"Verebes [aki rendező] ... kifejtette, hogy „vannak színésznők, akiknek meg lehet fogni a fenekét, és vannak, akiknek nem...” Hát pont ez itt a baj: nincs olyan, hogy valakinek meg lehet fogni a fenekét. Senkinek semmijét nem lehet megfogni."

A Kettős mérce blogjából idéztem.

Egyet értek azzal, hogy az egyes történetek közzététele nem hit kérdése, és nem az a kérdés, hogy kinek hiszünk. Csakhogy vannak más történetek is. Jönnek majd a valamikor csillogó szemekkel a világra rácsodálkozó fiatal fiú gyermekek és ifjú férfiak, akiknek egy zacskó cukorért fogták meg a zacskóját, vagy ennél sokkal rosszabb is történhetett velük. De nem ezért kezdtem írni.

Mi lesz azokkal, akik nem egy szerepért, hanem egy vizsgán megszerzett kettes "érdemjegyért" küzdötték le gátlásaikat? Vagy mi lesz azokkal, akik egyszerűen csak szerettek (esetleg még mindig szeretnek) kefélni, de ezt bevállalni egy komoly kapcsolatban már nem tartják szükségesnek. 

Így jutottam el ehhez a kis történethez, amelynek van egy kis valóságalapja: az egyszeri férj meglepetten érzékeli hogy felesége félrelépett, és a félrelépése egyre valószínűbben a megszokott folytatásos jellegű tevékenységet jelenti. A férj gondolkodni kezd, és a gondolkodás már sok bajt okozott, mint tudjuk. A gondolatok eredményeként beszerzett egy szexuális úton átvihető tripper néven közismert és az esemény (az aktus) megtörténtét igazoló bizonyítékot, továbbadás céljából. Továbbadta. A feleség is. Az ismeretlen tettes ismerté vált, mert a családi jó barát nem titkolta sérelmét. 

Bíróság előtt folytatódott, ahol jelen volt az alperes, a felperes, és a legújabb tripperes. Ez utóbbi: tanúként.