A jelen Hermészeihez, a Ma Messiásaihoz,...
Mintha a világ a vélemények halálát vajúdná magából. Írtok, írtok és írtok rendületlenül, kiáltotok és kiálltok, nem kozmetikáztok, hanem inkább kockáztattok, és sok-sok, mondhatni temérdek időt áldoztok arra és azért, hogy valamiképpen jobbá váljon a világ. Respect! Én meg szinte eltespedek a sok-sok remek írás, figyellemfelhívás, tartalmas kommentek közepette, s mégis...,, és mégis ahogy szemlélődök, azt konstatálom, hogy a világunk valójában többnyire inkább rosszabb lesz, mint jobb. Mintha a 'világ stratégiát váltott' volna. El kell ezen gondolkozni, hogy az újfajta betegségeket lehet-e még a régi receptek régi gyógyszereivel és régi terápiák megoldásaival gyógyítani? Deja vu keltette szellő libbent a nyitott ablakon át a 'nappaliba' e korai órán, mintha don quijote-i küzdelem látomása ismétlődne évszázadokon végigtekintő szemeim előtt. Azért szemeim, mert az egyik sír, a másik nevet. Deja vu. Igen, Deja vu. A régi-régi ismerős, talán velem egyidős. És arra gondolok, hogy vajon hányszor történik meg velem a történelem, hányor raknak még máglyát, hányszor égetnek könyveket, és hány Galileinek, hány Jézusnak kell még születnie?