyelőre) az egyetlen példányok. A tudósok számára a felmerülő kérdések megválaszolása egyelőre keményebb diónak tűnnek, mint a Hypatia-kövek gyémántjai."

bóvebben:
index.hu/i2/#bloghu/pangea/2018/01/21/5_perc_geologia_foldonkivuli_uveg

ebben a cikkben olvastam , hogy a csillagközi por jelentős része policiklusos szénhidrogén.

innen egy kis ugrás a szerves kémia világába:

"A szerves kémia a kémia azon ága, mely a szerves vegyületeket tanulmányozza. Szerves vegyületek építik fel az élő szervezeteket, de számos mesterséges vegyület (pl.: műanyagok, szintetikus gyógyszerek) is van köztük.

Legnagyobb mennyiségben a fotoszintetizáló élőlények (pl. zöld növények, kékbaktériumok, sárgásmoszatok stb.) állítanak elő szerves vegyületeket szén-dioxidból és vízből, valamint ásványi sókból. Ezek ún. fotoautotróf szervezetek.

A zöld növények és a már említett egyéb autotróf szervezetek előállítanak szénhidrátokat (glükóz, fruktóz, cukor, keményítő, cellulóz élesztő), zsírokat, olajokat, vitaminokat, fehérjéket, nukleinsavakat színanyagokat, illatanyagokat stb."
bővebben:
hu.wikipedia.org/wiki/Szerves_k%C3%A9mia

Közben eszembe jutott, hogy a minap arról beszélgettek okosnak tűnő emberek a NatGeo műsorában, hogy akár végtelen számú világegyetem, univerzum lehetséges.

Tehát, ha végiggondolom, hogy Isten a teremtéssel játszadozva több világot is teremthetett, akkor mindenképpen érdemes elidőzni egy kicsit annál a kérdésnél, hogy a mienket, hányadiknak (nem hányadéknak!) teremthette.
Szemlélve a tényeket semmiképpen az elsők között, de nem is a már nagy rutinnal alkotott utolsók között, sőt, lehet, hogy még mostanában is ügyködik valamin.

Szóval, mi, földiek nem nagyon hánykolódhatunk, mint az evolúció csúcsa, ellenben hánykolódhatunk amiatt, hogy az Úr szemében olyanok lehetünk, mint egy atomtudós szemében a pattintott kőeszközök.
Ehhez képest elég eltúlzott ajándéknak tűnik Mózes könyve. Vagy a többi hasonló.
Mondjuk, azt el kell ismerni, hogy a napkelte és a napnyugta remekül sikerült, akár így gondolta, akár nem, de gyanítom, hogy ezek csak externáliák. A kolibri is csak valami melléktermék lehet. Legfeljebb kiegészítő.
Nagy kérdés még,, bár nem a legfontosabb, hogy mennyi hulladékanyagot hasznosított újra az emberben?
Most a legfontosabb kérdéseket elteszem máskorra. Elvégre még csak kedd van.
.

Orica Középföldi 2018.01.23. 08:53:44

@jaegtoer:

Az előbb olvastam az Aspergeres gyerekek gondolkodásmódjáról, majd utána téged. Nincs összefüggés, de lássuk be, hogy az alábbi két kérdés sugall némi hasonlóságot:)))

*Miért nem lehetek hullócsillag, és miért nem tudok mindent már most, gyerekkoromban?
* mennyi hulladékanyagot hasznosított újra az emberben (az Úr)?

Egyikre sincs - rövid - válasz és főként a kérdésfeltevőnek nem lehet megválaszolni, de azért a te kérdésedre bőven látunk példákat, ha egyértelműsítjük, hogy mit tekintünk hulladéknak.

Ismét jól szórakoztam az írásodon:)))

***

Komolyra fordítva. Azt gondolom, hogy fantáziánk - az oktatásnak köszönhetően - erősen korlátozott. Ha mégsem, akkor természetesen elméleteket gyárt, ami vagy bizonyítható, és akkor tény lesz, vagy nem.

Erre kedvenc példám Harlen Bretz geológus sok évtizedes bizonyítási küzdelme a Scabland eredetéről.

Időnként eszembe jut, hogy az Alexandriában leégett könyvtárral mennyi tudás válhatott füstté, amiről nem volt másolat máshol, és simán elfelejtődött.

Na mindegy, hosszú és izgalmas az is, amit beláthatunk. Ezért ismét meghallgatom az iszlám és a tudomány-t.

www.youtube.com/watch?v=qopxj0SXdVo

guma 2018.01.23. 13:58:31

@jaegtoer:

nem csak jót szórakoztam, de megint elképedtem a kombinált agyadon :)))

Sir Bates dö Hól 2018.01.23. 18:04:21

@Orica Középföldi: nagyon érdekes és tanulságos volt... már három napja nézem... (bár szerintem konstantinápoly isztambullá válása -az oszmánok megkérdőjelezhetetlen győzelme és vezető szerepe a muszlim világban-> a szultán és a kalifa ismét egy személy- is hozzájárult az addigi dinamizmus abszolút eltünéséhez...)

Orica Középföldi 2018.01.23. 18:44:35

Ha én jogász lennék, mint Hont, ilyen mondatot nem eresztenék ki a számon:
Ha Thomas Piketty Magyarországon születik, Bogár Lászlónak hívnák.

**

Fura érzésem van. Piketty blogján jan.16-án megjelent egy írás, majd tegnap a mandineren Kusza szem egyetemének szépreményű ifjonca írt egy cikket,,halványan jelezve, hogy Piketty csak neki(k) nyilatkozott.

Nos.
Összevetettem a két írást. Piketty a volt szoc országokat elemzi, és ebből mazsolázta ki a szépreményű, plussz még néhány más közgazda írásából a cikkét.

piketty.blog.lemonde.fr/2018/01/16/2018-the-year-of-europe/?utm_source=mandiner&utm_medium=link&utm_campaign=mandiner_makronom_201801?utm_source=mandiner&utm_medium=link&utm_campaign=mandiner_makronom_201801

makronom.mandiner.hu/cikk/20180121_a_sztarkozgazdasz_kiszamolta_hogy_tobb_profit_megy_ki_magyarorszagrol_nyugatra_mint_amennyi_unios_tamogatas_visszajon_thomas_piketty_a_makronomnak

**

Nem szabad mandit olvasnom.
Hont egy pöcs.

Orica Középföldi 2018.01.24. 06:27:11

Jó reggelt!

Én még úgy tanultam, hogy Arany János a legnagyobb szókinccsel rendelkező magyar volt. A szememben egy felségsértéssel ér fel, hogy az Arany-év egyik fővédnöke Németh Szilárd.

Orica Középföldi 2018.01.24. 07:15:08

Rendkívül érdekes vita alakult ki Hont fb-ján, igen érdekes nevekkel. Ha jól látom jótündér is beszállt:))

Orica Középföldi 2018.01.24. 07:20:36

Ebben a tündéri kommentben van a lényeg:))

Khmm.... Arrol van szo, hogy Pikettynek van egy horvat tanitvanya, aki ket honapja vedte meg a doktorijat a PSE-n. Piketty ezt a tezist reklamozta valojaban. A tezis 593.oldal es az elmult 125 evben vizsgalta a tulajdonviszonyok es a jovedelmi viszonyok alakulasat a tersegben. Nehogy a Pazmany magasabol valaki kemenyen elkezdjen vitatkozni egy Paris School of Education doktorirol, mert sirva fakadok. Az, hogy Pesten hogyan interpretaljak Piketty mondatait teljesen erdektelen, a lenyeg ez a tezis es, ami benne van.

jaegtoer 2018.01.24. 07:30:01

@Orica Középföldi:

Jó reggelt.

Piketty ügyben, ha azonosulni nem is tudok Honttal, de meg tudom érteni sarkos álláspontját.
P. probléma felvetése fontos, ugyanakkor nem elég pontos és láthattuk hova vezettek eddig az egyenlőtlenség felszámolására tett nagyszabású kísérletek, az általa javasolt megoldások számomra legalább annyira ellenszenvesek, mint Bogár László kalandorsággal egyenértékű kirándulásai a közgazdaság mély-vizein.
Ha belegondolok és megfordítom a Piketty-tételt és Mészáros Lőrinc 'helyzetbe hozását' a hazai tőkeerő esélykiegyenlítésének tekintem, akkor konstatálhatom, hogy az eredeti Piketty javaslatok megvalósítási modelljei mivé fajulhatnak.
Általában minden egyenlősdi-tételt károsnak tartok, mert az emberek nem egyenlőek, ez még akkor is így van, ha számon és kiemelten fontosnak tartom Menenius Agrippa meséjét a kora római legendáriumból.
Másképpen: még ötlet szintjén is dilettáns az a módszer, amely egy soktényezős egyenletből kiragad egy változót, és konstanssá akarja alakítani úgy, hogy minden más értéket hozzáigazít, csakhogy jónak tűnő eredmény jöjjön ki.
Tehát Piketty problémafelvetése jogos, a megoldására tett javaslata/kísérlete szar. Éppen, mint Bogár László esetében.
Ugyanakkor nem lehet figyelmen kívül hagyni, hogy a világ gazdagjainak egy vékony szelete vette az 'adást' és magánvagyonuk jelentős részét visszaforgatta, visszaforgatja közösségi célok megvalósítására, s emellett néhány országban az állam oly módon avatkozik be a vagyoni egyenlőtlenségek okozta ellentmondások tompítására, hogy az intézkedések nem sértik a piaci szereplők növekvő magánvagyonhoz való jogát.
Lehet, hogy ez Piketty-hatás és üdvözlendő ez a light-os erjedés, de azért nem vágyom arra, hogy megismétlődjön 1917 világszerte.
Az állam, mint gondos gazda. Van rá példa. 300-ból legfeljebb 10 és e tízek is nagy szóródást mutatnak..
Az Orbáni állam is éppen ilyen gondoskodóvá válik, csak éppen nem a hatok, hanem a 294-ek egyike.
Hont stílusa.
No, az egy másik bekezdés.

jaegtoer 2018.01.24. 07:36:14

@jaegtoer:

Kiegészítés, hogy szemléletes legyen, mire gondoltam:

"_Az állam, mint gondos gazda. Van rá példa. 300-ból legfeljebb 10 és e tízek is nagy szóródást mutatnak.. _"

Norvégiától Németországon át Szaúd-Arábiáig

Orica Középföldi 2018.01.24. 07:53:46

@Sir Bates dö Hól:

Én is nagyon élveztem ezt a kultúrtörténeti kalandozást:)

Nem tudom megítélni mi okozhatta a hanyatlást. Ehhez annyira kevés tudásom van, hogy még konteora sem futja:))

jaegtoer 2018.01.24. 08:13:36

@Orica Középföldi:

Németh Szilárd Arany János év védnöksége korhű és találóan szimbolizálja az Orbán érát.

jaegtoer 2018.01.24. 08:19:46

@Orica Középföldi:

"_Nem tudom megítélni mi okozhatta a hanyatlást._"

Nem mi, hanem kik.
A nők. :))))) [ ...cherchez la femme...]

A többit talán este:)))

:))))))))

Orica Középföldi 2018.01.24. 14:30:13

@parti_giano:

Aha. A fidesznek ilyen az aranya.

parti_giano · http://www.youtube.com/watch?v=4CI3lhyNKfo 2018.01.24. 15:01:22

@Orica Középföldi: aham, igazi rózsakeresztesek képesek a szarból is aranyat csinálni (pendragon legenda). a fidesz csak annyiban más, hogy a lényeg megmarad, csak aranynak mondja.

Orica Középföldi 2018.01.24. 15:15:13

Hahaha, jótündér bepöccent:))
Ezt Hont sose nyeli le. Csúnyán beletapostak az önképébe
Köztünk szólva, rendesen megdolgozott érte. (Bocs Bella.)

Orica Középföldi 2018.01.24. 15:48:20

Csak jelzem, Jég kommentjét szóban megcsócsáltuk.
Engem pont annyira érdekel a celeb-Piketty, mint amennyire a celeb-Fukuyama érdekelt. Mint nem egészen érdemtelen jelenség. A tartalomhoz még kérdéseim sincsenek, hozzá nem értés okán.

parti_giano · http://www.youtube.com/watch?v=4CI3lhyNKfo 2018.01.24. 16:00:33

@Orica Középföldi: kaptál hozzá tötöttkáposztát? mert azzal engem is meg lehet győzni.

Orica Középföldi 2018.01.24. 16:05:56

@parti_giano:

Tele hassal az ember nem vitázik, hanem pilled. Tagadhatatlan, ilyenkor a meggyőzésnek nincs rögös útja:)

Orica Középföldi 2018.01.24. 16:10:44

@parti_giano:

Nagyon bellás vagy a vincenten:)))))))

Orica Középföldi 2018.01.24. 17:06:04

" vagy csak simán elfogadta, hogy őt nem érte utol az evolúció. Sebaj, maradjunk annyiban, hogy hiányos tudati struktúrájával bizonyára nem magányos a Fidesz-frakcióban."

zsurpubi.hu/cikk/3808-ilyen-amikor-a-prolihisztor-arany-janost-szaval--kulturpolitika-powered-by-nemeth-szilard/

Óriási:)))

jaegtoer 2018.01.24. 17:12:27

@parti_giano:

Ha jól látom, ez a töltött káposzta paradicsom származékkal történő meggyalázása.
A paradicsomos töltött paprika és a töltött káposzta házasítása semmivel sem kisebb bűntett, mint a cukrozott krumplis tészta.

jaegtoer 2018.01.24. 17:19:02

@Orica Középföldi:

Németh Szilárd irodalmi vénájában durván darabolt főtt füstölt csülök folyik csontostul, töltött káposztával hígítva.

Orica Középföldi 2018.01.24. 17:20:36

Így is lehet, zseniális:

konyves.blog.hu/2018/01/24/cardif_walesi_bardok

(Gyerekem szerint jobb, mint az eredeti, pedig ez a kedvence:))

2018.01.24. 20:42:32

@Orica Középföldi:

Én csak sűrűn pislogok. Az "öngondoskodás teljes hiánya" önpusztítást jelent?

jaegtoer 2018.01.25. 03:26:04

@Orica Középföldi:

nagyon kreatív. ugyanakkor hozzá kell tenni, hogy a hangszín, a hangzás, az angolul 'dalolt' szavak zenéje is sokat dob rajta, és végül mégis csak egy 'angol' téma, még ha egy tősgyökeres wales-i vehemensen tiltakozna is ezen besorolás ellen.
Az is igaz, hogy sosem hallottam vékony, sipító, selypegő hangon elvonyítva. Valahogy mindig kellő és felemelő alázattal álltak hozzá a szavalóink.
Németh Szilárd Toldi interpretációja nyilván új távlatokra irányítja a figyelmet, s könnyen lehet, hogy tananyag lesz a színészképzésben, mint elrettentő példa.

jaegtoer 2018.01.25. 03:55:37

Isten nyugosztalja a friss, aktív elhunytat, és leljen megbocsátásra ott, ahol remél.
Azon méláztam, hogy talán jobb is így.
Jobb is így, hogy a hivatalosságok színe-virága, mondhatni alja és visszája itt volt jelen és nem ott.
Mégiscsak van Isten, hogy így rendezi a dolgokat. Suba a subához, guba a gubához.
Azzal, hogy ezek hiányoztak az Esterházy-temetésről, nem Esterházy lett kevesebb, s most, hogy ezek ott tolongtak T.L. temetésén, nem lettek többek. Csak azok, amik. A szellemi szürkeségek legszürkébb senkijei.

[szeretném megjegyezni, hogy ez nem nekrológ arat lenni, csak egy utóirat.]

jaegtoer 2018.01.25. 04:54:26

Valamivel vidámabb dolgokra fordítva a szót, nem kis meghökkenéssel az indexen értesültem arról, hogy egy berlini egyetem faláról levakarták (költségkímélés céljából valójában lefestettek) egy 2011 óta ott ékeskedő, eredetileg is spanyol nyelven írt verset, mely az akkori egyetemi pályázaton díjat nyert költő alkotása.
Merthogy a vers szekszista. (szerettem volna szexistának írni, de nem engedelmeskedett sem a tudatom, sem a kezem, a billentyűzet meg alapvetően passzív) Ezentúl ezekkel a túlkapásszerű megnyilvánulásokkal kapcsolatban ezt a kekszista szerű alakot fogom használni.
Szóval, 2011-ben még forever, alles gut und wunderbar und wunderschön, most meg tűzre vele? Nem kicsit változott a világ.
Ócsároljuk itt a moszlimokat, meg saríja, meg 600 év, meg a többi.
Ami azt illeti nálunk, nem moszlimoknál is van egy-két-három-igensok dicstelen véglet, s ez esetben éppen csak az egyetem faláig kell menni. Nem a medresze, a dzsámi faláig, az ulemáig, emámig, imámig, hanem egy berlini egyetem faláig, (azért sem írom le a nevét.) s az ő felvilágosult közönségéig, s tanári-professzori karáig, vezetőségig, ami s akik ugyan nem a jótündér által emlegetett (ajnározott) párizsi EHESS-i szférákat ostromolják, de mégiscsak egy elég népes ország fővárosában gründolt oktatásra gyülevészelt zsermen horda otthona, ezek szerént extrém felvilágosultsággal spékelve, de amúgy meg 'spét', sőt 'spin' nélkül, ha úgy tetszik. A történések szerint.
Ez a vers lenne az, (a cikk szerint szabad fordításban) nem egy Arany János ujjgyakorlat, de van benne zene, mindenki azt gondolhat bele, ami neki kellemes, de nem, de ennek a 3700-nak a valamiért jelentős véleményformáló erővel biró egyedei nem a kellemest, hanem a kellemetlen látta bele. No nem húzom az időt:

Eugen Gromringer: Avendias (Utak)

utak
utak és virágok
virágok
virágok és nők
utak
utak és nők
utak és virágok és nők és egy imádó.

Ez az Eugen M. 1925-ben született Bolíviában, 'munkái' első körben német nyelven jelennek meg.

itt az index cikk:
index.hu/kulfold/2018/01/24/allitolag_szexista_vers_volt_a_berlini_egyetem_falan/

ez meg az eredeti cikk, itt olvasható maga az inkvizíció alá vetett vers is (még a falon):

www.spiegel.de/lebenundlernen/uni/berlin-alice-salomon-hochschule-laesst-gomringer-gedicht-entfernen-a-1189437.html

Egyszerűen nem tehetek arról, hogy fölmerült bennem, milyen szívesen hordanám a rőzsét melegítés céljából a szekszizmust kiáltók és a döntést hozók alá, még akkor is ha a hajdani boszorkányégetések teljesen hatástalanok voltak, mert úgy látszik, a banyák mindig újraszületnek, az igényekről meg tudvalevő az örökbecsű: igény az volna rá.

Jó reggelt, szép napot, és egyáltalán!

parti_giano · http://www.youtube.com/watch?v=4CI3lhyNKfo 2018.01.25. 09:07:29

@jaegtoer: német szilárd szintű verskedvelők bárhol felbukkanhatnak. berlinben is. ez a biciklitúltolás olimpiai szám lesz, meglásd.

Orica Középföldi 2018.01.25. 09:32:41

@eszti.....:

" Az "öngondoskodás teljes hiánya" önpusztítást jelent?"

Szigorúan a magánvéleményem láthatod, mely olykor-olykor nem esik egybe a társadalmi megítéléssel.

Ez nagyon összetett kérdés.
Mi az oka a teljes hiánynak? Mentális, fizikai, ha vegyes, milyen arányban? Van-e felelőse? Van-e a társadalmi szolidaritásnak, szociális ellátórendszernek ebben lehetősége-kötelessége, ellátta-e? Családban élőnél ugyanez a kérdés érvényes. (Nem véletlenül merült fel a szülőtartás, mint kötelesség.)

A teljes hiány esetén nem önpusztítás, ( mert ez utóbbi tudatosságot feltételez akkor is, ha nincs tisztában vele, nem ismeri el/be/fel), csupán lassú elszenvedője a pusztulásnak. Hú, de csúnyán hangzik, de ettől még igaz (Nem alaptalan az aggodalom, mi lesz az elöregedő társadalmakkal.Maga az aggodalom is nagyon összetett, ki aggódik és miért.)

A mentálisan, fizikailag viszonylag ép emberekre nem jellemző a teljes hiány, mert a létfenntartási ösztön erősebb. Persze itt is ezer kérdés merül fel, amit se feltenni, se megválaszolni nem nagyon szeret senki. (Mi az hogy viszonylag, ki ítéli meg? Mikor és mitől enyészik el az ösztön? Miért kelt kényelmetlen érzést egy koldus látványa, és miért nem, egy éhező gyerek, akit nem látok? etc.)

Az önpusztításra itt nem térnék ki, mert ez annyira bonyolult, összetett probléma, amire nem alkalmas a blog. Csak felületes erkölcsi ítéletet könnyű mondani.

Ön(gondoskodás, -pusztítás). Belegondoltál. hogy itt a hangsúly/felelősség az egyénen van? Na de kitől, mitől lesz olyan, amilyen? Az kinek, minek a felelőssége?

Orica Középföldi 2018.01.25. 09:34:07

@jaegtoer:

Nem igazán sikeredett vidámra.

dr. jenőke (jenőke) 2018.01.25. 10:21:53

- - -
Komoly változás állt be január közepétől a jogosítványok megszerzése, illetve meghosszabbítása körül. A krónikus betegek nehezebben juthatnak hozzá a jogosítványhoz: nem csak a háziorvostól a papírt, de labor és egyéb diagnosztikai leleteket is be kell mutatni. Így például nehezedik a dolga azoknak, akiket cukor-, szív- vagy idegrendszeri problémákkal kezelnek, avagy folyamatosan gyógyszert szednek – Blikk 2018. jan. 16. Az „ismeretlen okból átment a szembejövő sávba és frontálisan ütközött, lehajtott az árokba, fának csapódott” típusú balesetek kockázatának csökkentése a cél – magyarázta a lapnak az új szabályozás értelmét egy szakember.
Egyáltalán nem kaphat jogosítványt a vezető, ha van eszméletvesztéssel, rosszulléttel járó betegsége, vagy olyan kórban szenved, amely befolyásolhatja mozgásképességét. Például a súlyos szívritmus-zavarban szenvedőktől biztosan megtagadható a jogosítvány. Ezen felül a jogszabály több tucat olyan betegséget is felsorol, amelyek megléte esetén évenkénti szakorvosi felülvizsgálatot írnak elő. A hivatásos sofőröknek nem lehet meghosszabbítani a jogosítványukat, ha például beültetett szívritmus-szabályozó, vagy bármi egyéb, szívműködést segítő eszköz van a mellkasukban.

És mi van az ittas vezetőkkel? --- akiket villám csapott meg…. ja nem – A Faraday hatás ingyen megvéd, ha még megengedik és nem teszik azt is fizetőssé.

Csak magyar vonatkozású híreket vettem figyelembe:
1993. szeptember 7. – Zsiborás Gábor a válogatott edzésén összeesett, kómába került. Egy héttel később kórházban halt meg.
1993. – Kovács Gábor, a RAFC labdarúgója egy előkészületi mérkőzésen szívbetegség miatt elhunyt.
1978 – Staller Tamás, az NB II-es Bp. Spartacus kapusa a Malév elleni MNK-selejtezőn egy védés után a földön maradt és a kiérkező mentők már csak a halál beálltát tudták megállapítani.
2002. július 20. - A Négy város Tornája elnevezésű viadal egyik mérkőzésén, a Körmend–Barcs találkozón a somogyiak játékosa, Dárdai Balázs a futballpályán lelte halálát – édesapja és edzője, idősebb Dárdai Pál szeme láttára.
2003. június 26. – A Konföderációs Kupán a Kamerun–Kolumbia elődöntőben a 73. percben összeesett és meghalt Marc-Vivien Foé, a Manchester City 28 éves kameruni labdarúgója.
2003. június. - Ütközés következtében a Józsefvárosi TE 23 éves labdarúgókapusa, Lapath Iván a pályán összeesett, s a helyszínen életét vesztette.
2004. január 25. – Fehér Miklós, a magyar labdarúgó-válogatott és a portugál Benfica 24 éves csatára a Vitória Guimaraes elleni mérkőzés hosszabbításában szívinfarktust kapott, majd a kórházba szállítást követően meghalt.
2015. december 14. A megye II.-ben szereplő Bicsérd csapatának edzője, Kovács Csaba vasárnap egy szentlőrinci teremtornán lett rosszul. Összeesett, megállt a szíve és bár mindent megtettek érte, nem sikerült újraéleszteni. Kovács csak 44 éves volt.
2016. február 24. Teremlabdarúgó-tornát rendeztek vasárnap a kazincbarcikai sportcsarnokban, amikor hirtelen félbe kellett szakítani az egyik mérkőzést. A pályán minden előjel nélkül összerogyott az egyik focista, . Az alig negyven éves David Faramola Oniya hirtelen lett rosszul, és hiába hívtak hozzá azonnal mentőt, a gyorsan kiérkező szakemberek sem tudtak már rajta segíteni.
2016. április 24. Zala megye II. osztályú bajnokságában szombaton rangadót rendeztek, az éllovas Gyenesdiás a harmadik helyen tanyázó Bödét fogadta. Bernáth Dávid, a hazaiak 28 éves futballistája ugyanis a 65. percben összeesett a pályán, és bár a mentők még a helyszínen megkezdték az újraélesztését és kórházba szállították, a sportember elhunyt.
2016 október 24. Cameroon-Light csapatában futballozó, mindössze 37 éves Horváth Krisztián a mérkőzés közben lett rosszul, és hiába érkezett gyorsan a segítség, a pályán elhunyt.
2016. december 21. Az egykori kiváló futballisták jó hangulatú beszélgetésre készültek, hogy felidézzék a közös emlékeket a nagy meccseket, a sors azonban közbeszólt... Minden néhány pillanat alatt történt, amikor előjel nélkül Lukács egyszer csak rosszul lett, és élettelenül a padlóra zuhant, beütve a fejét Törőcsik vaságyának lábába.
2017. október 16. Életének 30. évében elhunyt Eckert Tibor kézilabdázó, a Bácsalmási PVSE játékosa. A sportoló az első félidő 15. percében a pályán összeesett és meghalt – írja a Halasinfo. A család az interneten azt tette közzé, hogy fiuk halálát hirtelen szívhalál okozta.
2017. december 31. Meghalt síelés közben az Eximbank vezérigazgatója Ausztriában, a flachaui sípályán.
- - -

jaegtoer 2018.01.25. 11:08:17

@Orica Középföldi:
Önkényesen kiragadva az első bekezdést széljegyzetelem:)

"_Ez nagyon összetett kérdés.
Mi az oka a teljes hiánynak? Mentális, fizikai, ha vegyes, milyen arányban? Van-e felelőse? Van-e a társadalmi szolidaritásnak, szociális ellátórendszernek ebben lehetősége-kötelessége, ellátta-e? Családban élőnél ugyanez a kérdés érvényes. (Nem véletlenül merült fel a szülőtartás, mint kötelesség.)_"

A szülőkről való gondoskodás feladata, hagyománya együtt alakult az emberiség 'fejlődésével'. Még a történelem ekőtti időktől, még a tized, a kilenced a vám és a rév előtti időktől datálva. Aztán a modern kori társadalmakba mindezek mellett bejöttek az egészséggel és az öregkori ellátással kapcsolatos, központilag vezérelt -mintegy kötelező- öngondoskodás terheinek szétterítése, s míg a terhek alól igen sokan igyekeznek mentesülni, addig a javakból igen sokan szeretnének részesülni.
Magyari viszonyokra értelmezve ez mindig is ingoványos terület volt, mert az állam miközben egyre többet igyekszik 'gondoskodás címén' beszedni, aközben egyre kevesebbet szeretne erre a célra költeni.
Nem állítom, hogy az állam igyekszik kilopni a kenyeret az emberek szájából, és azt is a leghatározottabban elutasítom, hogy döglódve bárkit is otthagynának az út szélén, vagy határozott lábmozdulattal az árokba terelve, ugyanakkor az eredmény mégiscsak annak látszik, mintha az állam azt az időt igyekszik visszahozni, amikor még nem volt sem nyugdíjjárulék beszedés, sem egészségbiztosítás, s ezért propagálja az egyén kötelességei közé a szülőtartást, mintegy feltételezve, hogy az utódok többsége a gyermekei mellett még a szülőjét is el tudná tartani a jelenlegi bér-, és jövedelmi viszonyok között.

Tényleg nem fér egy blog keretei közé ennek megnyugtató eredményt felmutatni tudó elemzés, de azért jól tettenérhető a mindennapok történéseit követve, hogy mi a fontos az államvezetést meghatározó grémiumnak (nem, nem geciket akartam írni!) de azért nem megeröltető arra a konklúzióra jutni, hogy: -A kurva anyjukat!
Persze nem illendő, meg nagyon csúnya akkord egy ilyen érzelmekkel dús felkiáltás, de másodjára is legfeljebb annyira lehet finomítani a szófűzésen, hogy: -A kurva apjukat!
Mindezek után ugyancsak lehet kifogásokat keresni és találni a felkiáltás tartalmi elemeinek összképéről, de a címzettek ezt nem vehetik rossznéven, mert kecske és/vagy disznó felmenőkkel rendelkező politikus nem rendelkezhet személyiségi jogokkal, lévén, hogy a kecskék és disznók egyelőre nem tartoznak semmilyen emberi jogi charta hatálya alá, ugyanakkor készséggel és önként bocsánatot kérek minden olyan kecskétől és disznótól aki nem ellett és nem nemzett olyan ivadékot, ami magas társadalmi státuszt elérve döntéseivel okozójává vált a kialakult helyzetnek.

Orica Középföldi 2018.01.25. 11:42:28

@jaegtoer:

Annak nem rossz:))

A többire majd később válaszolok,talán.

dr. jenőke (jenőke) 2018.01.25. 12:22:07

@jaegtoer:
- -
Kérdezed: "Van-e a társadalmi szolidaritásnak, szociális ellátórendszernek ebben lehetősége-kötelessége, ellátta-e?"
Ez nehéz ügy, sokan elejtik.
A nyugdíjat például, hogy Mária Terézia vezette be, és hetvenévesen lehetett igénybe venni. (egyébként a Fuggerek magánügyi találmánya volt, de ez sem igaz, mert már a "régi" rómaiak is adományföldekre telepítették a kiöregedett katonákat.)
Mária Terézia (idén lenne 301 éves) nyugdíj ügyét - lévén magyar királynő is - természetesen a magyarok gondolkodás nélkül elutasították. Magyarországon az első kötelező társadalombiztosítási törvény1891-ben, a Szabadelvű Párt és Szapáry Gyula kormányzása idején keletkezett.
Ennek a Szabadelvű Pártnak volt tagja a Moszkva tér fedőnevű Széll Kálmán is.
Az egészségügy sokkal rosszabb történteket élt át.

A szolidaritás kihalóban lévő gyakorlat. Helyette az a probléma vár megoldásra, hogy a Terra vulkán kalderájában hány nézőt lehetne elhelyezni, ha a foci vb döntőjét mi magyarok ott rendeznénk meg.

dr. jenőke (jenőke) 2018.01.25. 13:02:07

@dr. jenőke (jenőke):
.- - -
Ezt elírtam! Nem Terra, hanem Théra.

jaegtoer 2018.01.25. 15:16:58

@dr. jenőke (jenőke):

"_A szolidaritás kihalóban lévő gyakorlat."

Ennek előzménye van. Tücsök és hangya... régi mese, s mivel Magyarországon igen sok minden fordítva van értelmezve, és cselekedve, itt a tücsköknek megy jól, a hangyák meg, ugye... nem kompatibilisek a tücskökkel.

A mondott vulkánban rendezett futballmeccsek részvevői mindenképpen kitörő fogadtatásban részesülnének.

parti_giano · http://www.youtube.com/watch?v=4CI3lhyNKfo 2018.01.25. 16:13:08

@dr. jenőke (jenőke): @jaegtoer: ha jól hallottam, a szolidaritás nemzetbiztonsági kockázat.

jaegtoer 2018.01.25. 17:19:47

[...] a 3200 Phaethon nagyobb, mint azt eddig gondolták.
Az aszteroida az eddig gondolt 5 km helyett körülbelül 5,75 km átmérőjű, ami nem tűnik túl nagy különbségnek, de a földi becsapódásnál már igen sokat számítana.
Alakját tekintve egy hosszúkás gömbszerű formáról van szó, egyik végén egy jókora mélyedéssel, ami a tudósok szerint kráter lehet.
Legközelebb 2027 környékén jár majd a Föld közelében az aszteroida, remélhetőleg addig(ra) még jobb képeket tudunk majd készíteni róla."

Ha egészen közel jön, még jobb képeket lehet készíteni róla.
Nekem nincs hiányérzetem.

jaegtoer 2018.01.25. 17:25:16

@parti_giano:

Igen, igen! Jól hallottad. Viszont Orbán is egy elátkozott migránssimogató, ha Pharaon a szomszédja lehetett, de az nem tudhatjuk, hogy a simogatásba halt meg, vagy igaz volt a diagnózis. A simogatást viszont nem lehet kizárni, az ismert tények miatt.
Mielőtt valaki félre értené O.V. él.
Azt nem tudni milyen egészségnek örvend. Éljen soká!

jaegtoer 2018.01.25. 17:30:13

no, igen...
nehéz vasban, esetleg nehéz vízben.

Orica Középföldi 2018.01.25. 17:35:30

Ezt a névsort a maszop nem tudta volna összehozni.

Karácsony:
A tanácsadó testületem tagjai: Andor László (elnök), Ács Sándorné, Ámon Ada, Bardóczi Sándor, Berki Erzsébet, Bojár Gábor, Bozóki András, Büttl Ferenc, Daróczi Gábor, Fleck Zoltán, Hegyesiné Orsós Éva, Holoda Attila, Kaltenbach Jenő, Kincses Gyula, Komáromi Zoltán, Kukorelly Endre, L. Ritók Nóra, Mellár Tamás, Nahalka István, Polyák Gábor, Vértes András, Wittinghoff Tamás.

Remek emberek! Köszönöm a segítségüket, a tanácsaikat, a támogatásukat!

2018.01.25. 23:02:34

@Orica Középföldi:

Azért kérdeztem, mert a megemlékezők ezt emelték ki az elhunyt életútjából. Mintegy követendő példaként.
Persze, hogy minden felelősség az egyéné. És itt a pont.
Mindenki önmaga választja függőségeit, szenvedélyeit.

jaegtoer 2018.01.26. 07:50:43

@eszti.....:

Az igen dinamikus és kreatív -és közelebbről a legritkábban megnevezett- angol, ausztrál, amerikai és stb.) tudósok minden attraktív felfedezései ellenére az elme döntési mechanizmusainak ismereteit illetően még gyermekcipőben sem járunk, nemhogy az emberi agyban, akármilyen ügyesen trancsírozzák, végzik százféleképpen megfigyelését.
Mindemellett vannak mutogatható, kísérletekkel alátámasztani vélt szentenciózus megállapítások, de összességében -nézzünk csak körül- ugyan hol tartunk valójában?
Hol?
Az emberiség összessége még mindig csak áhítattal vegyes vágyakozással tekint a szemmagasságától fényévekkel magasabban kezdődő intelligencia első lépcsőfokára.
De ez sem igaz. A helyes logikai szerkezet: a feltéve, de nem megengedve.
Az emberiség összessége szemeivel semmi ilyenre nem tekint. Csak próbálok optimista világképet vizionálni egy olyan fajról, amibe fatális tévedés következtében, vagy csak egy felelőtlen programhiba miatt, vagy teljesen felháborító módon valamiféle kibaszásból beleszülettem.
A felebaráti szeretet feldolgozása folyamatba van helyezve, néhány projekt határidőt sikerült/sikerül betartani, néhány már meghiúsult, némelyik önhibámon kívül. Kár, hogy a modulok megvalósításának sorrendje nem tetszőleges, nem opcionális, és nem felcserélhető. Képzelheted, hogy hol tartok!? De ettől nyugodtan alszom és olykor a legszebb álmokat álmodom. Olykor ébren. Mindez mellékszál, de lehet, hogy hajókötél.
Szóval visszatérve és folytatva...
Vannak persze egyes egyedek, akiknek ez a lépcsőfok (az intelligencia első lépcsőfokáról volt szó, tehát ez a lépcsőfok) már a talpa alatt van, illetve volt, no, de a tömegek? Hol vannak innen, vagy ezen a tömegek? Semmi tömeges téblábolást nem észlelni ezen a talpalatnyi -amúgy bővíthető- helyen.
Mert azért az még nem intelligencia, hogy föl tud csatlakozni a hálóra és félmillió követője van a facebook-on, vagy éppenséggel a követők között van, ahogy az sem mérvadó, hogy milyen vehemenciával találja ki a legleleményesebb tömegpusztító fegyvereket, és az egyébként kifejezetten hasznos eszközök használatának elterjedése, beépülése a mindennapok életvitelébe, milyen esélykiegyenlítő szerepet biztosít ahhoz, hogy egy majmot, pláne egy kutyát vagy macskát többnyire szimpatikusabbnak tekintünk, mint egy akár autóval vagy gyalogosan -mindenki másra tekintet nélkül- önfeledten mobilozó ön-, és közveszélyes emberként azonosítható biomechanikus tereptárgyat.
És még mennyi ilyen van!?
És fontos megjegyezni, hogy ezt nem tudatosan, előre megfontolt aljassággal teszi, hanem éppen egy sajátos felsőbbrendűségi, tudatalatti elektromechanikának engedelmeskedve, aminek annyi köze van az intelligenciához, mint a fűrészpornak, bár elismerem, hogy ez az összehasonlítás a fűrészporra nézve elég mélyen dehonesztáló lehet. A fűrészpor ugyanis hasznos. Ráadásul akaratán kívül. Azt nem akarom elképzelni, mi lenne, ha lenne akarata.
Úgyhogy én nem merném azt a sommás kijelentést tenni, hogy:

"_ Mindenki önmaga választja függőségeit, szenvedélyeit._",

mert ez egy nagyon jól hangzó, ám alapvetően téves axióma, nem választ itt kérem senki semmit.
Ez pedig annál is valószínűbb, mert mind az evolucionista (semmi zsidó, semmi anticiánkáli!), mind a deista (monoteista, politeista) felfogásból eredő ellenérvekre megfelelő válaszom az, hogy az evolúció nem bizonyíték arra, hogy az ember a legmagasabb értelmi képességű faj a földön, különösen nem az Univerzumban, pláne nem az univerzumokban, valamint korántsem biztos, hogy Isten jókedvében teremtette az embert.
Ez megint csak új távlatokat nyit meg s egyben zár le az emberiség előtt, amelynek kifejtésétől most -mindenki örömére- eltekintek, persze leginkább a magaméra, mert fogytán az időm, viszont igen távoli a nyugdíj.

jaegtoer 2018.01.26. 08:47:39

Olvasom, hogy öt százalékra csökkenhet a gyógyászati segédeszközök ÁFA-ja.

Szeretném azt is olvasni, hogy ennek előnyét ellátás formájában egy bizonyos kb. 114+17 főre (bővíthető! bővíthető!) taksálható nagyon kedves és feltételes felebarátom élvezhesse, akik már többször is megvédtek, most is egyfolytában védenek, és elszánt elhatározásuk, hogy a jövőben is megvédenek.
A túlélési esélyeimet jelentősen növelné, ha az említettek a már föntebb említett előnyt a GYSGY 1,2 kg tömegnél nagyobb termékeire lennének kénytelenek igénybe venni.

[abban csak bizakodni tudok, hogy hamarosan megalkotják a műfejet is. azért ez komoly áttörés lenne, ezt térítés nélkül kapnák alanyi jogon, az alábbi sorokban sorolt soros feltételekkel oly módon, hogy a protokoll az azonnali fejlevételt írja elő, ezt követően kerülhet fel a neve (de csak a neve) egy 50 év kötelező várakozást előíró várólistára, s az 50 év elteltével, miután kifizette visszamenőleg az egészségbiztosítási, a nyugdíj, továbbá a listavárakozási járulékot a személyi jövedelemadóval egyetemben, valamint a rájutó, de kieső kereskedelmi áruforgalom után fizetendő 27 %-os ÁFÁ-val - jövedéki adóval + testraktározási, eszközbérleti és rendelkezésre állási díj + általános Föld adó valamint tengervízszint csökkentési és gleccsernövelési hozzájárulást, akkor ha eltalálja a soron következő ötös lottó sorsoláson kisorsolt öt nyerőszámot és Joker összes számát együttesen, akkor, de csak akkor mehet a műtőasztalra. Saját lábon.

jaegtoer 2018.01.26. 09:04:41

Kész.

index.hu/belfold/2018/01/26/mszp_soros_gyorgy_butasagokat_beszel/

"Egy választási kampányban minden elképzelhető, az is, hogy a Fidesz helyett az MSZP kezdi teli szájjal szidni Soros Györgyöt. A szocialista reakció persze várható volt azok után, hogy Soros György a davosi Világgazdasági Fórumon azt mondta újságíróknak: szerinte Orbán Viktor megvásárolta az MSZP vezetőit, a maffiállam tökélyre fejlesztése miatt pedig ismét minden esélye megvan arra, hogy újraválasszák"

Na, ki szólalt meg, elsőnek? Nem kisebb kis, mint az eszek esze: Kunhalmi Ágnes,

A föntebbi hozzászólásaimba fondorlatos módon becsempészett optimista feltételezéseimet felszegett fővel a leghatározottabban és haladéktalanul visszavonom, máglyára vetem, és ha kihűlt, az esetlegesen nagyobb, csak elüszkösödött csökevényeket mentális energiám maradékait mozgósítva puszta tekintetemmel szétmorzsolom, és a legközelebbi békemenet útvonalán locsolóvízbe csempészve szerte szórom s felszáradás után felfogadott kóbor kutyákkal levizeltetem.

Orica Középföldi 2018.01.26. 10:13:21

@jaegtoer:

Én nagyon óvatos vagyok intelligencia-kérdésben, miután nincs egzakt meghatározása.
A legközelebbi, elfogadható meghatározás is nagyon tág.

"Az intelligencia az elme elemző és megkülönböztető képessége.
...
Az intelligencia komplex képesség, ami a problémamegoldásra irányul. Ide tartozik például az összefüggések átlátása, az emlékezőképesség, a gondolkodás gyorsasága. (wiki)"
Szóval nincs első lépcsőfok:))

A négy elemis nagyapám is nagyon intelligens volt, de egészen más dimenzióban, mint pl. Ritoók Zsigmond.
(Tényleg érdemes elolvasni. Egészen lenyűgöző a gondolkodása, a rengeteg információn túl.)

***

" Mindenki önmaga választja függőségeit, szenvedélyeit._",

mert ez egy nagyon jól hangzó, ám alapvetően téves axióma, nem választ itt kérem senki semmit.

***

Ez - látszatra - igaz, és nem igaz.Van különbség a tizenéves drogozó és a 30x éves heroinos orvos között? Van Belehalt Csáth és a tizenéves is? Igen,, és még számtalan példát tudok felsorolni.

jaegtoer 2018.01.26. 11:20:48

@Orica Középföldi:

[itt az elején írtam valamit, de elveszett és nem jut az eszembe]

Az intelligencia többféle és nem lehet ebben se kinyilatkoztatásokat tenni. Egyetértek.
Ámde, az intelligencia lépcsőit (EQ, IQ, és a még fel sem fedezetteket, azaz a számításba se vetteket) képzeljük el egymás mellett és nem egymás fölé magasodva, mint egy szakadék fölött átívelő de a levegőben lebegő, mégis a 'lépteknek' stabil támaszt nyújtó, egymástól változó távolságra lévő, az egyén számára elérhető (vagy éppenséggel el nem érhető járólapokat, amelyek különös esetekben összeállnak egésszé, vagy éppen távolodnak egymástól, attól függően, hogy az egyén hogy van beprogramosva:) a dns-ének köszönhetően, vagy éppen Isten humorának vagy éppen depressziójának hála.
Én nem vagyok meggyőződve arról, hogy az állatok a szakadék alján ténferegnek. Lili (golden retriewer) nagyon igyekszik, de egyszerűen nem elég az intelligenciám ahhoz, hogy megértsem, így marad a szeretet, ami átlendít a nehézségeken. Szerintem ő lényegesen előrébb tart, mint én, de ez nem teszi nagyképűvé, nem él vissza vele, nem téveszt meg, nem lop, és nem agresszív, nem bánt. Igyekszem én is így viselkedni vele szemben, igaz, én a fülét már megharaptam egyszer, amikor már nem birtam magammal, cserébe hagyom, hogy csócsálja valamelyik ujjamat amikor csak kedve tartja.

Abban már régen is egyetértettem, hogy az intelligencia nem az elvégzett osztályok számával növekszik. Azt sem hiszem, hogy a meglétét befolyásolni lehet. Ez az alapprogram része.

Talán azért nincs az intelligenciának egy, hanem inkább több meghatározott definíciója, mert ahány ember, annyi kabát, annyi láb és annyi irány. Végül is ki tudja, hányadán állunk, s kire passzol a kabát, ki dönti el melyik a jó irány, melyik a helyes. És esetleg a jó, miért lenne egyben helyes?

Csak hisszük, hogy van választásunk. Ezt éppen olyan hit, mint ahogy van aki hiszi, hogy van Isten, és van aki úgy véli, tudja, hogy nincs és a harmadik opció, hogy van, de kurvára semmi köze az egészhez.
Én e szürke izével születtem, ami itt van a fejemben nem lett sem jobb, sem rosszabb, ahogy nőttem, ma is éppen olyan gyerek vagyok, amikor megérkeztem, csak megtanultam járni, két lábra állni, nevetni-sírni eleve tudtam és bírtam, aztán megtanultam sok haszontalan dolgot, a legfontosabbról, A miértről és A hová-ról ma sincs fogalmam, csak miértekre sejtem és olykor érteni vélem a választ.
A kamasz drogozó és a meglett orvos, Csáth és a tizenéves csak a tény. A Az ok -még-rejtve van. Magyarázatok lehetnek, de az ok Oka rejtve van. Még.

Aztán most hirtelen eszembe villant, sok beszédnek sok az alja:)

Sir Bates dö Hól 2018.01.26. 11:42:52

@eszti.....: ezt temagad sem gondolhatod valónak...

jaegtoer 2018.01.26. 12:31:13

@Orica Középföldi:

Ha már ilyen provokáció ért, adtam az Atyának tanácsot a promotációhoz.
Mindenesetre átmenetileg lementettem:)

jaegtoer 2018.01.26. 12:34:48

@Orica Középföldi:

Azért valljuk be, hogy a nagypapa volt a makk ász, ez meg legfeljebb alsó. Tökből.

jaegtoer 2018.01.26. 12:47:49

@jaegtoer:

annyira idegen tőlem ez a szó, lehet, hogy 'promotáláshoz'-t kell írni

promotáció? én sem leszek már hülyébb kis szerencsével. nagyobba meg bele se merek gondolni.

dr. jenőke (jenőke) 2018.01.26. 13:06:21

@jaegtoer:
- - -
Nem dicsekszem, de velem is előfordult. Megharaptam a kutyát (aki egy németjuhász volt), mint te, és ln is a fülénél. Olyan hitetlenkedő döbbenettel nézett rám, hogy olyat addig, és azóta sem láttam. Minden benne volt abban a nézésben. Az is, hogy ez a szerencsétlen nem látta még az én fogaimat?

Orica Középföldi 2018.01.26. 13:17:14

Az idő és a kommunikáció hatalma. Hogy én mennyire "imádom" Kossuthot.

www.facebook.com/nyary.krisztian/posts/10156112117979855

parti_giano · http://www.youtube.com/watch?v=4CI3lhyNKfo 2018.01.26. 17:45:08

@Orica Középföldi: mint már jeleztem, a katolikus egyház az egyik első, ha nem az első globalizációs szervezet.

eszti..... (törölt) 2018.01.27. 00:15:58

@jaegtoer:

egy bővített mondatban is el tudnád mondani a sok karakter lényegét?

eszti..... (törölt) 2018.01.27. 00:28:06

@Orica Középföldi:

most vagy a körülmények áldozataként tekintek magamra, / életemre/ vagy szabad döntéseim végeredményeként.
inkább a második verziót választom még akkor is, ha tudom, hogy illúzió szabad döntésről beszélni egy végletekig szabályzott világban.
azt hiszem, hitnek nevezik az ilyesmit.

eszti..... (törölt) 2018.01.27. 01:15:57

@Sir Bates dö Hól:

egy csomó olyan dolgot tartok valónak / meg vagyok győződve róla - ez már nemcsak szimpla hit/, amitől ti sikítófrászt kapnátok.

Sir Bates dö Hól 2018.01.27. 01:19:28

@eszti.....: OK... tudni szeretném, hogy mit értesz függőség, illetve szenvedély alatt... mert, ha valamilyen addikciót, akkor nem gondolom, hogy eltekintünk a környezet determinációs hatásaitól...

Orica Középföldi 2018.01.27. 07:06:38

@eszti.....:

Az ember mindig szabadon dönt, csak nagyon sokszor rosszul. Az illúzió az, hogy a természeti, társadalmi, gazdasági környezet determinációja figyelmen kívül hagyható, átléphető, rá nem vonatkozik.
Márpedig de.

jaegtoer 2018.01.27. 07:10:38

@eszti.....:

Legyen kívánságod szerint:)

Soli Deo gloria.

jaegtoer 2018.01.27. 08:22:00

@Orica Középföldi:

Ez az ellenzék, ami rendelkezésre áll, alkalmatlan nem csak a fidesz elzavarására, hanem a kormányzásra is.

A szerző nem érti a legitimáció fontosságát.
A visszaható hatállyal hozott törvények legitimációját az adja, hogy az előzőleg hozott törvényeket, jogszabályokat illegitimnek tekinthető szereplők alkotják.
Most, egy újabb, az ellenzék által elveszített választást követően, az eddig ilyen olyan machinációkkal szerzett/lopott vagyon visszakövetelhetetlenné fog válni.
Amennyiben a mostani ellenzék -csodák csodájára, valamint és továbbá Szűz Mária közbenjárására- mégis megnyerné (akár 3/4-del, vagy 4/5-del) a választásokat, minden menne tovább a régibe', csak visszamaszatolnák a maguk számára is előnyös mértékig a demoktratikus mázt, többet lehetne retorzió nélkül pofázni (erre azért nem vennék mérget) és mindenki röhög. Kivéve a választókat.
Ugyanis, ha az utóbbi 12-14 évi ellopdosott uniós és 25-30 évnyi egyéb belső forrásból elsinkófált pénzek háboritatlanul gazdagítják a tolvajokat, akkor nincs, ismétlem, nincs jelentősége annak, hogy ki-mi vezeti az országot.
Pénz beszél, kutya ugat -tartja a mondás.
évekkel ezelőtt volt szó arról, hogy kb 252 milliárd dollár röhög offshore-ban, amelyből valamennyi nyilván tök rendben van, hogy ott van, de javarészt a magyar gazdaságból kilopott és kivont pénz. Erre fejelt rá a fidesz az uniós 'felzárkóztatási pénzek irányított elosztásával.

Aztán a szerző azon állítása, vagy vélekedése, feltételezése, hogy azért is csinálnák a bojkottot, hogy a fidesz majd jól elszégyelli magát, elég ellenszenvessé teszi számomra nem csak a saját álláspontját, hanem a saját személyét is, mert csak éppen annyira néz engem is hülyének, mint a fidesz. Miért feltételezi, hogy mondjuk a bojkott pártiak a fidesz bárminemű szégyenérzetére szándékoznak apellálni?
Nem jut el a tudatáig a legitim és illegitim kormányzás és törvényhozás fontossága, politikai súlya, és a jogszerűségre, a jogalapra és jogalkotásra gyakorolt hatása.
Úgy vélem, hogy e Gondolkodónak azért nem ártana, ha túllépne 'A két vizsgaidőszak közötti időtöltési opciók várható hatása az adrenalinszintre és az önmenedzselés szükségessége adott viszonyok között' meghatározta kereteken.

[legutóbbi mondatnál valahogy epe került a billentyűzetbe, ezt elismerem]

Orica Középföldi 2018.01.27. 08:42:42

@jaegtoer:

A kérdésem valószínűleg elárulja tájékozatlanságomat, de tényleg érdekel. Miből gondolod, hogy egy 2/3-dal megválasztott kormány visszamenőleg illegitimnek tekinthető?

Orica Középföldi 2018.01.27. 08:51:09

Ma van a Holokauszt Nemzetközi Napja. És pont 73 éve verték agyon Szerb Antalt.

Nyáry Krisztián:

1945. január 27-én verték agyon a balfi munkatáborban Szerb Antalt. Utolsó levele a családjához:

Édeseim,
végtelenül szomorú vagyok; nemcsak tervetek nem sikerült, hanem még a csomagokat sem kaptuk meg. Általában ez a hely, ahol most vagyunk, Balf, átkozott egy hely és minden tekintetbe nagyon rosszul megy nekünk. És most már nincs más reménységem, mint az, hogy a háborúnak nemsokára vége lesz; csak ez tartja még bennem a lelket.
Most már sötét is van, meg hangulatom sincs, hogy többet írjak. Bízzatok benne ti is, hogy nemsokára találkozunk és szeressétek szerencsétlen

Tónitokat

Balf, 1944. XII. 16.

***

Gondolom, most örülnöm kéne, hogy Erdő Péterbe szorult annyi jóízlés, vagy nem tudom mi a motiváció,, lebeszélte a Horthy-misét. ha már ennyi ökör keresztény értelmiségi van nálunk.

parti_giano · http://www.youtube.com/watch?v=4CI3lhyNKfo 2018.01.27. 09:17:51

@jaegtoer: egyrészt jó orica kérdése, másrészt tényleg volt a szégyenérzetre hivatkozás a bojkotpártiak részéről. amibe inkább belekötnék, az az utolsóelőtti bekezdés. mert a választásokon megosztott az ellenzék, míg a bojkot inkább összezárásra kényszerít, na meg munkára.
harmadrészt, meglátásom szerint a fidesz balhék nagy részét eddig sem a parlamentben csücsülő/ágáló politikusok fedték fel (hadházy üde kivétel), hanem az oknyomozók, és erre ültek rá a tisztelt politikusok.

jaegtoer 2018.01.27. 09:40:48

Amennyiben a választásokra jogosultak 25-30 %-a megy el szavazni, és ez 2/3-os vagy 3/4-es parlamenti többséget eredményez, úgy ez a hatályos választójogi törvény szerint lehet jogszerű, de nem tekinthető legitimnek, ha egy másik választójogi törvényben pl. a népszavazásról szóló törvényben a szavazás érvényességét a választásra jogosultak több , mint a felének (minimum 50%+1 fő) érvényes szavazatához kötik.*

"19. A helyi népszavazás kötőereje
59. § A helyi népszavazás érvényes, ha a választópolgárok több mint fele érvényesen szavazott, és eredményes, ha az érvényesen szavazó választópolgárok több mint fele a megfogalmazott kérdésre azonos választ adott."

*Tehát ha figyelembe vesszük, hogy általában az érvénytelen szavazatok száma elég magas, akkor az ominózus feltétel teljesüléséhez a választásban résztvevő választók számának valójában jóval többnek kell lenni, mint a választásra jogosultak 50%-a +1 fő.

[csak zárójelben jegyzem meg, hogy kurva nagy a csend a spanyol-katalán viszonylatban, azt nem számítva, hogy Barcelona foci tabellán messze maga mögött hagyta a Reál Madridot.]
Bizony, a legitimáció rohadt egy dolog. Akkor van észrevéve, amikor egyszer csak sem de iure, sem de facto nem áll fenn, elfogyott, mint a lángos, amikor éppen sorra kerülne az ember, és már a cipőboltban sem kapható:)

Orica Középföldi 2018.01.27. 10:04:47

@parti_giano:

Gyanítom igazad van Erdővel kapcsolatban:))

jaegtoer 2018.01.27. 10:07:14

@parti_giano:

1) a fidesz és szégyenérzete....
A bojkott pártiak legalább annyifélék, mint a választáspártiak.
Minden csibéért nem felelek.

Aki a fidesz szégyenérzetére bazírozik, az hülye. Hont lehet, hogy hülye, de nem ezért.

Azt nem vitatom, hogy a bojkottot ki tudja játszani a fidesz, de a választáson résztvevők számát csak csalással tudná feltornászni a jogosultak felénél többre.
Amíg a közeli határon túliak személyes megjelenéshez nem kötött, LEVÉL-ben, könnyített szavazással vehetnek részt abban, aminek terheit nem viselik, addig a külföldön munkát vállalók, és a nem történelmi Magyarországon élő magyarok választójogukat személyes megjelenéssel és igen kis számú választói szavazó pontra szűkítve gyakorolhatják amúgy egyenlő, általános és titkos választójogukat.
Már ez önmagában illegitimmé teszi a választást (már a 2014-est is.)

A választáson való részvételhez aktivitásra kell buzdítani az embereket, a bojkottnál passzivitásra.

Most ha valaki azt állítja nekem, hogy induljak egy 300 méteres futóversenyen, ahol semmi esélyem, mindenkit más órával mérnek, és egyeseknek 100 méter előnyük van, akkor lehet hogy mégis arra a súgóra hallgatok, amelyik azt tanácsolja, hogy maradjál otthon a picsába, nyugi van, nézz tv-t, lustálkodj, rád fér.

jaegtoer 2018.01.27. 10:22:11

@parti_giano:

ha az eddigi balhékat eddig sem őfelsége ellenzéke tette és vette terítékre, holott az elsők a bizalmas infókra, akkor már mindenki megbocsásson, mi afasznak kéne bejuttatni molnárgyulákat, meg kulákfranciskákat, és morzsalesőket a centrális melegedőbe?
Konkrétan, és vulgárisan:
Mire veri a nyálát az ellenzék? Mit tettek az asszisztencián, az asszisztenciáért és a legitimációért járó tiszteletdíj és egyéb juttatások felvételén és elköltésén túl az eddigi 8 kibaszott éven keresztül?

[mert azért valljuk be, hogy az ők lopnak, ti dolgoztok, inkább simicska plakátjai, mint a jobbiké]
nanemérekráfőznömkell.

Azt fontolgatom, április 8-ra főznék VALAMI ehetőt, ami nem t.k. és azt dúdolgatnám, hogy:
Április nyolcról szóljon az ének....

jaegtoer 2018.01.27. 10:42:09

@parti_giano: @Orica Középföldi:

Erdő erdő erdő, ilyen-olyan kerek erdő,
Madár lakik benne, tízmillió-tizenkettő
Cukrot adnék annak a madárnak
Dalolja ki nevét annak a madárnak
aki beáll baleknek a hámba,

parti_giano · http://www.youtube.com/watch?v=4CI3lhyNKfo 2018.01.27. 11:52:20

@jaegtoer: szívem szerint én is bojkotpárti vagyok, de valóban kell erre is egy menetrend.

parti_giano · http://www.youtube.com/watch?v=4CI3lhyNKfo 2018.01.27. 11:54:00

@Orica Középföldi: sőt, állítom, hogy nem is magától jutott eszébe, hanem telefonáltak neki vagy a kormánytól, vagy a mazsihisz/emih vonalról.

Orica Középföldi 2018.01.27. 12:13:48

A hangszín genetika, a beszéd iskolázottság. Imádom némelyiküket:))

zsurpubi.hu/cikk/3823-szinkronhangok-akik-nincsenek-mar-koztunk---video/

Orica Középföldi 2018.01.27. 17:57:30

@jaegtoer:

Nem jutottam előbbre. Ha egy érvényes törvény szerint legitim, akkor tök mindegy, ki mit gondol róla, egy összehasonlításban. Alma-körte.

A kérdésem arra vonatkozott, hogy lehet-e visszamenőleges illegitimnek minősíteni egy x évig hatalmon levő kormányt.
Jenőke????????

guma 2018.01.27. 19:33:17

@Orica Középföldi:

talán ha másnak lesz 2/3-a...

guma 2018.01.27. 19:38:35

@Orica Középföldi:

némelyiket, ha nem is szerettem, akkor is vitathatatlanul sokat tett le a magyar szinkron a magyar nyelv tisztaságáért, érthetőségéért, életképességéért.

guma 2018.01.27. 19:39:45

@parti_giano:

szerintem is nyüzsi volt a háttérben.

jaegtoer 2018.01.27. 22:01:45

@Orica Középföldi:

A legitimáció, a legitimitás 'ravasz'dolog.
Talán ahhoz hasonlítható, mint a törvényesség és az igazságosság összevetése.
Valamely normatíva lehet törvényes, de nem feltétlenül igazságos.
A legitimitás az elfogadottság mértékét hivatott kifejezni.
Nem véletlen, hogy az uralkodók Istentől eredeztették hatalmukat.

jaegtoer 2018.01.27. 22:07:37

@Orica Középföldi:

Arra,, hogy visszamenőlegesen lehet-e illegitimnek tekinteni egy x évig uralkodó kormányt, arra azt válaszolnám, bár nem vagyok jenőke, hogy az a hatalomra kerülés körülményeinek, feltételeinek függvénye.
Egy legitim és törvényes kormány intézkedése(i) is lehetnek akár törvénytelenek, akár illegitimek, és/vagy mindkettő.

Orica Középföldi 2018.01.28. 07:07:09

@jaegtoer:

Nem vagyok vitaképes, nem értek hozzá.
Lehet, hogy van más is, de én ehhez tudom tartani magam, wikiszótár:

1. Szabályok szerint feljogosított (személy), aki megalapozottan birtokolja az őt megillető jogkört, hatalmat, pozíciót az érvényben levő törvények szerint.

A legitim uralkodó elleni lázadást árulásnak nevezik. A legitim kormányt a szabadon megválasztott országgyűlés szavazza meg.

2. Törvényes kereteknek megfelelő (eszköz, eljárás, tevékenység), amit megenged egy érvényes törvény, rendelet előírása vagy annak szelleme.

Egy legitim eljárás egyben méltányos is, ha jó a törvény. Az állam csak legitim eszközökkel végezheti a munkáját. A pártok legitim tevékenységét ellenőrizni lehet.

3. Szabályoknak megfelelő (dolog), ami kielégíti a szabályokban leírt formai és tartalmi követelményeket.

A legitim utasításon rajta kell lenni a kiadó teljes aláírásának. A legitim felhatalmazást két tanúnak kell aláírnia.

Eredet [legitim < latin: legitime (törvényszerűen) < legitimus (törvényes) < legis, lex (törvény, szabálygyűjtemény) < lego (gyűjt)]

***

Ettől függetlenül a fidesz azt csinál amit akar.

Orica Középföldi 2018.01.28. 07:21:35

OV meg sem érkezett levelét Konok már megválaszolta:))

Anyegin válaszlevele Viktornak

Levél jött már megint magától
- a portót, persze, fizetem -
Hogy elmondja: ön milyen bátor,
Csak szólnom kell, segít nekem.
És nem ez az első levele:
Papírkosaram telve vele.
Értem, hogy önnek megéri.
Ismét segítségem kéri,
Hogy jaj, segíthessen rajtam ön.
Mert bajban vagyunk mi ketten,
Elhagyva, elfeledetten,
Köröttünk tombol a vízözön:
Ön hoz az árban csónakot.
Köszönöm. Inkább csobbanok.

jaegtoer 2018.01.28. 09:01:46

@Orica Középföldi:

Amennyiben a legitimációt a törvényesség szinonimájaként és nem annak tágabb értelmezésű fogalmaként használjuk, (amibe beletartozik a támogatottság és elutasítottság aránya) akkor nincs ok kormányváltásra.

Jelenleg a kormány törvényes és legitim, ezt senki nem vitatja*.
A Kormány intézkedéseinek a legitimitásával van probléma.

A legitimáció, legitimitás tárgyában olyan megátalkodott vagyok, mint a többkulcsos SZJA tárgyában, ezért -okulva az ott elért 'sikereimből'- abba hagyom a legitim-illegitim kérdéskör boncolgatását, annál is inkább, mert ez a hajó -2014-ben is léket kapott, most, 2018-ban a politikai (elsősorban az ellenzéki) szereplőknek ma ugyanúgy nem érdeke egy sikeres választási bojkott.

*Ezt a kijelentést valamelyest árnyalja, hogy a választójog gyakorlása diszkriminatív szabályok betartása és betartatása mellett gyakorolható.

Orica Középföldi 2018.01.28. 09:32:14

A Huppa így ajánlja Rezeda publiját: Ez egy levél, de a borítója nem kékes, hanem kékeres.

Azon gondolkodtam, ezt leordítva, vajon melyik náció értené mit jelent:))

huppa.hu/rezeda-ez-egy-level/

jaegtoer 2018.01.28. 09:32:59

ez egy elég jó, és viszonylag rövid dolgozat (a 15 A/4 oldalnyi terjedelme ellenére) és a téma fontosságához mérve a legitimáció értelmezéséhez (imponáló forrásokkal):

webcache.googleusercontent.com/search?q=cache:TkYxeAqQPPgJ:www.szociologia.hu/dynamic/FeketeS_MSZT_konf_2009_tanulmany.doc+&cd=1&hl=hu&ct=clnk&gl=hu

Orica Középföldi 2018.01.28. 09:37:47

@jaegtoer:

Tényleg nincs értelme itt semmiről se vitázni, mert nem lesz következménye.
Én abban vagyok megátalkodott, hogy nem járulok hozzá a 4/5-höz, vagy az egypártrendszerhez.

Azzal viszont nagyon egyetértek, hogy ápr.8-án főzz valami nagyon jó:))

jaegtoer 2018.01.28. 12:06:58

@Orica Középföldi:

Konok verse meglepett, annál is inkább, mert rákerestem, és egy -a Varró Dani védelmére írtra is rátalálva- azt is kifejezetten remeknek találom, amiképpen ez a csobbanásos fel-, leütés is pompás.

Sir Bates dö Hól 2018.01.28. 13:20:26

@Orica Középföldi: így nürnberg is gaztett lett volna, ha nem a "természetjogból" nyeri legitimációját... sztem jég max weber "bűvköréből" a legitimáció szociológiai nézőpontjából korteskedik, míg a fentebbiek már feltételeznek vmi jogrendszert...

hacsaturján 2018.01.28. 13:54:47

tuggya valaki, hogy a jedwabnét hogy mongyák németül?

Orica Középföldi 2018.01.28. 14:35:05

@Sir Bates dö Hól:

Bakker, többet és bővebben lehetnél itt.

Orica Középföldi 2018.01.28. 15:08:26

@hacsaturján:

Szerintem Jedwabne, de ez most miről jutott eszedbe? Szerb Antal?

parti_giano · http://www.youtube.com/watch?v=4CI3lhyNKfo 2018.01.28. 15:13:38

@hacsaturján: a pogrom németül is pogrom. csókoltatom kaczyńskit.

Orica Középföldi 2018.01.28. 16:02:46

Egy kis pihi:)

roadster.hu/nyary-krisztian/

***

Nyáry naponta folytatja a Görgey-Kossuth sztorit a fészen. Akit érdekel kövesse, nagyon jó a mai is.

Orica Középföldi 2018.01.28. 16:05:37

@parti_giano:

Hülye:)))))))) Éppen Vivaldit hallgattok David Garrettel, és belepiszkolsz:))

jaegtoer 2018.01.28. 19:01:05

@Sir Bates dö Hól:

Van benne valami weberi vonal:)
A kockázatokból indultam ki, abba gondoltam bele, hogy egy elvesztett választás további 4 évre legitimálja a fidesz kormányzást, legfeljebb koalíciós lopással.
Egy sikeres bojkottal az az állapot állhat elő, hogy megakadályozni ugyan nem lehet vele a fidesz győzelmét és kormányzását, de a jogi alapjait kikezdené a legitimáció hiánya, feltéve, hogy a magyarországi választójogúak legfeljebb 20-25 %-a venne részt, s még akkor is, ha ezzel a fidesz akár a mandátumok 4/5--ét szerezné meg. egy 75-80 %-os távolmaradás nagyobb mértékben fejezi ki az elutasítást, mint egy részvétellel támogatott és legitimált kb. 90-100 mandátumra csökkent fidesz eredmény.
Én hagynám magam megszólítani az ellenzék által, no, de hozzám nem ér el a fölső kasztjuk magasából a szavuk, a hangfoszlányok kavalkádja meg egyenesen rémítő.
Minap hallottam a Gyurcsányt szónokolni, hogy a DK milyen nagyszerű feddhetetlen csapat.... stb..... Ki is pipáltam őket, hogy akkor ti se gyerekek. Mert, ha azzal jött volna, hogy tanultam, tanultunk a hibáinkból.... akkor talán felkaptam volna a fejem...

Orica Középföldi 2018.01.29. 10:16:56

Ez egy - nagyon odafigyelve, (legalábbis nekem:) - kiváló, rendszerszemléltű előadás.

www.youtube.com/watch?v=d7HaYGqIY1g

Orica Középföldi 2018.01.29. 14:43:17

Múltkor írtam, hogy Tibi atyát többször nem kedvelem, mint kedvelem. A képhez tartozik, hogy penge agya van, és olyan stílusa, amihez a sajtó nerjobbágyai a büdös életben nem érnek fel. Talán nem is értik:))
Amikor nem kedvelem, akkor az értékítéletünk tér el, de ez a pengeváltás kifejezetten szórakoztató:

tibiatya.blogstar.hu/2018/01/29/a-ripost-fenyeget-kiszel-tunde-miatt/47829/

Ha már bulvár, hogy egyben letudjam, Jégnek, az emlegetett ékszerek:)))

www.borsonline.hu/sport/1-3-millios-luxusoraban-villog-a-magyar-focikapitany/147219

Orica Középföldi 2018.01.29. 14:45:55

Bella! Lehetne kérni, hogy ne szólj hozzá?:))))

guma 2018.01.29. 15:21:09

kicsit böngésztem itt, ott.
nagy lemaradásban vagyok és szinte sehova nem merek "menni", mert a gépem rám hozta a frászt...

azért az itt található linkeket "bejártam" és még ezenkívül két írás is tetszett:

24.hu/poszt-itt/2018/01/28/a-felkegyelmu-nemeth-szilardnak-vajon-elarultak-hogy-a-rengeteg-hulyeseg-amit-osszehord-ordas-nagy-hazugsag/

(mintha FAM is "józanul" gondolkodna

24.hu/poszt-itt/2018/01/28/fam-a-ballib-oldal-osszeszarta-magat-meg-emlekezni-se-mer/

@Orica Középföldi:

mi bajod Bellával? ritkán szól, de akkor ütőset. :)))
nehogy már letrolkod! még a végén úgy elvonul a magányba mint a drága franciánk! kell az nekünk?
:D

Orica Középföldi 2018.01.29. 15:44:37

@guma:

" ritkán szól, de akkor ütőset. :)))"

Na, pont ettől tartok:))

***

FAM egyre inkább szétesik, már nem olvasom.

***

Örülök, hogy meggyógyult a géped:)

jaegtoer 2018.01.30. 04:53:15

@Orica Középföldi:

régebben esett szó erről, véletlenül akadtam rá az indexen:

"Az iszlám a kezdeti antiintellektualizmusa után sokat finomodott, és egy évszázad elteltével maga vált a görög, indiai és perzsa kultúrák örökségének gyűjtőjévé és szintetizálójává – sokkal inkább, mint a provinciális Európa. Így azután a bagdadi Bölcsesség háza lett az új Alexandriai könyvtár, egészen 1258-ig, amikor is Hülegü mongoljai a város szisztematikus elpusztításakor milliónyi könyvet szórtak ki az épületből, és szemtanúk szerint

a Tigris napokig fekete volt a könyvek lapjairól oldott tintától.

Ez a pusztítás sok történész feltételezése szerint egymagában vezetett oda, hogy a korábban nagy tudományos-technikai fölénnyel rendelkező iszlám elveszítette versenyelőnyét a Nyugattal szemben."

innen:

index.hu/kulfold/2015/03/10/iszlam_allam_assziria_szobor_rongalas_buldozer_mukincsrablas/

jaegtoer 2018.01.30. 05:16:05

Olvasom, hogy 414 párt indul az országgyülevési vagy v-választási, vagy -nyúlási választásokon.
53 jelöltig 148 millió Ft;
54-79 jelöltig 298 millió Ft;
80-105 jelöltig 447 millió Ft;
106 jelölttől 597 millió Ft költségvetési támoggatást kapnak a formációk.

414 induló párt.

Akkor ezzel -de facto- megoldódni látszik a bojkott problémájának ügye.

Én meg jövök itt Weberrel, meg Habermassal meg az anyám kínjával. Oh, kicsi én!:) annyira megalázó:)
414.... elképesztő! Kényelmes a helyzet, végig se kell gondolni. Sőt! Gondoljon más! :)

jaegtoer 2018.01.30. 05:23:30

@Orica Középföldi:

"_FAM egyre inkább szétesik, már nem olvasom._"

Elkaphatott valami nyavalyát Puzsértól.

jaegtoer 2018.01.30. 05:35:34

@Orica Középföldi:

"_amihez a sajtó nerjobbágyai_"

és akkor a magyar szellem kietlen pusztaságát telepettyezte az internerjobbágyság, mint egykor az Alföldet a gémeskút és a futóhomok.

jaegtoer 2018.01.30. 06:20:35

"Mészáros Lőrinc ma épp WC-szagelszívók bővítéséből gazdagodott"

Milyen igaz!:) A nemzet polihisztora Vespasianus nyomdokaiban érezheti magát: 'Pecunia non olet.

Úgyhogy hamarosan a textiliparban várható a feltűnése.

Orica Középföldi 2018.01.30. 09:52:15

Biztos láttátok, hogy Hont indított egy új oldalt:

www.facebook.com/hontandras75/?pnref=story

Kellő pikírtséggel ráugrott a jobboldali bloggerek echos szereplésére. Nem is ez az érdekes, hanem jótündér és Csunderlik kommentje.

Orica Középföldi 2018.01.30. 10:04:16

Már megint milyen öltözékben van a ME:

magyarnarancs.hu/feketelyuk/orban-ujabb-rajongojat-udvozolhette-109025

Nem szeretném egyetlen pasitól se olvasni, hogy ez a divat:))

Orica Középföldi 2018.01.30. 17:50:06

Ebből úgy tűnik, hogy OV-nak csak a virslievés sikerült Bécsben:))

Bécsben az új osztrák kancellárral, Sebastian Kurz-zal találkozott Orbán Viktor. Kurz általánosságban nagyon jóban akar lenni a magyarokkal, de, amint a szavaiból kitűnt: a családtámogatási rendszerükről nincs mit beszélni, Paks 2 miatt bírósághoz fordulnak, a V4-hez pedig nem akarnak csatlakozni...

Sir Bates dö Hól 2018.01.30. 21:39:35

@Orica Középföldi: nézd meg az 1945 című filmet... ott pont így néz ki rudolf péter...

jaegtoer 2018.01.31. 05:36:18

@Sir Bates dö Hól:

Nem kell olyan messzire menni, vagy tekinteni.
Jóval közelebb, már szinte a billentyűzet alatt lapulnak a kibervilág nernemzeti tetvei:

444.hu/2018/01/30/a-fidesz-egyik-facebook-katonaja-elmeselte-milyen-virtualis-hadsereget-hozott-letre-a-part

...ha ez nem környezetszennyezés, akkor semmi sem az.

jaegtoer 2018.01.31. 05:55:06

@Orica Középföldi:

Amúgy különösen bizarr hangulat lengi be ezeket az árulkodó fotókat, amelyeken tetten érhető, hogy az üzleti indíttatású pszeudo konzervativizmus hangosan kakaskodó ágensei előszeretettel mutatkoznak buzis nyakkendőkben.
Mint egyfajta pszeudo-kód a megtévedt szexuális életpályamodell kései korrigálására?
Ki tudja?
Lehet, hogy ez a nyitottság jele?
Kompenzálnak?
Egy nyakkendő, legyen nyakkendő, a krumplileves meg krumplileves. Már régen meg lett mondva.
Olyanok ezek, mint akik kolbászos krumplilevest akarnak enni édesített tejszínhabbal csokiöntettel.

Orica Középföldi 2018.01.31. 05:55:25

@Sir Bates dö Hól:

Hang nélkül belenéztem, illetve megkerestem Rudolf Pétert . Már a képi világa is nyomasztó.Nem hiszem, hogy mostanában megnézem.

Ellenben tegnap megnéztem a Churchill-filmet. Némi amerikai nyáltól eltekintve nagyon élveztem, de én elfogult vagyok, miuán nagyon bírom, a stílusa, humora miatt.

dr. jenőke (jenőke) 2018.01.31. 07:58:02

- - -
Kezdem érteni, hogy miért fás a karalábé.
A fásítási program során ültetett növények sok helyen szépen fejlődnek, ám – a városüzemeltető minden igyekezete ellenére – a fácskák néhol nem eredtek meg.

Sir Bates dö Hól 2018.01.31. 12:40:35

@Orica Középföldi: nekem olyan volt, mint a vörös rébék...

Orica Középföldi 2018.01.31. 15:16:27

@Sir Bates dö Hól:

Azt se szerettem:))
Sose fogjuk megtudni, mi késztette az öreg Aranyt, hogy ezt a véres,misztikus balladát megírja.

jaegtoer 2018.01.31. 16:03:03

@Orica Középföldi:

a vörösök az okai mindennek.

parti_giano · http://www.youtube.com/watch?v=4CI3lhyNKfo 2018.01.31. 18:10:11

azon gondolkodom, meddig lehet még tolni ezt a kibaszott fostalicskát, amivel csak úgy rohannak orbánék, és közben még folyamatosan rakják is.

Orica Középföldi 2018.02.01. 05:59:49

@parti_giano:

Már megszokhattam volna, hogy ezek mindig, mindenben hazudnak, gátlástalanok, de ez már olyan szemérmetlen hazugság volt, hogy teljes elképedésem ellenére elhittem:))

jaegtoer 2018.02.01. 08:27:41

Ma, bele voltam vegyülve a tömegközlekedés közösségébe. Éreztem, idegen test vagyok ebben a sajátos megnyilvánulásokkal terhelt közegben.
Én továbbra is gondolom, ha Arany János emlékéhez méltatlan fővédnők is N. Sz., de mindenképpen méltó a tömegére.
1. Van neki.
2. Ez a tömeg jelleg rajta kívül is létezik.
3. Ez a tömeg közlekedik mindenre és mindenkire tekintet nélkül.

Mai migránsmutatóm magasba szökő értéke arra int, hogy a vegytan újonnan tudatosuló ágától óvakodjak. Nem mindegy, hogy az ág húz, vagy én az ágat.

jaegtoer 2018.02.01. 08:40:22

@parti_giano:

A nagy világon e kivûl
Nincsen számodra hely;
Áldjon vagy verjen sors keze:
Itt élned, halnod kell. -írta volt a Költő.
De akkor még idegen elnyomás alatt senyvedett a nép, kinek e sorsot Isten adta, de korántsem biztos, hogy ezekkel a szavakkal.
A törzsfejlődés úgy hozta, itt halnod kell, élned máshol -mondaná ma, a koszorút letéve, hol nemzet sírja áll, és nem kiált itt semmi, mert aki kiállt, annak annyi.

Orica Középföldi 2018.02.01. 09:30:42

@parti_giano:

" már megszökhettem volna..."

Ó igen, de ilyen dumák nem hangozhatnának el:))

"Fordították verseimet angolra, itt él Magyarországon Christopher Whyte, jól tud magyarul, de például nem tudta, hogy egy szerelmi csalódásról szóló versben az, hogy „a küszöböt rágtam”, idióma, és nem szó szerint kell érteni. "

magyarnarancs.hu/konyv/a-legrondabb-az-arulas-108309

jaegtoer 2018.02.01. 11:47:42

@Orica Középföldi:
Csak közbevetőleg jegyzem meg az időmúlást is beszámítva a Bánk esetre, talán odáig nem fejlődik a feminizmus, hogy Melinda és Otto történetét a meg nem értett szexuális szabadság korai esetének értékeli Bánk álláspontjára emlékezve

parti_giano · http://www.youtube.com/watch?v=4CI3lhyNKfo 2018.02.01. 13:04:13

@Orica Középföldi: a riporter elfejtett visszakérdezni dante után, hogy most melinda akkor áruló-e? az meg külön érdekes, mennyi pap tanul manapság mentálhigiénét. az meg nekem nagyon paradox, ha egy pap pszichológushoz jár. nincs más, akivel beszélgethetne?

parti_giano · http://www.youtube.com/watch?v=4CI3lhyNKfo 2018.02.01. 13:07:22

@jaegtoer: miért ne? a szöveg, a textus adott, az értelmezés szabad. te is mást gondoltál mona lisát szemlélve 20 évesen, mint manapság. elnemondd!

Orica Középföldi 2018.02.01. 15:29:27

@parti_giano:

Huh, mennyi mindent fölvetettél egy mondatban. (Kéne egy kis Bagdyt hallgatnod.))))))))

Megválaszolta. Akkor bűn volt, ma már megengedőbb a világ. Én azt gondolom, ez teljesen egyéni ma is. Jómagam ma is árulásnak tartom, és mint ilyen, nem bocsánatos. Tudom, kegyetlenül szigorú vagyok néhány dologban, de ezt soha nem terjesztem ki másra. Mindenkinek a maga élete, a maga értékrendje szerint.
(Láttam ilyen csalás után szétesni egy férfi életét, ami tizenéves kínlódás után öngyilkossággal végződött. Ez volt az utolsó csepp, ami elindította a lejtőn, ez azért az igazsághoz tartozik.)

Komoly fenntartásaim vannak a mentálhigiénét illetően. Tudománynak nem tartom, inkább próbálkozásnak. A gyerekkorban gyökerező, hosszan fenntartott/tudattalanul ápolgatott lelki problémák igen ritkán kezelhetőek. Persze nincs két hasonló,és baromi sok mindentől függ a mélysége, súlyossága, személyiségtorzító hatása.

Az tényleg nagyon paradox, ha egy pap pszichológushoz jár. Ez jelzi, hogy identitás-problémái vannak, viszont egy szakember nem mondhatja azt, ugorjon ki. Igazi rókafogta csuka helyzet.

Orica Középföldi 2018.02.01. 15:38:44

Vörös Rébék helyett egy kis misztikum, ha valaki szereti Marquezt

librarius.hu/2018/02/01/gabriel-garcia-marquez-sopredek-magveto/

jaegtoer 2018.02.01. 16:00:58

@parti_giano:

Nem. 20 évesen sem gondoltam mást Mona Lisa-t látva.
A monalizákat látva persze tényleg mást gondoltam, mint most.

jaegtoer 2018.02.01. 16:05:04

Ma olyan példamutató türelmet tanúsítottam egy közintézményben, hogy elhatároztam, -ezentúl - saját példámat követem.

jaegtoer 2018.02.01. 16:08:16

@Orica Középföldi:

Soha nem gondoltam volna, hogy valakit Bagdy Nyenyőkének a hallgatására biztatsz.
Ezt még elemezni kell.

jaegtoer 2018.02.01. 16:19:17

@Orica Középföldi:

Az igazán paradox eset, ha a pszichológus jár paphoz:)

parti_giano · http://www.youtube.com/watch?v=4CI3lhyNKfo 2018.02.01. 16:35:02

@jaegtoer: az milyen lenne, ha ez állna névjegyen: x x, katolikus lelkész és pszichiáter. leomlana egyből a szcientológia.

parti_giano · http://www.youtube.com/watch?v=4CI3lhyNKfo 2018.02.01. 16:36:13

@jaegtoer: ez csak bosszú volt a múltkori zámbó jimmy dalért.

parti_giano · http://www.youtube.com/watch?v=4CI3lhyNKfo 2018.02.01. 16:42:42

@Orica Középföldi: újításként a szemináriumokban bevezethetnék a teológiai mentélhigiénét. bár e kettő így se adna ki egy tudományt.

Orica Középföldi 2018.02.01. 18:31:52

Miután Orbán Viktor megállás nélkül arról beszél, hogy kormánya mennyire keresztény-nemzeti, s miután azt szokta felemlegetni (kedélyes blaszfémiával), hogy őt a Jóisten keresztény magyar férfinak teremtette, továbbá folytonosan a gondviselésre hivatkozik és védi a kereszténységet, valaki a környezetéből végre megmondhatná már neki, hogy összekever valamit. Ugyanis Jézus környezetében leginkább szegény, a társadalom legalján élő emberek voltak, a korabeli társadalom kívülállói, megannyi megalázott és lenézett kívülre rekedt, nem úgy, mint Orbán környezetében, nemzetközileg körözött, súlyos nemzetbiztonsági kockázatot jelentő alakok, szimpla köztörvényes bűnözők és a gazdasági csalás gyanújába keveredett családtagok, mint Ghaith Rashad Pharaon, Zaid Naffa, Heinrich Pecina vagy Tiborcz István. S habár tudjuk Jézusról, hogy egy ízben bűnösökkel evett együtt (Máté 9,9 skk), ám Orbánnal ellentétben sem Jézus, sem Jézus családtagjai nem bizniszeltek ezekkel a törvényszegőkkel.

(Gábor György)

jaegtoer 2018.02.02. 06:36:08

@parti_giano:

:D Ki így-ki úgy.
Én ismerek egy olyan palit, (amúgy könyvdoktori sürgősségin ügyeletes), ki még egy több ismeretlenes egyenletnek is képes úgy beszólni, hogy az arra gondoljon, talán mégis jobb az ábrázoló geometriába születni.

jaegtoer 2018.02.02. 06:44:03

@parti_giano:

ja. ML.
Mert ML maga a harmónia, én pedig egymagam 6 helikopter.
Mindazonáltal Elképzelek egy Könyvtárost, aki először veheti kezébe a már 15 éve hőn áhított XII. századi Kódexet könyvtára tulajdonaként, s az első lap megérintésekor különös borzongás fut végig rajta a tarkójától a térdét is megremegtetve s valahol a boka táján elenyészve, aminek nyomán elárad benne az írástudók boldogsága,
Az írástudók boldogsága, ami semmi máshoz nem hasonlítható, mint amikor tiszta, fekete-kék éjsötét éjjelen a csillagász végigbarangolja a Tejutat, lábai alatt a csillagokkal, ahol csak egy lépés átkerülni a Kis Göncölről a Nagyra, s a bakra ülve szemlélni a csillagokat, melyek mint nagyra nőtt szentjánosbogarak pettyezik az amúgy színtelen szagtalan Világegyetem sosem szőtt, mégis mindent történést, minden múltat, és minden jövőt beborító végtelen, örökkön örök köntösét.

[szóval valami ilyesmi ML-t nézegetni, régmúlt idők könyveit fogdosni, mindezt a Világegyetem lámpásainak fényeiben.]

Orica Középföldi 2018.02.02. 08:24:06

@jaegtoer:

Nagyon szárnyal a lelked:))))

Kicsit visszahozlak a földre, ezzel a kedvelhető fiúval:

hirtv.hu/video/200217

jaegtoer 2018.02.02. 08:34:48

@Orica Középföldi:

Jó reggelt, bocsi, javítanom kellett egy mondatot a fergezsuzsáshoz:) írt széljegyzethez.

Az elosztás perverzitása elég régóta erősödik....
Minden tiszteletem Ferge Zsuzsáé. Köszönöm, hogy belinkelted.
Ellenben...
Én viszont kurvára emlékszem arra, hogy az egykori -jjááájjj, segítsünk a szegényeken! mottójú, - felelőtlen segélypolitikának köszönhetően a segélyezéssel akár kétszer vagy akár többszörösen is több jövedelemhez lehetett jutni, mint munkával.
Ráadásul akkor sem volt semmi sem elég.
Nem százával, hanem tízezrével rugdosták a melósokat az utcára.
Akkoriban valahogy kurvára tudomásul lett véve szociológiai vonalon (is!), hogy a 'modernizálás' ezzel jár. (amúgy akkor is szimpla tolvajlás zajlott, az volt a modernizálás. Egészen addig, amíg a létszám leépítések az egekbe szöktették a túl kevés munkában maradó egészségi állapotának romlását, akkor meg ez egészségügyi ellátáson kezdtek vernyákolni. [mindig csak a wc-kefe, sose' a szar, sose' a csésze, és sose' a tartalomtermelő] ez a három só seciológiája szociológiai megközelítésben a'la hongrie's)
Talán ideje van, de már mindegy is, de talán mégis, a szociológusoknak sem ártana hozzászokni, hogy a segély, az kurvára azért segély, mert segély. A munkajövedelem, meg kibaszottul legyen munkajövedelem. Jaaaa?! Hogy mennyi az annyi? Hát mennyi?! Ja, hogy csak annyi?
Milyen elosztási perverzióról tetszik -Zsuzsa Néni- beszélni? Egy négy évtizedesről? vagy talán többről?
Amíg a munkajövedelem annyi, amennyi, akkor talán az elérhető munkajövedelmek mértékét kellene basztatni, nemdenemde. És ahhoz mérni a segélyt. A segély az nem olyan mint a Tejút a világegyetemben, hogy ákácvirágos jókedvemben danolászva a semmiben derékig lépdelve bárányfelhőket kergetve, sej! végigmegyek rajtad én? Hö.
Aztán, ha már Magyarországon is svéd, norvég meg német színvonalúak a munkajövedelmek, haladéktalanul műsorra lehet venni a -mondjuk- német vagy norvég vagy a piréz szociális hálót. Már csak azért is, mert úgy hallottam, hogy a megsegíteni kívántak különösen kedvelik a pirézeket. Vagy talán mégsem?
Persze kényelmesebb az alacsony segélyeken ajvékolni, mint annak az okát firtatni, hogy a magyar gazdasági viszonyok torzulása 1981-ben elkezdődött (de amúgy korábbról evolúciózott ez a torzulat) -de maradjunk, vagy épp lépjünk vissza 1981-be, a kibaszott éllovasodás kezdetéhez....
Csak azt tapasztalhatjuk, hogy az akkor elkezdett és törvényesített gyakorlat van kimaxolva. Ezt most éppen Orbánnak és tettestársainak van szerencséje megcselekedni, Képzelem, hogy a szocibanda hogy szívja a fogát, és hogy kuncsorog a pázsitszélen.

Szóval, ezen segíteni, ezt megváltoztatni a szegénységen és elesettségen való vekengéssel csak azt eredményezheti -tapasztalat és tények és nem olvasott krónikák szerint- hogy a munkajövedelműek terhére ismét és sokadszorra aránytalanul megnövelnék 'azingyenpénzt', ami újabb visszavonhatatlan torzulást eredményezne a közgondolkodásban, és az eddiginél is jóval szaporább 'El innen, el!' -elmenetelést ebből az országból.
A probléma ugyanaz, mint 1976-ban vagy 1526-ben vagy 896-ban, szóval bármilyen kurvahatban.
Kis időszaki fellángolásoktól eltekintve, az elit sosem volt ennek az országnak a hasznára, de aki, vagy akik mégis, többnyire, csodák csodája, azok még magyarul sem tudtak, úgy kellett nekik megtanulni, ha épp megtanultak.
Szar ez az egész, kezdetektől fogva, és ennek evolúciója azonban évezredek óta töretlen pályán mozog egyenletesen gyorsuló ütemben. egy Anjou, egy-egy Zrínyi, Frangepán, vagy Szibinyáni, egy Kalapos, egy Széchenyi, nodepláne az októberi 13-ak, kis intermezzók ebben a műben, amit jobb híján Magyarország partitúra nevet viseli.
A nagy szegénység rívásban viszont hadd emlékezzek meg egy jellemző példával arról, hogy az utókorban milyen megbecsüléssé képes terebélyesedni az ezért a népért ténylegesen tevők áldozata és emlékezete.
Jelenkorban mondta Esterházy Péternek (az írónak) egy nyikhaj, hogy mit keres itt? (mármint az országban) S a kérdés éppen az '''''egyik''''!! Esterházy-ról elnevezett téren bírt kiszökkenni a hazazazazzafias szájból a maga piros-fehér-zöld pántlikázottságában, miközben a nevezett tér hátterében diszkréten húzódott a szégyentől párafátyolba burkolózó impozáns épülettömb, ami nem volt más, mint a későbbi működési költségeihez birtokot is adományozó alapítóról -történetesen Esterházy Károlyról elnevezett Főiskola.
Ferge Zsuzsa is fordíthatná a drága és egyre kevesebb idejét valami hasznosabb és egyetemes dologra.
Például:
Perverzitások a szociológiában.

Orica Középföldi 2018.02.02. 08:53:05

@jaegtoer:

"Ferge Zsuzsa is fordíthatná a drága és egyre kevesebb idejét valami hasznosabb és egyetemes dologra.
Például:
Perverzitások a szociológiában."

Az nem kutatási területe:))

"Főbb kutatási és oktatási területei: a társadalmi struktúra, rétegződés; társadalmi újratermelés; társadalmi egyenlőtlenségek; társadalmi integráció; a társadalom- és szociálpolitika története, működése.

A szegénység, a depriváció, a marginalizálódás és a kirekesztés területével is foglalkozik. A 2000-es években végzett kutatásai elsősorban a gyermekszegénységgel kapcsolatosak. Jelentős eredményeket ért el a civilizációs folyamat és társadalom (illetve az állam) beavatkozási lehetőségeinek, korlátainak és kudarcainak elemzésében" (wiki)

Noha jogosak tűnhetnek az aggályaid, azért emlékeztetnélek, a szociológia - ha jól és tisztességesen művelik - matematikailag erősen megalapozott.

Orica Középföldi 2018.02.02. 09:11:22

@jaegtoer:

"egy jellemző példával arról, hogy az utókorban milyen megbecsüléssé képes terebélyesedni az ezért a népért ténylegesen tevők áldozata és emlékezete. "

Ez a mindennapi életben is jelen van.Fiatal kolléganő temetése után mondtam a közös főnöknek, nem temetésen kell ilyen szépen beszélni, róla, hanem életében kellett volna, vele.

Nem volt jártas a szemmel verésben, pedig erősen próbálkozott:))

*
Azért az "emlékezet" fura dolog. Ld. a Széchenyi-Kossuth megítélést.

Orica Középföldi 2018.02.02. 09:55:37

Hont szellemes:))

Ha jól foglalom össze az utóbbi hónapok Jobbikot érintő kormányzati kommunikációját, akkor Vona Gábor egy szemöldökcsipesszel akarja átvágni a határzárat. Értem.

jaegtoer 2018.02.02. 10:34:29

@Orica Középföldi:

"_Noha jogosak tűnhetnek az aggályaid, azért emlékeztetnélek, a szociológia - ha jól és tisztességesen művelik - matematikailag erősen megalapozott. _"

A most kiemeltek előttieket is olvasva, megértve és elfogadva, annyit szeretnék csak megjegyezni a megértő szociológia weberi megközelítését sem mellőzve, hogy a reggeli, különösen fogékony óráimban különösen veszélyeztetettnek érzem az emberiséget, ezért kíméletlen következetességű keménységgel vagyok képes reagálni a szegénység, a szegények személyének, és a szegények szegényeinek, valamint a szegények megmentésének időről időre felhorgadó irányzatainak egy-egy megjelenésére, és ilyenkor akkorát kanyarítok a virtuális világba, hogy utána fontolóra kell vennem, lehúzzam a WC-t, vagy hagyjam az egészet a picsába.
Az anomáliák megléte nyilván nem von le semmit a szociológusok, így F. Zs. igyekezetének és munkásságának nagyszerűségéből, sem eredményeiből.
Ellenben, ha megtekintem, hogy a szegénység enyhítésére milyen politikai megoldások születnek, akkor rájövök, hogy pirézkent nekem semmi közöm az egészhez.
Mert az, hogy mi van Túl, Ott, meg Amott, meg Emitt, mind nem számít, mert nekem, nekünk, és nekik az számít ami ITT van, ez pedig minden mással összehasonlíthatatlan.
...és értem én, hogy egy tudósnak nem az a dolga, de van olyan helyzet, amikor le kell tenni a tollat, hogy megszülessen, megszűlethessen egy merőben új gondolat.

:)))

jaegtoer 2018.02.02. 10:47:48

@Orica Középföldi:

a maga egyszerű pompájában hovatovább kedvenc virágommá válik a rezeda, ezen még az sem változtathat, hogy növénytani besorolásban van alacsonyabb és magasabb rendszertani besorolású változata. Mindenütt ott az Evolúció és nyomában az Isten, vagy az Isten és nyomában az evolúció és az evolúciós szegénység és a variációkat lehet folytatni, és korántsem biztos, hogy a létező világok legszarabbikában élünk. Még akár a szegények is.
Bár annak a szándéknak a fölbukkanása, hogy még büntethető is legyen, azért kölcsönöz az emberiségnek egy diszkrét bájt. Különösen egy szegény miniszterelnök. Ennél még a Lili kutyának is nagyobb vagyona és több szolgálója van

....a másik vével, az emberszerűvel kapcsolatban most nem akarok vélekedni. Ez a nap most egyszerűen nem érdemli meg.

www.google.hu/search?q=reseda+luteola&sa=X&stick=H4sIAAAAAAAAAONgFuLUz9U3ME4vzEtT4gIxk5LKk7MytCyzk630kzLzc_LTK_Xzi9IT8zKLc-OTcxKLizPTMpMTSzLz86xy8stTixRQBYsBDgC3qFQAAAA&tbm=isch&tbo=u&source=univ&ved=0ahUKEwjh8qm494bZAhWFFywKHZJwAbsQiR4ImgE&biw=1366&bih=531

jaegtoer 2018.02.02. 10:49:36

rá kell néznem a GDP-re

Orica Középföldi 2018.02.02. 12:26:08

@jaegtoer:

Ferge - említett 2000 körüli - kutatását, ha jól emlékszem Medgyessy rendelte. Az egy nagyon nagy mintájú, igen sok emberrel végzett, hosszú kutatás volt a gyermekszegénységről. Én nem olvastam, de az hírlett, hogy MP az olvasás után betette a fiókba.

Tehát nem tudom, volt-e benne bármiféle megoldási javaslat, vagy csak alapos látlelet volt, de MP reakciója jelezte, ezt ő nem tudja megoldani.Ennek a magyarázata is megérne egy misét.

Azt persze nem tudhatom, hogy, ilyen súlyos kérdésen leült-e bárklvel tárgyalni, de úgy tűnik nem.Ad acta.

jaegtoer 2018.02.02. 15:42:28

El a szavakkal a kerítéstől!:)

jaegtoer 2018.02.02. 15:58:00

@parti_giano:

Pedig nyáron kerítés lesz az egyik feladatom.

parti_giano · http://www.youtube.com/watch?v=4CI3lhyNKfo 2018.02.02. 16:54:46

@jaegtoer: ja, ha Ő buzdítja kerítésre, akkor kötelező.

dr. jenőke (jenőke) 2018.02.02. 17:29:30

@Orica Középföldi:
- - -
A több mint 300 oldalas jelentésben egyebek mellett az olvasható, hogy a 2009-es adatfelvétel szükségletekre vonatkozó tapasztalatai megerősítik az eddigi ismereteket. Az alapvető szükségletek - élelem, ruházat - kielégítése csaknem általános, ám az óvodával és iskolával, valamint a hasznos és tartalmas szabadidővel összefüggő szükségletek kielégítése az alsó jövedelmi harmad háztartásaiban - szükséglettől függően - 15-80 százalékban nem történik meg. Az itt nevelkedő gyermekek 18 százalékának nincs megfelelő helye otthon a tanuláshoz, 30 százalék nem vesz részt rendszeresen semmilyen szabadidős tevékenységben, 45 százalék nem tud részt venni olyan iskolai programokban, amelyekhez a szülőknek is hozzá kell járulniuk, s 84 százaléknak nem adatik meg évente egy hét nyaralás.
A 2009-es esztendőben a 18 év alatti gyermekek csaknem harmada élt az úgynevezett mediánjövedelem 60 százalékánál alacsonyabb jövedelmű családban. Vizsgálatok szerint a gyermekszegénység aránya 2009 végén csaknem a másfélszerese volt a 2005. évinek.

Ferge Zsuzsa szociológus szerint míg Nyugat-Európában a gyermekszegénység főként városi, addig Magyarországon és Kelet-Európában elsősorban falusi jelenség.
ZIPP.hu a Facebookon

dr. jenőke (jenőke) 2018.02.02. 17:34:03

- - -
Megérkezett az Európai Bíróságra az a kereset, melyet az Európai Bizottság nyújtott be Magyarország ellen a külföldi egyetemek, a többi között a Közép-európai Egyetem (CEU) működési feltételeit meghatározó magyar szabályozás miatt indított kötelezettségszegési eljárásban - közölte pénteken a luxembourgi székhelyű bírói testület.
A brüsszeli testület szerint a módosított törvény sérti a letelepedés, a szolgáltatások nyújtásának, a tudományos tevékenység, az oktatás, illetve a vállalkozás szabadságát garantáló uniós jogot.

Orica Középföldi 2018.02.03. 05:37:20

Jég! Nem akarod Jenőke írását élesíteni?

guma 2018.02.03. 14:33:32

@Orica Középföldi: :)))

végre nem én követelem a keltetőből Jenőkét! :)))
(már az 1000 éjszaka +1 is ott lapít! :D)
még a végén gyanús lettem volna... - pedig csak okosodok tőle (is).

jaegtoer 2018.02.03. 21:40:32

@Orica Középföldi:

Jég képtelen élesíteni, mackó manó meg téli álmot alszik.... kedden ugyan felkelt, kijött, benézett, de nem talált semmit, ezért fogta magát és a mézescsuprát és visszafeküdt lustizni a vackára szarva a világra. Ha megint kinéz a barlangjából, szólok neki, hogy dologra!

Orica Középföldi 2018.02.04. 06:38:30

Jó reggelt!

Igazán szépet hallgatok..

www.youtube.com/watch?v=szMu8si_YYQ

... és közben jókat olvasok:))

A héber Bibliában az igaz próféták semmilyen hivatallal, hatalommal nem rendelkeznek, sőt a hatalommal kifejezetten szemben állnak, s egyfajta ellenzéki szerepet töltenek be (mondjuk úgy: ők a szellem független, „szabadon lebegő” emberei). Velük szemben állnak a hazug próféták (neviim baseker), akik pénzért, javadalmakért, nyerészkedésből tevékenykednek (boceá becá), az uralmon lévők kegyeit keresve igyekeznek a hatalomnak örökösen kedvében járni, miközben jól tartottak, uruk vagy úrnőjük „asztaláról esznek” (Királyok I. könyve 22,7). Ők azok, akik „félrevezetik a népet” (Míkha 3,5), fejedelmi ajándékért szolgáltatnak igazságot, s „rút haszonra lesnek” (Jeremiás 6,13).
Hollik Istvánról ugyan nem ír a héber Biblia, mindazonáltal megkérdezném Köves Slomót, mit gondol a Jeremiás próféta által emlegetett „írástudók hazug tolláról” (láseker ászá et seker szofrim – Jeremiás 8,8)?

(Gábor György)

Orica Középföldi 2018.02.05. 09:17:41

Hont: A csütörtöki Csörte. A Magyar Krónika főszerkesztője halálkomolyan belekezd annak fejtegetésébe, hogy a magyar egészségügy vetekszik a svájcival. Azt hiszem, kiborultam.

***

Belenéztem. Azon túl, hogy utálom az olyan műsorokat, amikor mindenki egyszerre beszél, itt azért a tiszta pillanatokban az agybaj olyan hőfokával és intenzitásával találkoztam, ami végleg elvette a kedvem ezen emberek, nemcsak látványától, hanem meghallgatásától is.

jaegtoer 2018.02.05. 09:34:44

@Orica Középföldi:

A magyar egészségügynek még valamennyit erölködni kell ahhoz, hogy Biri nénit lenyomja.
A betegeket már simán sikerül.
A magyar fizetős egészégügyél egyelőre 50 % a beteg kockázata.
Az intézmény kockázatát ellenben a beteg állja.

jaegtoer 2018.02.05. 09:40:43

A Magyar Krónika főszerkesztője Isten bocsánatát is kérte egykor az olimpiaellenesek részére.
Ha én ezt akkor előre tudtam volna!

parti_giano · http://www.youtube.com/watch?v=4CI3lhyNKfo 2018.02.05. 13:12:31

@jaegtoer: @Orica Középföldi: na, most én a pénzosztáson kívül ilyen hangulatúnak tartom a kormányüléseket is. nemhiába állította le a miniducse még a jegyzőkönyvezést is. van egy ilyen mlm-es része:
"tapsoljuk meg sanyi bácsit, hogy túl van 200 milliárdos lenyúláson. brávó!"
és van egy ilyen rálicitálós része:
"mennyivel jobbak vagyunk mindenben mindenkinél. mindenkinél is!"

jaegtoer 2018.02.06. 05:23:43

@parti_giano:

Érdekes, hogy milyen nagy mértékben felerősödött megint az a fajta pökhendi magatartás a fidesznél, amelynek jóval kisebb arányú jelensége egyszer már vesztüket okozta.

Persze most nem kell tartani földindulástól, fülkeforradalomtól, a fidesz nyári konyhájában talán még dolgoznak is azért, hogy kényelmes ellenzéki mennyiség is bejusson az 'új' gyűldébe, de Gyurcsány (is! karácsony is) annyira elemében van, annyira buzgó segítőjük, hogy jó Viktoroméknak akár háromnegyedes többségük is lehet. Itt bármi megtörténhet. A lényeg, hogy részvétellel legyen legalizálva a választási törvény. Ha választás útján tartatja magát hatalomban a banda, nincs apelláta.
Aztán meglepődve látom, hogy akárhányszor a hirtv-n átmegyek, Olgánál vagy másnál, de az ATV-n is állandőan, vagy legalábbis megdöbbentően sokszor ott lebzsel egy fiatal (?) muki, akinek annyira tenyérbe mászó a pofája, hogy az már az elviselhetetlenség határát is túllépi. Ezzel, ilyenekkel, mint Molnár Zsolt, kit, mit akarnak népszerűsíteni? Gondolják, hogy egy nímand majd csodát tesz, vagy ez amolyan snookeres taktika? Molnár Zsolt még dákónak is gyenge, golyónak eleve anakronisztikus, asztalnak röhejesen nevetséges, és van még a sarkokon, meg a közepeken összesen hat zseb. No igen, gondolhatja, gondolhatják zseb még lehet, mind a hat, mert annyira hülye, hülyék, mintha képtelenek lennének felfogni, hogy a nerzsebek mindent visznek, ez a funkcó már foglalt.

parti_giano · http://www.youtube.com/watch?v=4CI3lhyNKfo 2018.02.06. 06:41:02

@jaegtoer: a morzsák, amik hullanak a felcsúti disznótoros pajtakaszting asztaláról, gazdára találnak. karácsony meg mintha húsvétnek képzelné magát.
süti beállítások módosítása