Elolvastam az indexen Jiří Menzel-lel készült interjút, illetve valamivel többet.
Erős kísértés lett rajtam úrrá, s rákerestem Swiftre a Wikipédián.
Remek találati számmal hozta is az oldalakat: Suzuki, Taylor... ilyesmi...
Meglepődtem.
Nekem Jonathan kellett, így jutottam el végül ehhez a poszthoz.
Nem tudom eldönteni vajon lusta vagyok-e posztot írni, vagy csak könnyebb naphosszat napról-napra ríni-sírni, háborogni, kényszeredetten tenni-venni, tétován elodázni, hinni-hívén reménykedni, amiért és ahogy mennek itt a dolgok, de hiába is fanyalgok, fura kőleves fő itt évről-évre, közben a lé s a hús elillan kézen-közön névről-névre, és csak rakódik egymásra folyton-folyvást kőre kő s lesz tonnákban mérhető tömeg és tömb, s kövek közé kövesedik kényszer és kín, ahol minden ember egy-egy kőgömb, s egyetlen kőgömbbé gömbölyödve lőn XXI. századi szerzemény, mely agyonnyom jelent, jövőt, gondosan kigyomlálva minden reményt, és nincs is kedvem tovább rakosgatni szóra-szót, építgetve minden sort, s nem is azért, mert elfogynának a szavak, hanem mert igába fogottan nyögve-nyög minden gondolat.
Azért álljon itt két részlet a cikkből [köszönet érte Kovács Bálintnak, aki elkövette]:
"(...) Menzel szerint egyébként nem is tér el annyira Vášáryová mostani és egykori hivatása, a politika és a színészet. „Lehet bármilyen jó a színész, ha csak játszik, de nincs egyénisége, az számomra unalmas, márpedig a többség ilyen. A politikusokkal ugyanez a helyzet. Politikus csak az akar lenni, aki sehol máshol nem tud érvényesülni, de hatalomhoz akar jutni: ezért van tele a kormány csupa olyan emberrel, akit még személyiségnek sem neveznék, akiknek csak egyéni érdekeik vannak. Churchill, Havel vagy Masaryk személyiségek voltak, akik nem csak a saját érdekeiket tartották szem előtt. Nézzék meg maguk is a saját politikusaikat: mi árad belőlük? Semmi. Nullák.”
Vášáryová szerint azért ez is csak ugyanúgy van, mint bármilyen szakmában: „A színészek között is vannak jó nagy disznók, csak ez nem olyan nagy baj, mert nekik nincs hatalmuk.(...)”
"(...)Az egykori színésznő politikusként a magyarok nagy barátjának tartja magát, mert, mint mondja, a magyarok rengeteget segítettek Szlovákiának abban, hogy a világ ne egy kis orosz szigetként tekintsen rájuk. De ez már a rendszerváltás után volt, a korábbi korszakra már nem emlékszik ilyen boldogan: „A nyolcvanas évek elején elkövettem életem egyik nagy hibáját: elveszítettem a reményt. Pedig katolikusként tudom, mennyire fontos a hit, a remény és a szeretetet, amiből a hit és a szeretet oké is volt, de a reményről azt sem tudtam, mit jelent. Aztán megtörtént a rendszerváltás, és azóta minden napért hálás vagyok, és boldognak érzem magam még akkor is, ha persze akadnak problémák. De ezek csak azért vannak, hogy megoldjuk őket. Azóta minden reggel, ahogy felébredek, azt mondom magamnak, a reményt soha nem szabad elveszíteni: hinni kell abban, hogy kieszközölhető a változás” – mondja, majd sokat mondóan a közönségre néz:
„Nem tudom, ennél diplomatikusabban hogyan fejezhetném ki magam itt nálatok, magyaroknál.”
le szabad nyomozni:
